Valószínűleg nem voltak szomorúságtól könnyes szemek a Nintendo központjában, miután 2017-ben megjelent a Mario + Rabbids Kingdom Battle, aminek fejlesztését és kiadását a legtöbb nagy Switch-exkluzívval ellentétben nem a platformtulajdonos, hanem teljes egészében a Ubisoft intézte. A japánok nem adják kölcsön Mariót és barátait bárkinek, feltehetően óriási elvárásoknak kellett megfelelni ahhoz, hogy a játék megszülethessen.
Kevesen gondolták volna, hogy ha összerakják a vízvezeték-szerelőt és kompániáját a Rayman franchise-ból kinőve önálló entitássá vált Rabbids nyulakkal, és egy körökre osztott taktikai akciójátékban eresztik neki őket válogatott ellenfeleknek, abból a Switch egyik legjobb játéka születik meg, de Davide Soliani és csapata kiváló munkát végzett, minek eredményeképp a Kingdom Battle több díjat kapott, és több millió példány elkelt belőle. (Soliani szerint 7,5 millióan játszották 2021 nyaráig, és ugyan ez nem jelenti, hogy ennyit adtak el, mindenképp szép eredmény).
Nem volt kérdés, hogy szükség van folytatásra, ahogy az sem, hogy annak nem szabad elkövetnie elődei hibáit - nem kell például fölöslegesen túlnyújtani.
Mindenki és mindenki mása
A Kingdom Battle varázsát könnyedsége adta, ezzel illeszkedett a Nintendo családbarát játékai közé, és a Sparks of Hope sem arra törekszik, hogy minden idők legmélyebb taktikai akciójátéka legyen, sőt: három nehézségi fokozat közül választva határozhatjuk meg, milyen erősek legyenek az ellenfelek és milyen tempóban tölthessék újra életerejüket a csapatunk tagjai, illetve bekerült egy sérthetetlenséget garantáló mód is azoknak, akiket kimondottan a sztori érdekel. Nekik azért annyit jelzek, hogy ne ettől a játéktól várjanak mélyre hatoló történetet és nagy mondanivalót, és bár nem akarom megmondani, ki hogyan éljen, azért legalább a Relaxing nehézségi szint kell ahhoz, hogy úgy érezzük, játszunk, nem csak az időnket húzzák, mikor haladni akarunk.
Öt bolygót járhatunk be, ezúttal teljesen szabadon - mini nyílt világok ezek, ahol a fő küldetésen túl mellékes tennivalók is várnak minket. A kétségbeesett lakók néha arra kérnek, hogy segítsünk nekik megoldani valamilyen problémát (általában harccal, de néha könnyed ügyességi-logikai fejtörőkkel), keressük meg az elveszett pajtásaikat, gyűjtsünk halakat, de várnak ránk érmegyűjtögetős kihívások, random összecsapások is. Semmi olyan, amit ne láttunk volna már a Ubisoft nyílt világú játékaiban, de akit nagyon elkap a hangulat és a játékmenet, elmélyülhet ezekben a feladatokban is.
Két-, később háromfős csapatunkat nyulak és Nintendo-karakterek egyvelegéből válogathatjuk össze: Mario, Luigi, Peach, az ő Rabbid-változataik, később egy Edge nevű, ultramenő nyúl, Rosalina alteregója, illetve Bowser csatlakozik hozzánk, hogy közös erővel győzzük le az egész univerzumot beszennyező fekete nyálkát. Mindenki egyedi fegyvert hordoz, ami különböző módon és távolságra hatásos: Luigi például nyilaz, és minél távolabbról lő, annál erősebb lesz a támadása, míg Peachnek egy iszonyúan király shotgun-esernyője van, területi sebzéssel. Minden karakter rendelkezik egy képességgel is, amivel magát vagy társait turbózhatja fel, illetve használhatók tárgyak, amik egyebek mellett az életerő újratöltésében, a mozgási terület megnövelésében vannak segítségünkre.
A mozgás izgalmas, ugyanis ezúttal nem egy rácson közlekedünk, hanem egy kijelölt zónán belül szabadon mászkálhatunk. Fedezékbe bújhatunk, szét is lőhetjük a pályaelemeket, és 50%-os eséllyel érnek célt a lövedékek, ha célpontjuk derékig érő pályaelem mögé bújik. Ha esetleg egy Bob-ombot sodor elénk az élet, gombnyomásra felöklelhetjük, majd ráhajíthatjuk az ellenfeleinkre úgy, hogy még a rendelkezésre álló két akciópontunkat el sem használtuk, "hivatalosan" nem támadtunk. Messzebbre úgy juthatunk, hogy az egyik karakterünkről veszünk lendületet egy másikkal.
