Hirdetés

Lost Ark teszt - tényleg király?

|

A játékvilág nagy részével együtt mi is ráugrottunk a Lost Arkra, és míg nagyrészt élveztük a kalandot, vannak problémáink az élmény egészét tekintve.

Hirdetés

Ez már a sokadik hét, amikor a barátaim sorban keresnek fel azzal a kérdéssel, hogy szerintem milyen a Lost Ark. Ha ilyenkor nem tudok egyértelmű választ adni, azt általában a saját kudarcomként könyvelem el, de ezúttal nem éreztem kellemetlenül magam, amiért tapasztalataimat, élményeimet, benyomásaimat és az ezeket összegző véleményemet csak hosszan kifejtve tudtam átadni. Nem egyszerű eset ez a játék, annyi biztos, de már most tisztázzuk, hogy a műfaj megváltását kár lenne tőle várni.

Egy új kor új hősei

A Lost Ark egy 2019-es MMOARPG, ami Dél-Koreában kezdte karrierjét. A Smilegate-nek évek munkáját kellett belefektetnie a projektbe, hogy a régió kedvenc játékává válhasson, de megérte, mert idővel nemzetközi viszonylatban is sikert aratott. Az indulást követően számtalan kisebb-nagyobb frissítést kapott, amelyek mind bizonyították a fejlesztőcsapat elkötelezettségét a játék és a közösség felé. Ennek eredményeként hozzánk már jelentősen csiszoltabb élményként jutott el.

Miként arról a képek is árulkodnak, a Lost Ark egy izometrikus nézetből bemutatott, nagyrészt tradicionális elemekből felépített fantasy  világban játszódik. Az elmúlt korokban béke honolt Arkesia földjén, de most a korábban bebörtönzött démonok seregei ledobták láncaikat, és lerohanták a halandók világát. A természet kincsei pusztulóban, a határvidékeken járványok tombolnak, és korábban gazdag régiókban éhínség ütötte fel fejét. Ekkor érkezünk mi, hogy túlvilági támogatónkkal karöltve megkeressük a teremtés hatalmát rejtő Arkot, és segítségével megmentsük a világot.

Az első bukkanó hamar megmutatkozik: az angol szinkron olyan kellemetlenre sikerült, hogy szilárd meggyőződésem szerint a színészeknek fogalmuk sem volt, hogy mi történik a karaktereikkel vagy hogy egyáltalán milyen játékban szerepelnek. De ez nem az ő hibájuk, valószínűleg kaptak 10 sor kontextus nélküli szöveget, egy marék aprót és egy 15 dolláros Founder's Packet kompenzációképp.

Ha átváltunk a koreai hangsávra (amit szerencsére kliensen belül két kattintással megoldhatunk), akkor máris könnyebb lesz befogadni az egyébként meglepően izgalmas átvezetőket. A fontosabb történések alatt a Smilegate nagyon szeret játszani a kameranézetekkel, hogy a lehető legközelebb vigyen minket az akcióhoz. Az ilyen jelenetek még azokat is kizökkentik a félálomból, akik csak unottan nyomkodták a "SKIP" gombot az elmúlt 10 órában.

Ettől függetlenül a sztori minősége messze van azoktól az eposzoktól, amiket utánozni próbál. Egyszer azért érdemes figyelmesen végigjátszatni a kampányküldetéseket, már csak azért is mert egyébként a sablonos cselekmény mögött egy érdekes világ alapjai rejtőznek.

Hirdetés

A nagyok játéka

MMO-ról lévén szó persze sokan csak arra kíváncsiak, hogy mi vár rájuk a szintezés végén. A válasz: rengeteg gyilkolás, többféle játékmód és egy rakat kellemetlenül bonyolult játékrendszer. Ha elértük az 50-es szintet, és eljutottunk egy pontra a sztoriban, akkor elérkezünk a végjátékhoz, ahol a küldetésfolyamok elengedik a kezünket. Mehetünk chaos dungeonöket, abyss dungeonöket, raideket és egyebeket takarítani. A lényeg, hogy többféle, végtelenségig ismételhető tartalomtípus vár arra, hogy újra és újra átrágjuk magunkat rajta, a célunk tulajdonképpen annyi, hogy új tárgyakra vadásszunk és a meglévő cuccainkat felfejlesszük a dungeonökben található hozzávalókkal. Minél magasabb felszerelésünk szintje, annál keményebb kihívásoknak ugorhatunk neki.

