A Marvel's Spider-Man 2 megjárta idén a menyországot és a poklot is. Egyrészt ez lett a PlayStation egész történetének leggyorsabban fogyó saját játéka, másrészt viszont ez lett a The Game Awards 2023 legnagyobb vesztese is, ráadásul a legrosszabbról még nem is beszéltünk: arról, hogy hackertámadás érte a fejlesztőcsapatot, az Insomniac Games-t.
Emellett az már bagatellnek tűnik, hogy a Marvel's Spider-Man 2 következő nagy frissítése késni fog, így a New Game+ módra még várniuk kell a játékosoknak, csak 2024 elején számíthatunk rá.
Az Insomniac vezérigazgatója, Ted Price és vezető kreatív igazgatója, Bryan Intihar az AIAS Game Maker's Notebook Podcast egyik adásában beszéltek róla, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenézniük az állítólag 315 millió dollárba került Marvel's Spider-Man 2 fejlesztésének második felében. Intihar elmondta, hogy egy ponton a csapat úgy érezte, nem lesz képes megfelelni az elvárt minőségi követelményeknek, ami egy heves vitát eredményezett a Sony producereivel.
A heves kifejezés alatt azonban inkább a frusztrált beszélgetésre, mintsem a veszekedésre gondolt a fejlesztő, de a Sony illetékeseivel való interakció így is érzelmi kitöréshez vezetett a részéről. Elárulta, hogy egyet hátra kellett lépnie, "objektiválni" a célokat, és újraértékelni, hogy a különböző részek hogyan befolyásolják a játék pilléreit, és miként lehet azokat minimális munkával újrateremteni.
Intihar szerint a helyreállítási tervet egy szalvétán fogalmazta meg, miközben a többiek egy Zoom-híváson keresztül vitatkoztak a hogyan továbbról. Ez a szalvétavázlat volt az, ami új lendületet adott a projektnek, és újra mozgásba hozta a dolgokat. Bár a fejlesztési folyamat az elmondottak alapján viharos lehetett a stúdió számára (valószínűleg ezért lehetett az is, hogy alig használtak fel valamit Venom felvett hanganyagából), a végeredmény azt mutatja, hogy megfeleltek a kihívásoknak: az anyagi siker mellett a kritikai visszhangra sem panaszkodhatnak a fejlesztők, hiszen a MetaCriticen 90 ponton áll 149 teszt alapján.