Neverwinter Nights 2: Mask of the Betrayer

A Neverwinter Nights 2 történetével, gazdag lehetőségeivel az utóbbi évek egyik legjobb szerepjátéka lett, de sajnos a hitvány kamerakezelés, a számtalan apró bug és a rosszul optimalizált grafikai motor sokat rontott az összképen. Ezek ellenére sem lehetett igazán haragudni rá, főleg most, egy ilyen kiegészítő után. A tipikus "a reklám után folytatjuk" befejezésén annak idején joggal hördült fel mindenki, de most végre megkapjuk az igencsak esedékes válaszokat.

Nagy buli volt tegnap

A kezdés meglehetősen bizarr: egy barlangban ébredünk, fegyver nélkül, ellenben egy jó nagy lyukkal a szívünk környékén, melyet sebtében fércelt össze valaki. A rutinműtétnek egyáltalán nem nevezhető beavatkozást nyilván nem élhettük volna túl, ám a testünkből kioperált varázstárgy (ld. alapkampány) helyén van valami más, ami életben tart minket. Valami félelmetes, hatalmas erő, mely nem csupán ránk, de mindenkire veszélyt jelent körülöttünk... Egy kontrollálhatatlan éhség, mely lelkeket követel, és lassacskán elemészt bennünket is, ha nem küzdünk ellene. De hogyan? És egyáltalán, mi történt velünk? És most nekünk tényleg lelkeket kell enni?!
Ezek persze csak az első kérdések, amelyeket számtalan egyéb követ majd. Hamarosan belefutunk egy ősi összeesküvésbe, a halál istenei közt dúló harcokba, eljutunk Mulsantir városába, melyet arcukat titokzatos maszkok mögé rejtő boszorkányok tanácsa irányít, látogatást teszünk az asztrál- és árnyéksíkokon, elsüllyedt imaskari romok között, de még a hírhedt vörös mágusok akadémiáján is... ,szóval lesz kaland bőven. Mindez persze szorosan kapcsolódik új társainkhoz (akik számomra valamiért sokkal érdekesebb karaktereknek tűnnek, mint az alapjátékban megismert kollégák) úgyhogy ezúttal is érdemes barátkozni velük. De nem csak ők érdekesebbek: a sztori egyértelműen izgalmasabb, mint az eredeti kampányban, változatosabbak a helyszínek (főleg a fekete-fehér árnyéksík) és a számtalan apró újítás mind-mind sokat dob a játékélményen.

Jobb, mint az eredeti...

Ha csak azt nézzük, hogy a Mask of the Betrayer egy kiegészítő (kell hozzá maga az alapjáték is) akkor vitán felül kiváló darab. A 20-30 órás kampány mellé felsorolhatatlan mennyiségű újdonság került, a kötelező "új helyszínek, új kasztok, új fajok, új varázslatok, új képességek" tetejébe. A kezelőfelület is kibővült, például kezelhetőbb az inventory, külön gombbal kapcsolhatjuk ki és be a mesterséges intelligenciát, és a csapattársaink fölött nyert és vesztett befolyásunk is látványosan megjelenik végre, akár a teljes képernyős átvezetők közben is. Vannak persze nagyobb újítások, mint a kibővített enchant rendszer: elhullott ellenfeleinktől hatféle esszenciát zsákmányolhatunk (tűz, víz, föld, levegő, lélek és erő), három kiszerelésben: volatile, brilliant, pristine. Nyolc volatile essence-ből csinálhatunk egy brilliantot, nyolc brilliantból egy pristine-t, és sejthető, hogy bár ezek egyre erősebb enchantot jelentenek, magasabb szint is kell hozzájuk (a pristine változattal például 24-es szint alatt nem is tudunk mit kezdeni) Az esszenciákat berakjuk egy erre a célra szolgáló zsákba, mellédobunk egy tárgyat (fegyvert vagy páncélt is), elsütünk a pakkon egy varázslatot, és kész. Csupán a recepteket kell megtanulni (nem túl bonyolult, például egy brilliant fire essence, egy kard és egy fireball összeeresztésével járulékos tűzalapú sebzést kap fegyverünk) és kezdődhet a tápolás.

Lőjék le az operatőrt!

Az Obsidian tisztességesen kikalapálta a régi hibák nagy részét (ezt éppenséggel megtehették volna a Neverwinter Nights 2 megjelenése előtt is), de azért maradt itt néhány régi kedvenc. A legszörnyűbb természetesen az Idegesítés Powered (c) kamerakezelés: már külön gombbal [*] válthatunk két új nézet (TPS-RTS) között, de továbbra is hosszas szüttyögést igényel, hogy az összhatás legalább alulról súrolja az "esetleg nem vágom szét baltával" szintet. Sajnos csapattársaink mesterséges intelligenciája sem fejlődött túl sokat: néha valamelyikük lecövekel a legváratlanabb helyeken, illetve még egy kóbor kutya kedvéért is simán leidéznek egy kisebb armageddont, ellövik az összes spellt és potiont - ez pedig azért különösen kellemetlen, mert immár nem állhatunk le folyton pihenni... néha tényleg jobb takarékra tenni őket.

Halandók kíméljenek

Egy dolgot még érdemes tisztázni. Bár a játék az első pillanattól kezdve erőlteti, hogy nem szükséges sem a Neverwinter Nights 2 sztorijának, sem játékmenetének ismerete, ez egyáltalán nem igaz. Aki nem fejezte be az alapkampányt, sokáig nem fogja érteni az eseményeket, ami pedig a játékmenetet illeti... Ha nem régi karakterünket visszük tovább, egy 18-as szintű hőst kapunk - ami egyrészt remek, mert lehet kísérletezgetni akár az új kasztokkal (Favored Soul, Spirit Shaman), akár az új presztízskasztokkal (Red Wizard, Invisible Blade, Stormlord), másrészt azonban megnézném magamnak, hogy valaki ösztönösen is magabiztosan mozog a karakterfejlődés és a harcrendszer útvesztőiben. Persze, ha a játék által is ajánlott harcossal kezdünk (netán automatikusan kiosztott skillekkel és featekkel, hogy azon se kelljen agyalni), csak ütni kell. Lehetne ezen viccelődni, de anyukám mindig azt mondta, hogy ne gúnyolódjak olyanokkal, akiknek +6 a strength modifiere. (Persze nem így mondta.)

GameStar