Nehéz úgy írni egy játékról, hogy a konzolos verzió tesztjében már szinte mindent ellőtt az előttünk szóló. Szerencsére, ha nem is bődületes mértékben, de a fejlesztők gondoskodtak arról, hogy legyen némi plusz tartalom a PC-s kivitelben is, így mégis van értelme újra előszedni a modernizált Need for Speedet. Kezdjük ott, hogy a sorozat rajongóinak hektoliternyi krokodilkönnyébe került a visszatérés a klasszikus Underground-alapokhoz, hiszen a legtöbben azért pityeregtek, mert hiányolták az éjszakába nyúló tuningolás és az illegális versenyzés világát. Abba pedig most ne menjünk bele, hogy egy másik tábor véleménye szerint a széria pontosan ennél a pontnál ment el rossz irányba, ahonnan azóta sem képes visszatántorogni. Mindenesetre jelen írásunkban nem térünk ki arra, hogy az aktuális Need for Speedről mindent elmondjunk, hiszen azt már megtette Paca tavaly novemberben, inkább úgy közelítünk hozzá, ahogy azt a PC-s tapasztalatok diktálják, de ettől függetlenül lesznek átfedések. Ez egyébként viszonylag logikus abban az esetben, ha egy később megjelent PC-s verzióról van szó. Ugye?
Mert a PC az igazi
Mivel érték bizonyos kritikák a konzolos verziót, a Ghost Games hamarost kidobott néhány foltozást, amelyek ügyesen takargatták a játék pucér felületeit, de azért imitt-amott továbbra is akadtak és akadnak problémák. Viszont a PC-sek rögvest megkapták a megjelenéssel a 4K felbontást, némileg több verdát, a jobb személyre szabhatóságot, illetve az Icons és Legends pakkokat. Illetve ha Paca cikkéből indulunk ki, akkor a kormány támogatását, hiszen indítás után mindenféle felesleges konfigurálás nélkül máris működésbe lépett a Logitech G25, bár azt azért hozzá kell tenni, hogy a sorozatban évek óta megfigyelhető késlekedés most is jelen van. Némi állítgatással minimalizálható, de kellő lelkesedéssel ide-oda rángatva a kormányt érezhető, hogy egy idő után jól lemarad a játék attól, ami a valóságban történik. Ám mindez játék közben nem okoz érezhető problémát.
"Hol járunk?"
Megszokhattuk, hogy a látványra nem lehet panasz, már amennyiben a négykerekűeket vesszük figyelembe, hiszen az autók egyszerűen gyönyörűek, mi több, kívánatosak, de egy Need for Speed-től ez a minimum elvárható. A városról ugyanezt már nem igazán lehet elmondani, valahogy minden környék jellegtelen és unalmas, még az évekkel ezelőtt megjelent Most Wanted is sokkal szebb. Lehet, hogy közrejátszik az is, hogy azért abban fel is jött a nap, most viszont amolyan benzinvérű vámpírokként, csakis napnyugtától napkeltéig űzhetjük a sebességet, mintha a napocska első sugaraira porrá hamvadna az autónk és mi is. Jó, persze, illegálisan autóversenyezni nem lehet a reggeli csúcsban, amikor gyermeküket iskolába cipelő anyukák ügyetlenkednek városi terepjáróikkal, és minden buszmegállóból kijön elénk egy helyi járat. Habár az egyébként hangulatában Los Angelest idéző Ventura Bay körzetekre különül el, annyira nem érezzük markánsnak ezeket, mint ahogy a korábbi részekben láthattuk. Kicsit más az életérzés is, hiszen míg régebben volt némi élet a városban, most eléggé nagy a csend, csak néha jön szembe valaki, de ő is minek.
