Vitán felül nehéz dolga van manapság egy indie fejlesztőnek, ha fel szeretné hívni alkotására a figyelmet. Elvégre oly magas hőfokon ég a szcéna, és oly sok versenytárs igyekszik a reflektor fénykörén belülre kerülni, hogy valami különlegeset, valami merészet kell villantania azért a 15 perc hírnévért, ami meglendítheti az eladásokat, és végső soron garantálja a stúdió fennmaradását.
Az olasz LKA-nak ezt két módszerrel sikerült elérnie. Valószínűleg már az is átütötte volna a szaksajtó ingerküszöbét, hogy kiderült, a Martha is Dead történetét a második világháborús Olaszország díszletei közé helyezik, amitől hirtelen izgalmasabbnak tűnt a sétaszimulátor és kalandjáték hibrid.
De a csapat biztosra akart menni, ezért még egy arcnyúzós jelenetet is belevágott a bejelentést kísérő trailerbe, ami később - több más kifogásolható elemmel együtt - azt eredményezte, hogy a játék PlayStation 4-es és PlayStation 5-ös változatait cenzúrázni kellett. Persze az utóbbi, közvetlenül a premier előtt szárnyra kapott hír további publicitást jelentett a játék számára, szóval bejött a stúdió húzása, magán érezhette a sajtó és a potenciális vásárlók tekintetét, már csak a játéknak kellett megfelelnie a vele szemben támasztott elvárásoknak.
Bella Ciao
1944-ben, az olaszországi Toszkánában járunk, ahol még viszonylag keveset érezni abból, hogy a hadiszerencse fordultával fokozatosan szorulnak vissza a németek. A harcok oly távolinak, már-már valószerűtlennek tűnnek, hogy ha a napilapokban és a rádióban nem emlékeztetnének erre, azt hihetnénk, béke és nyugalom honol a világban, és nem kergetnek a nácik partizánokat az erdőben. Ezért aztán elemi erővel zúzza szét a viszonylagos biztonság illúzióját, amikor váratlanul holtan találják egy német tábornok és olasz felesége ikerlányainak egyikét.
Lendületesen kezd tehát a Martha is Dead, és mindjárt az elején bedob egy csavart, amiből óhatatlanul további bonyodalmaknak kell következniük, és e tekintetben nem is okoz csalódást. Guilia, az életben maradt lány egyszerre próbálja meg feldolgozni szeretett ikertestvére elvesztését, valamint fényt deríteni arra, hogy ki követte el a gyilkosságot. Nyomozásának elsődleges segédeszköze egy fényképezőgép, amihez nemcsak haszontalan skineket, hanem különböző célt szolgáló lencséket és egyéb kiegészítőket is találunk, hogy ne akadályozzanak a fotózásban például a mindenkori fényviszonyok.
A fényképezés procedúrája meglepően összetett, akárcsak később a felvételek előhívása, de elég könnyen rá lehet érezni, és muszáj is belejönnie a játékosnak, mert többnyire épp ezeken a fotókon múlik, hogy tovább tudjuk-e lendíteni a cselekményt. Ami kezdetben még egyértelműnek tűnő ösvényen halad, ám egy ponton túl már nem tehetünk mást, kénytelenek vagyunk megkérdőjelezni Guilia elmeállapotának épségét, aki emiatt megbízhatatlan narrátorává válik az eseményeknek.
Innentől pedig Luca Dalcò, a Martha is Dead írója ránk bízza, hogy mit gondolunk valósnak, mit tartunk képzelgésnek. Ráadásul a lehetséges befejezések értelmezését is szándékosan(?) megnehezíti azzal, hogy egymásnak ellentmondó bizonyítékokat szolgáltat a teóriák alátámasztására. Feltehetően az volt a célja, hogy párbeszédet indítson el a játékosok között, azok pedig hosszas vitába bonyolódjanak például arról, hogy ki ölt meg kit, viszont tartok tőle, hogy ehelyett annyit ért el csupán, hogy hozzám hasonlóan úgy érezzék, nem kaptak kielégítő választ a kérdéseikre, és a rejtély megoldatlan maradt.
Túllőni a célon
Mivel ez már az LKA második játéka, aligha lehet nyeretlen kezdőnek bélyegezni a srácokat, ugyanakkor világosan látszik rajtuk a rutin és az önbizalom hiánya. Már az első percekben megtapasztaljuk annak a következményét, hogy a mindössze tízfős csapat túlságosan is szívére vette a 2016-os The Town of Lightot ért kritikákat, amely szimpla sétaszimulátor lévén kevés lehetőséget adott az interakcióra.
Ezzel szemben a Martha is Dead annyi feleslegesen túlbonyolított mechanikát kapott a nyakába, amennyibe még egy komplexebb AAA kategóriás szerepjáték is beleszédülne. A legegyszerűbb műveleteket is az indokolnál több gombnyomás, karrángatás előzi meg, mintha ezzel is csak az időt szerették volna húzni a fejlesztők.
Ennek tulajdonítom azt is, hogy Guilia olyan komótosan vánszorog, mintha térdig süppedne a sárba, amikor pedig kocogni kezd, akkor gyorsul csak fel a sétaszimulátorokban megszokott utazósebességre. Kész szerencse, hogy egy idő után elérhetővé válik a kerékpár, és kész tragédia, hogy a felfedezésre váró terület nagyobbik részén muszáj gyalogolnunk.
Azt is sokan kifogásolták, hogy a The Town of Light végigjátszása során nagyítóval kellett keresni a félelmetesebb vagy ijesztőbb momentumokat, ezért a csapat ismét túlkompenzált, totálisan elvétve az arányokat. A finoman lebegtetett misztikus szál hamar elhalványul a szükségtelenül gyomorforgató jelenetek mellett. Érteni vélem, hogy melyik mit szimbolizált, vagy éppen miért kellett megtörténnie a narratíva szempontjából, de abban is biztos vagyok, hogy lesz olyan játékos, akit taszítani fognak a testhorror zsánerből gazdagon merítő részek.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!
Annyiban meg kell védenem az LKA srácait, hogy nem teljesen öncélúak a felkavaró jelenetsorok, tehát a Martha is Dead ilyen értelemben sem hasonlítható a polgárpukkasztás szándékán kívül semmilyen kreatív vízióval sem rendelkező Agony-hoz, vagy az abból kinőtt Soccubus spin-offhoz. A fejlesztők a maguk eszköztárával a mentális betegségek érzékeny témájáról próbálnak mesélni, de ügyetlenebbül teszik azt, mint előző játékukban, mintha túlságosan is a klisékre támaszkodtak volna szakértők útmutatása helyett.
Szintén sajnálatos, hogy nagyítóval kell keresni a fejtörőket, és a valóban kreatív ötleteket (Guilia mélyen eltemetett emlékeit szó szerint elbábozzuk), továbbá az olyan opcionális feladatokból is elfért volna több az egyébként kimondottan szemrevaló toszkán tájon (ez az egyik legszebb játék a műfajban), mint amelyikben a partizánoknak segítve távírót használhattam. A túlbonyolított interakciók, a felesleges brutalitás és a kifogásolható történetvezetés mellé már csak a lehetőségek kiaknázatlansága hiányzott ahhoz, hogy a Martha is Dead séta közben a saját lábában megbotolva orra essen. Kár érte, mert több volt ebben a történetben.
