A minap a Ubisoft bejelentette, hogy a héten bemutatja a következő nagy, korábban Codename Red néven futott, immáron Shadows alcímet viselő Assassin's Creedjét, egy apróbb hibának köszönhetően pedig nem sokkal rá a megjelenési dátum is kiszivárgott. A beharangozó kapcsán az már megerősítést nyert, hogy a május 15-én, itthoni idő szerint 18:00-kor élesedő előzetes úgynevezett cinematic trailer lesz lesz, tehát a játékmenetbe egyelőre nem kapunk bepillantást.
Ebben a cikkben - az Insider Gaming nyomán - a feudális japánban játszódó Assassin's Creed Shadows főhőseiről gyűjtöttünk össze mindent, amit az eddig kiszivárgott információk alapján tudni lehet.
Jaszuke, a szamuráj
Maga a történet egyelőre elég homályos, viszont nagyon úgy néz ki, hogy két főhőssel találkozhatunk majd a játékban. Az egyiküket Jaszuke, egy Afrikából származott fekete szamuráj ihlette, aki az 1500-as évek végén szolgált Japánban, bár őt állítólag jelentősen átdolgozták és a játékhoz igazították, ezzel együtt pedig más történetet írtak köré. Előfordulhat, hogy a neve is más lesz.
Jaszuke a Shadowsban egy, az óceánt átszelő rabszolgaként lesz majd jelen, aki egy hirtelen támadás következtében mindenkit elveszít maga körül, beleértve a szeretőjét. A férfit ezt követően megmentik és Japánba szállítják, ahol a Szengoku-korszak egyik legjelentősebb daimjója, Nobunaga kezei alatt tanulja majd ki a szamurájság minden fortélyát.
Naoe, a shinobi
Szóba került, hogy a játékban Jaszuke - Japán egyesülése és annak felügyelése céljából - megkerülhetetlen szövetségre lép majd egy őslakos japán shinobival, Naoéval (őt láthattuk ugyebár korábban egy kiszivárgott képen), kinek személyében a másik irányítható karakterünket köszönthetjük.
Elvileg Naoe háttérsztorija is tragikus lesz, cselekedeteit elsősorban apja halála és annak megbosszulása vezérli majd. Míg Jaszuke bátrabb, törtetőbb harcos lesz, addig Naoe sokkal inkább a lopakodásra és a csendben végrehajtott gyilkosságokra összpontosít majd - tőle várhatjuk a már jól megszokott osonásra kihegyezett játékmenetet.
A fentieket természetesen érdemes erős fenntartásokkal kezelni. Bár több hiteles forrás is ezekről pletykált, időközben simán változhattak a Ubisoft elképzelései. Remélhetőleg a mai előzetes után már valamivel okosabbak leszünk, és fény derül főhőseink kilétére. Amint elérhető lesz a trailer, mi is közzétesszük a GS YouTube csatornáján, no meg persze a legfontosabb tudnivalókról is beszámolunk majd.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!