A Monster Hunter széria (egyelőre még) csak Nintendo Switchre megjelent, spin-off érzetű epizódja sokat merít a Monster Hunter: Worldből, a Rise alcímet viselő mellékág azonban régebbi elemeket is tisztelettel vegyített figyelemmel emel vissza a franchise-ba, sőt még új ötletekkel is gazdagítja azt. Utóbbiak közül nem bizonyul ugyan mind telitalálatnak, de így is egy kifejezetten szórakoztató mellékvágányról van szó, ami később önnön érdemei miatt akár saját folytatásokat is kiérdemelhet.
A Monster Hunter Rise sokkal inkább érződik akciójátéknak, mint a korábbi részek, de ez a lehető legcsekélyebb mértékben sem gond. A harcok előtti szöszölés minimalizálása, és az összecsapások sebességének felpörgetése nagyon jól áll a játéknak, és ez a körítés a Nintendo hibrid konzoljához is remekül passzol.
Keleti kalandok
Látványvilágának, környezetének és új szörnyetegeinek tükrében le sem tagadhatná a Rise, hogy egy masszívan keleti, sőt nyilvánvalóan japán ihletésű kalandnak szánták, ez a környezet pedig remek választás a 2004-ben indult szörnyvadászós sorozat számára. Ahogy azt sejteni lehetett, az alapvetések most sem változtak: hősünk azért keresi meg a pályákon kóborló hatalmas szörnyetegeket, hogy hosszú és kemény összecsapásokat követően szépen feldolgozza a tetemüket, irhájukból, csontjaikból, szarvaikból, és egyéb, belőlük kinyerhető alapanyagokból pedig fegyvereket és páncélokat készít. Mindezt azzal a céllal, hogy még nagyobb, még erősebb rondaságok ellen is helyt tudjon állni. Ennyi a recept és nem több, ez pedig immár bő másfél évtizede kiválóan működik.
Elsősorban a játék legfontosabb újítása gondoskodik a folyamatosan magasan tartott fordulatszámról: a wirebug nevezetű bogárkák minden eddiginél dinamikusabb mozgást tesznek lehetővé számunkra, velük simán felkapaszkodhatunk a magaslatokra, lengedezhetünk jobbra és balra, és ha esetleg a földre pottyannánk egy nagyobb támadás után, azonnal fel is rántanak bennünket. Mindezeken felül az összes létező fegyvertípushoz (ezekből most is temérdek akad) tartoznak külön "silkbind" mozdulatok, melyeket a bogárkák segítségével csalhatunk elő. Ha mindez még nem lenne elég, akkor a bogarakkal szörnyetegek hátára is felkapaszkodhatunk, akik felett ezúttal teljes kontrollt szerezhetünk így, simán a falnak rohanhatunk velük, vagy épp nekieshetünk egy másik bestiának is.
A palico cicusok mellett ezúttal megjelennek a palamute kutyusok is, akik szintén a mozgásunkat segítik, bármikor a hátukra pattanhatunk, hogy így vágtassunk tovább. Persze harc közben sem maradnak tétlenek újdonsült pajtásaink. Ezek a Monster Hunter Rise azon újításai, amik kiválóan működnek. Ugyancsak hasznos döntés volt, hogy a harcok előtti pepecselést minimalizálták, egy csomó buffot és extrát felszedhetünk gyorsan a szörnyek felé rohanva - a színes spiribirdöket például elég csak megérinteni a buffokért.
Akad azonban olyan újítás is, ami egészen egyszerűen nem működik, teljesen stílusidegennek hat egy Monster Hunter játékban. A Rampage küldetések gyakorlatilag egy tower defense minijátékot erőltetnek ránk, ami az első pár alkalommal talán még minimálisan szórakoztatónak is mondható, de végül nagyon hamar kiismerhetővé válik a séma, innentől fogva pedig végtelenül unalmasak lesznek ezek a feladatok.
Szépséges szörnyetegek
A régi ismerősöket örömmel üdvözli az ember, de sokkal nagyobb izgalommal töltött el az újoncokkal való találkozás. A dizájnerek kitettek magukért, gyönyörűen festenek a most debütáló monstrumok, és egyébként úgy általában is elmondható a játékról, hogy kipasszírozták belőle azt, amit a Nintendo Switchből ki lehet - készül azonban a PC-s verzió is, attól értelemszerűen még szebb látványra számíthatunk.
A végjáték tekintetében ugyan kissé szegényesnek érződik a Monster Hunter Rise, és meglepően hamar elérhetünk arra a pontra, amikor már nem találunk érdemi, izgalmas tennivalót (nyilván most is vannak high rank szörnyek, amelyek nemcsak erősebbek, hanem új kunsztokat is kapnak), de szerencsére pontosan tudjuk, milyen bánásmódban részesíti a Capcom a Monster Hunter epizódokat. Teljesen egyértelmű, hogy a Worldhöz hasonlóan ezúttal is valóságos tartalomcunami vár ránk majd a megjelenést követően, szóval nem kell azoknak sem aggódniuk, akik még többet szeretnének kapni ebből a keleti beütésű, kiváló mixből. Csak egy kis türelemre van szükség.
