Mivel a 2018-ban megjelent Marvel's Spider-Mant napok alatt kiplatináztam, és jobban élveztem, mint a szintén fantasztikus, vele egyidős God of Wart vagy Detroit: Become Humant, mondhatjuk, hogy az általánosnál (egészségesnél?) jobban rá voltam pörögve a Marvel's Spider-Man: Miles Morales érkezésére. Miles eleve egy szimpatikus karakter volt, New York látványa, a hálóhintázás, a világ részletessége már akkor is lenyűgözött - és az is nyilvánvaló, hogy az Insomniac Games ért ahhoz, amit csinál, a Sony belsős stúdiójaként pedig még jobb körülmények között alkothat, mint a 2019-es felvásárlás előtt.
Minden adott volt ahhoz, hogy egy olyan félfolytatás készüljön, ami méltó módon indítja be az új generációt, és ha valaminek, ennek minden esélye megvolt arra, hogy megmutassa, mit lehet most, egy új korszak hajnalán kihozni egy AAA játékból.
Élet Harlemben
A bejelentést követő hetekben nem volt egyértelmű, pontosan miként kell elképzelni a Spider-Man: Miles Moralest, folytatás lesz-e, vagy kiegészítő, és hiába nyilatkoztak ezt-azt a Sony különböző képviselői, nem tisztult a kép, úgyhogy érdemes talán elsőként erre határozott választ adnom: a játék egy önállóan futtatható kiegészítő, aminek fő küldetésszálát kb. 8 óra alatt lehet teljesíteni, a mellékküldetésekkel és egyéb feladatokkal együtt pedig nagyjából 12 órát lehet belesüllyeszteni. Bár azok számára is élvezhető, akiknek az alapjáték kimaradt, erősen javasolt előbb azt befejezni, mert a sztori annak eseményei után játszódik, és egyébként is rengetegszer utalnak vissza az abban látott gonoszokra, bűnszervezetekre.
A cselekmény középpontjában - és most kapaszkodjatok a házfalba, meglepő fordulat jön - az új Pókember, Miles áll, aki alapvetően Peter Parker mentoráltjaként tanulgatja a szuperhőslét fortélyait, de amíg mentora szünetet tart, egyedül felel a rendfenntartásért és a város látványos lebontásáért (bátran tűrve a városlakók bizalmatlanságból és tudatlanságból eredő beszólogatásait). Bár Peter itt-ott felbukkan, a fókuszt teljesen áthelyezték Milesra, családjára és barátaira: ez most az ő élete és története, ezért az ő személyes konfliktusai, kapcsolatai kerülnek előtérbe.
Az Insomniac egy csavaros és végig izgalmas történetet rakott össze, amiben csak a kötelező mértékig lőtték el a szokásos szuperhősfilmes kliséket, de a fontos karakterekhez könnyen lehet kötődni, a mellékküldetések pedig jobban kibontják Miles és apja, valamint nagybátyja kapcsolatát. Egyébként aki látta az Irány a Pókverzum! című animációs filmet (vagy olvasta a képregényeket, nyilván), annak ismerős lesz pár elem, de az ismertebb fordulatokat korán ellövik, nem tartogatják feleslegesen a végére, azt várva, hogy azoktól majd mindenkit átjár a katarzis.
A főszáltól elkanyarodó tennivalók között vannak kisebb, a civilek által egy alkalmazáson keresztül kért feladatok, nagyobb mellékküldetések, edzőprogramok (harci és lopakodós kihívások), valamint a korábbról már ismerős bázisfelszabadítások és gyűjtögetős feladatok is. Szerencsére a 100%-os teljesítéshez most nem kell a random bűneseteket ismételgetni a teljes kiégésig, azok bár fel-felbukkannak, ilyen szempontból figyelmen kívül hagyhatók (és amúgy sem kínálnak szinte semmi újat). Nagyon ajánlott ezeken is végighaladni, ha másért nem, azért, hogy feloldhassuk a rengeteg különböző öltözéket, és maximumra fejleszthessük képességeinket, eszközeinket.
Jók és Roxxon
Az úgynevezett "gonoszok" oldalát ezúttal két szervezet képviseli, az Insomniac a közismert rosszarcúak helyett elsősorban a popkultúrában ritkán emlegetett alakokhoz nyúlt. Az egyik a Roxxon energiavállalat, élén az első pillanattól fogva végtelenül ellenszenves Simon Kriegerrel, aki egy Nuform nevű új energiaforrást szeretne elterjeszteni, melyről azt állítja, tiszta, és tökre nem betegít meg senkit. Jelentős méretű seregének tagjai felkészültek Miles különleges képességeire, így pajzsokkal ellene fordíthatják speciális támadásait, ideiglenesen meg is foszthatják őt azoktól, vagy egy szkennerrel felfedhetik hollétét akkor is, ha láthatatlanná vált (erről még lesz szó később).
A másik az Underground bűnbanda, ami érdekelt a Roxxon lekapcsolásában, így Miles harmadik résztvevőként száll be a két fél harcába. Élükön a Tinkerer nevű feltaláló áll, akinél - ahogy a játék többi karakterénél - meghagyták az eredeti angol nevet, és sajnos nem használták a magyar fordítók a zseniális Pléhsuszter megnevezést. Spoilerezni nyilván nem akarok, de annyit jó tudni, hogy az Insomniac egész erősen megváltoztatta a karaktert a képregényben látott változatához képest, ami alighanem a javára vált.
