Egy bő hónap telt el azóta, hogy a Rockstar szabályosan felrobbantotta az internetet, véget vetett a találgatásoknak, és hivatalosan is a nagyközönség elé tárta a Grand Theft Auto VI első előzetesét. Bár a trailer korai kiszivárgása érthető módon kiborította a fejlesztőket, a hangulatos, utalásokkal erősen átitatott videó ennek ellenére is hatalmasat ment: jelen cikk írásának pillanatában a megtekintések száma már a 168 milliót súrolja, amivel mostanra már sikerült a Minecraft előzetesét is lenyomnia, azonban még így is csak a második hellyel érheti be a GTA VI a legtöbbet megtekintett játékelőzetesek sorában.
Akad ugyanis egy olyan kihívó, aki mellett még ezekkel az elképesztő számokkal is jelentősen elmarad a Rockstar következő Grand Theft Auto játékának az előzetese. Ez pedig nem más, mint a mostanra már ikonikus státuszba emelkedett Subway Surfers, aminek előzetesét már több mint 361 milliószor játszották le.
A kezdetben mobilokra kiadott játék először még 2012-ben látott napvilágot a Kiloo és a SYBO Games gondozásában, azonban a mai napig is hatalmas népszerűségnek örvend. Persze a megtekintések jelentős hányada a játékon belüli automatikus hirdetésekből származik, de tekintve, hogy aligha találni olyan embert, aki még egyszer sem játszott volna a játékkal, méltó helyet foglal el a trónon.
Bár a GTA VI első előzetese még most is rendesen pörög, napi szinten több ezer új megtekintés érkezik rá, azért még így is elég messze van attól, hogy lenyomja a jelenlegi rekordert, de ki tudja, lehet pár év múlva egy új bajnokot avathatunk majd.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.