Az történetrűl, s autókrúl
Habár egy Need for Speed soha nem a szerteágazó sztoriról és a végletekig kidolgozott szereplőkről szól, ettől függetlenül kapunk némi történetet, bár ezt vélhetően a játék keményvonalas rajongói egyáltalán nem várják el, és nem tartanak rá igényt. Elég, ha van néhány végletekig kemény, a versenyzés világában mindenki által ismert figura, és máris adott a motiváció, hogy feltöröljük velük a padlót. A játékban elég érdekesen vannak megoldva az átvezető videók, hiszen mindamellett, hogy élőszereplős mozikról van szó, mi magunk sosem látszunk, hanem egyfajta FPS nézetből szemlélünk mindent. Szerencsétlenségünkre, vagy még gyermekkorunkban, vagy valamilyen versenybaleset folytán eltávolították hangszálainkat, mert egy árva kukk sem hagyja el a szánkat az egész játék alatt. Ennek köszönhetően egy idő után úgy fogjuk magunkat érezni, mintha nem lennénk többek egy lebegő kameránál, ami annak ellenére, hogy folyamatosan beszélnek hozzá a többiek, valójában nem igazán része azoknak az eseményeknek, amelyek az átvezetőkben történnek.
Szerencsére amikor beülünk az autóba, ez az érzés elmúlik, és végre taposhatjuk a gázt úgy, ahogy azt csakis az NFS-ben szoktuk, mert magával a konkrét autózással egyáltalán nincs baj. A játékot nem azért szeretjük, mert van benne fizika, és nagy hangsúlyt helyez a szimulációs jellegre, hanem mert eszeveszett tempóban néha csak millimétereken múló helyzeteket oldhatunk meg, miközben az adrenalin az egekben van. Az irányítással az égvilágon semmi gond sincs, az autó remekül terelgethető, a driftelés simán abszolválható, ráadásul nagyon élvezetes, ugyanakkor valóban egy kicsit túlhangsúlyozott, de valamivel meg kell spékelni a natúr vezetési modellt. Hangok terén a Need for Speed már nagyon régen nem tud hibázni, így újfent élmény hallgatni, ahogy a motorok cibálják a bennük lakó ménes minden egyes tagjának üstökét, és amikor úgy istenigazából a véknyukba vágjuk a sarkantyút, egy megfelelő hangrendszeren tud olyat szólni az egész, hogy garantált a libabőr.
Van itt néhány olajfolt
Habár a kötelező szintet megüti a játék, egy-két mulasztás lehúzza az értékelést. Egyrészt a folytonos éjszaka nem mindenkinek tetszik, de ezt nem is igazán rónánk fel hibának, inkább csak egy észrevétel azok számára, akik már az Undergroundban is unták, hogy mindig a Föld árnyékos oldalán vannak. Az állandó online kapcsolat viszont hajlamos megölni a játékot, főleg azért, mert a tesztidőszak alatt elég sok instabilitással találkoztunk, és mindegy volt, hogy Wi-Fi, vagy drót kötött minket a hatalmas világszőtteshez. Mindez azzal járt, hogy magabiztos elsőségünknek is véget vetett az, amikor a játékban egyszer csak eltűnt az út a kerekeink alól, és leszabályzáson üvöltő motorral zuhantunk a semmibe. Természetesen visszakerültünk az útra, de addigra olyan utolsók voltunk, mint Erik, az angolna, aki a 2000-es olimpián majdnem belefulladt a medencébe. Máskor pedig már a játékhoz történő csatlakozás is igencsak hosszú töltési ideje után közölte a program, hogy sajnos nem sikerült a kapcsolódás, próbáljuk újra. Nem feltétlenül idegesítő, de versenytársaink elképesztő kommunikációs kényszertől szenvednek, és ha éppen nem élőszóban, akkor telefonon keresztül nyomják a felesleges rizsát. Összességében a csatlakozási gondok, a jellegtelen város, valamint a nem túl aktív online élet kellően agyonüti a Need for Speedet ahhoz, hogy inkább valami másba fogjunk helyette.