Energikus ez a gyerek
Miles jelmezt viselve sem csak Peter álruhában. Ugyan alapvető, földi és légi támadásai, hálóhasználatának módjai megegyeznek a másik Pókemberével, kütyüjei, valamint speciális tulajdonságai megkülönböztetik őt, izgalmasabbá teszik a harcokat. A fiú ugyanis jó barátja az elektromosságnak, méreg képességeivel odasózhat egy erőset ellenfeleinek, a földbe csapódva komoly sérülést okozhat, de akkor is hasznát veszi adottságának, ha generátorokat vagy akkumulátorokat kell feltöltenie.
Emellett egyik pillanatról a másikra megtanulja a láthatatlanná válás képességét (és ez látszólag egyébként meg sem lepi különösebben), minek köszönhetően elmenekülhet a nagyobb harcokból, vagy lopakodva úgy szedheti le a katonákat, hogy nyomban el is tűnik. A lopakodás ettől nem jut nagyobb szerephez, de egyszer-kétszer jól jött ez a lehetőség - persze, mint már említettem, egyes Roxxon katonák szkennert hordanak maguknál, amit aktiválva azonnal rájönnek, hol bujkálunk.
Kütyük tekintetében szerényebb a kínálat, mint az alapjátékban. Ezúttal csak elektromos, gombnyomásra aktiválódó aknákat használhatunk, amik megbéníthatják vagy el is kábíthatják áldozataikat. Behívhatunk továbbá hologramokat vetítő drónokat, hogy eltereljék a katonák figyelmét, és emellett meg is sebezzék őket, valamint eldobhatunk még egy gömböt, ami maga felé húzza a hatósugarában lévőket. Ebben a tekintetben számítottam volna még néhány lehetőségre, Peter több mint kétszer ennyi cuccból tudott válogatni.
Új generáció, új Pókember
Még a bevezetőben említettem, hogy a Spider-Man: Miles Morales azt mutatja meg, milyen egy AAA játék egy új kor elején. Később biztosan lesznek még szebb, részletgazdagabb címek is, de amit az Insomniac a PlayStation 5 segítségével művelt, az egészen bámulatos.
Kezdjük például azzal, hogy a PS5 főmenüjéből a játék főmenüjéig eljutni legfeljebb 8 másodperc alatt lehet, és még ennél is gyorsabban léphetünk be New York utcáira. Gyakorlatilag nincs olyan, hogy töltési idő, a gyorsutazás nem hogy gyors, azonnali, úgyhogy nem túlzott a Sony, amikor arról áradozott, mennyivel jobbá teszik az életünket az SSD-k és a kapcsolódó technológiák. Elhalálozás esetén ugyanez a helyzet: elbukunk, 2 másodperc feketeség, és bumm, máris az ellenőrzőpontnál találjuk magunkat.
Látvány tekintetében eldönthetjük, a részletességet vagy a képfrissítési sebességet részesítjük-e előnyben. Előbbi esetében kénytelenek vagyunk beérni 30 fps-sel, de cserébe minden egy kicsit részletesebb, élesebb, szebben csillog - ha valaminek, New York felhőkarcolóinak jól áll a tükröződés és a ray tracing. Utóbbinál viszont úgy marad még mindig gyönyörű és akadásmentes a játék, hogy sima 60 fps-sel játszhatunk, ami egészen más élményt ad. Bár én előbbit választva játszottam végig, az Új játék+-nak már utóbbit aktiválva álltam neki, és azonnal érezhető a különbség. Akárhogy is, a modellek, a látótávolság, a textúrák élessége marad, nincs egyetlen dolog a látványban, amibe bele tudnék kötni. Még a karakterek haja is valósághűbb, amit az egyik, egyébként drámai átvezetőben - talán részben szándékosan - egészen közelről láthatunk.
Ami a DualSense kihasználását illeti, a srácok nem aknázták ki a kontroller minden lehetőségét - de legalább a rezgéseket maximálisan. Minden egyes pillanatban érezteti az irányítóeszköz, hogy mit érezhet épp karakterünk, különböző intenzitással rezeg. Én sajnos túlságosan hozzá vagyok már szokva a rezgéshez, és sokszor fel sem figyeltem rá, de néhány átvezetőnél mókás volt, ahogy érzem például a metró zakatolását vagy a betontömbök becsapódását. Az adaptív ravaszoknál pusztán annyi történt, hogy az utolsó 10%-on mintha egy kicsit nehezebb volna benyomni, de ha csak félig szorítunk rá, akkor is kilövi Miles a hálót, úgyhogy lehet, csak én akartam azt hinni, hogy ezzel is kezdtek valami érdekeset.
Messze nem ez még a vége
A Spider-Man: Miles Morales tökéletes arra, hogy enyhítsük a Marvel's Spider-Man 2 iránti vágyakozást, ami egyértelműen, elkerülhetetlenül érkezik hamarosan. Bár a sztori hossza, a mellékküldetések és az extra kütyük tekintetében valamivel kevesebbet ad az alapjátéknál, az újítások feldobják a játékmenetet, története még jobban megszerettette velünk Miles karakterét, technikai megoldásaival pedig megmutatja, miért valódi next-gen konzol a PlayStation 5. Persze PS4-en is érdemes nekiállni, ha még nincs lehetőségetek váltani, de mindenképp nézzétek majd meg, milyen az újabb konzolon, amint alkalmatok nyílik rá.
