Ha úgy döntünk, hogy bizalmat szavazunk a Daedalic legújabb játékának, akkor nem egy, hanem mindjárt két kalandnak lehetünk részesei. A Memoria a tavalyi Chains of Satinav folytatásaként Geron történetének szálát szövi tovább. Hiába mentette meg azonban az ifjú madarász otthonát, Andergast városát, hőstettéről senki sem tud. Ráadásul szerelme, Nuri egy varázslat folytán hollótestben rekedt, amin sem bűbáj, sem ima, sem egyetlen gyógyír nem tudott változtatni. Az egykori tündér apránként veszíti el emlékeit, s hacsak Geron nem csinál sürgősen valamit, örökre madár marad... lélekben is.
Egy nomád kereskedő jelentheti a megoldást, aki több szemtanú szerint képes bármilyen alakkal felruházni az élőlényeket. A példátlan bűbájért cserébe Geronnak mindössze egy feladványt kell megfejtenie néhány nap alatt. A választ pedig egy majd' félezer évvel korábban élt hercegnő álmokon, elbeszéléseken és feljegyzéseken keresztül megismert történetéből kell kihámoznia.
Múlt és jelen találkozik
Hogy mégis miként függnek össze az Andergastot sújtó rejtélyes esetek Sadja hercegnő azon törekvésével, hogy örökre beírja a nevét a történelembe, egyike azon talányoknak, amelyekre a kaland végén választ kapunk. Addig azonban jó néhány, kellemes környezetben eltöltött órát hagyunk magunk mögött.
Egyrészt Geronnal keressük a nyomtalanul eltűnt kalmárt, összeszövetkezünk egy unatkozó varázslóinassal, aki nemcsak csinos, de hosszú ideje a legígéretesebb növendék a harci mágusok akadémiáján, és csapdát állítunk egy démonnak, másfelől pedig Sadja útját egyengetjük a hírnév felé, ami rögösebbnek bizonyul, mint elsőre gondolnánk. Nem elég, hogy majdnem otthagyja a fogát egyik őse kriptájában, még kalandozócsapatának utolsó túlélője is elárulja őt.
A két történeti szálat nem csak az idő és a tér választja el egymástól, hanem még a játékélmény is különböző. Geron problémája azonnali megoldás után kiált, és csak őt, illetve egy kisebb közösséget érint, miközben Sadja meséje epikus léptékűre dagad istenekkel, világvégével.
Varázslatos
A kalandok közötti eltérés kiterjed a hősök személyiségére is: Geron jóindulatú, de alapvetően sótlan fiatalember lenne, ha Nuri iránti aggodalma nem tenné őt szimpatikussá. Sadja ezzel szemben öntudatos, makacs, tipikus erős nőalak, aki kifelé igyekszik keménynek mutatni magát, de legbelül zokog az elveszített bajtársak miatt, és a szíve szakad meg, amikor nyulat kell fognia, hogy ne vesszen éhen. Amiben viszont mindketten megegyeznek, az nem más, mint hogy kisebb varázslatokat alkalmazhatnak boldogulásuk érdekében.
Sadja beszélő botja segítségével gyújt fényt a sötétségben, és parancsol a sírkamrát őrző gólemeknek, továbbá illúzióképet ültet az NPC-k elméjébe. Geron egyszerűbb tárgyakat tud egy szempillantás alatt összezúzni, illetve megjavítani, ami kevés lehet egy tűzokádó sárkány legyőzéséhez, de több mint elegendő egy habókos tudós figyelmének eltereléséhez.
Majdnem hibátlan
Kellően izgalmasra és fordulatosra sikeredett a Memoria cselekménye. Még az olyan apróságokra is figyeltek, hogy a kaland vége felé Sadját irányítva csak azoknak a jeleneteknek és dialógusoknak legyünk szem- és fültanúi, amelyeknek a feljegyzés írója is.
Egyetlen percet sem sajnáltam, amit a játékkal töltöttem, és elégedettebb csak akkor lehettem volna, ha nem csak a főbb szereplők kapnak elfogadható szinkronhangot, és ha egyszer sem váltott volna a kamera közelire. Mert amíg távolról mind a hátterek, mind a karakterek gyönyörűek, szemtől szemben általában buborékként pukkan szét a tökéletesség illúziója, amire a kiábrándítóan rossz ajakszinkron teszi fel a koronát. Azonban mindezen hiányosságok ellenére is úgy vélem, hogy a Daedalic eddigi legkiforrottabb játékát vétek lenne kihagynotok.