Ugyan a támadás úgy zajlik, hogy előbb a mi csapatunknak adhatunk ki utasításokat, aztán az ellenfél egységei cselekednek, mindeközben bizonyos pályaelemek bonyolítják az életünket. Ilyen például a gigantikus arcszobor, ami szájából levegőt fúj ki, és felöklelhet minket, ha nem vigyázunk. A rendszer és az ezáltal garantált extra lehetőségek izgalmasabbá teszik a harcokat, számos tényezőt figyelembe véve alakíthatjuk ki a taktikánkat és diadalmaskodhatunk.
Csillagok, csillagok
A játék egy további, a történethez is kapcsolódó újítása a sparkok megjelenése: ezek a lények félig lumák, félig rabbidok (szóval, hogy a Mario-lore-ban nem elég jártasak is értsék, élő csillagok fülekkel). Őket szabadon rendelhetjük hozzá a karakterekhez, ahogy nekünk tetszik, és vannak köztük, akik valamilyen extra sebzéstípust aktiválnak kérésre, mások ideiglenes hatással rendelkeznek, az egyik például láthatatlanná teszi használóját. A harcok előtt a drónnal, Beep-O-val feltérképezhetjük a terepet, megnézhetjük, hogy ellenfeleink milyen sebzésre érzékenyek és mire immunisak, így az első támadás előtt beállíthatjuk, mely sparkok tartsanak velünk. Őket, ahogy a karaktereink képességeit is fejleszthetjük, de mindkettő rendkívül egyszerű: a sparkok szintjét gombnyomásra tudjuk növelni, a karaktereknél pedig megnyithatunk skilleket pontok elköltésével, tetszés szerint, de kérhetünk automatikus elosztást is. Mivel minden karakter egyenként kap pontot és egyedileg fejleszthető, nagyon kényelmes ez a megoldás.
Összességében a játékmenet pont olyan, amilyet egy Mario játéktól elvárhatunk: nem túl összetett, de azért van benne némi mélység és szabadság, nem fogja szünet nélkül a kezünket és néha meggyötör, de nem annyira, hogy elmenjen tőle a kedvünk.
A játék öt bolygójának mindegyike teljesen más: egy napfényes strandról indulunk, aztán a fagyos hegyek várnak minket... és még néhány környezeti variáció. Bárhova visszatérhetünk, ha korábban úgy éreztük, mellékküldetések helyett inkább a sztorival haladnánk, és néhol később megszerzett képességek segítenek a továbbhaladásban. Mi több, az opcionális feladatok egy részéhez csak úgy férhetünk hozzá, ha megoldottuk az elsődleges problémákat. Ezekkel egyébként elkölthető jutalmakat, új sparkokat (összesen 30 van, nem óvatoskodtak) és fegyverkinézeteket is feloldhatunk.
Sajnos a Sparks of Hope is ráerősít arra, hogy öt év után óriási szükség lenne egy frissített, korszerű Nintendo Switch konzolra. Egyes nyílt területeken (például a második, havas bolygón) folyamatos volt a recegés, ami az érmegyűjtögetős kihívásokat különösen nehézzé tette, de egyébként sem jó látni, hogy úgy küzd a konzol, mintha öt Chrome ablakot nyitottunk volna meg rajta. Különösnek találtam továbbá, hogy a karakterek többsége legfeljebb egy-két szót mond ki, szövegüket írott formában láthatjuk, de a hősök űrhajóját működtető MI, JEANIE illetve a drón, Beep-0 teljes szinkront kapott. Én nem bántam volna, ha egyikük sem szól egy szót sem (nem azért, mert hülyeséget beszélnének), de ez a hibrid megoldás fura kissé.
Ettől eltekintve a Sparks of Hope egy szórakoztató játék izgalmas, nem túl nehéz, de azért gondolkodtató harcokkal, a Nintendo játékoktól és különösen a Rabbidoktól megszokott, kissé bárgyú történettel, de épp csak annyi poénnal, amennyitől még nem akad fel a szemünk. A mellékküldetések nem nagyon izgalmasak, de legalább nem is kötelező őket teljesíteni, azoknak készültek, akik annyira élvezik a harcokat és annyira belemerültek a világba, hogy többre vágynak. A játékidő kielégítően hosszú, és a végére sem untam el, ellentétben a Kingdom Battle-lel, amit egy ponton túl már csak tisztességből akartam végigjátszani, aztán inkább el is engedtem.