A dungeonök nagyrészt nem okoznak gondot, a raidek viszont sokkal komolyabb kihívást jelentenek. Már az első guardian raid morcos szupermedvéje is bedarálja a csapatunkat, ha nem figyelünk oda a pozicionálásra és a mechanikai akadályokra. A végjáték bossharcairól általánosan elmondható, hogy a legszórakoztatóbb részeit képezik az egész endgame élménynek.

Míg az időnk kétharmadában csukot szemmel elintézünk bármilyen ellenfelet, addig ezek az összetűzések megkövetelik, hogy odafigyeljünk mind csapattársainkra, mind önmagunkra. Persze az abyss dungeonök és guardian raidek szörnyetegei nem csak megizzasztanak majd, de meg is jutalmaznak: ezekből esnek a legjobb tárgyak, amiket aztán a hosszú hetekig fejleszthetünk.

Ha megunjuk a bossharcokat, a dungeonöket, és a PVP sem annyira a mi asztalunk, akkor még mindig ott a nyílt világ: bármikor felpattanhatunk saját hajónkra, és elutazhatunk a számtalan kisebb sziget valamelyikére mellékküldetéseket pörgetni, lootot hajtani vagy csak felfedezni a világ megannyi apró csodáját. Ha tartalomról van szó, akkor a Lost Arkra nem lehet panaszunk.

Kártyák, kaszinókövek és a pénzéhes telkek

A végjáték alapvetően egyszerű tánca hamar megbonyolódik, amikor elkezdünk engravingekről, ability stone-okról, kártyákról és a számtalan apróságról beszélni, melyekkel tovább finomhangolhatjuk a karaktereinket. Az engraving egy olyan rendszer, aminek segítségével a karakterünk egyes elemeit erősíthetjük, de ezek megnyitásához és erősítéséhez könyveket kell levadásznunk, melyek véletlenszerűen esnek (persze meg is vásárolhatóak valódi pénzből vett aranyért). Az ability stone-ok olyan apró kövek, melyeket megtalálásuk után a kovács vesz kezelésbe, és a szerencsénktől függő mennyiségben adnak kedvező és negatív hatásokat.

A kártyákkal végül extra bónuszokat adhatunk karaktereinknek, ha össze tudjuk rakni az adott kártyaszettet (természetesen kártyacsomagokat is vásárolhatunk valódi pénzért). Mindezek mellett a páncéljainkat egy idő után egyre nehezebb lesz fejleszteni, a fejlesztési próbálkozások közben elbukhat a folyamat, és odavész minden alapanyag. Szerencsére a mikrotranzakciós boltban, mindig vehetünk extra hozzávalókat, ha már nincs kedvünk farmolni.

Aki odafigyelt a fenti magyarázatnál, az valószínűleg látja a problémát. Egy idő után a Lost Ark karakterfejlődése brutálisan lelassul, a szerencse pedig sokszor az utunkat állja majd. Persze minden féket fel lehet oldani, ha elővesszük a bankkártyánkat, ami viszont sokak szemét szúrni fogja. Ami pedig a PVP viadalokat illeti, ott a játékosok felszerelései normalizálódnak, vagyis senkit sem fog megmenteni a számlája. De akit bosszant, hogy a karakterének fejlesztésére vannak egyszerűbb megoldások is, mint a játékbeli küzdelem, az nem fogja felhőtlenül élvezni a Lost Ark kihívásait.

Minden felemás

A Lost Ark tele van csodálatos elemekkel, de mindegyikkel jár valami kellemetlenség. A sztori vállalható, ám a szinkron katasztrófa. A tartalom izgalmas és komoly kihívást jelent, de mindet át lehet ugrani egy kellően vastag pénztárcával. A látvány helyenként lenyűgöző, de a bloom és a csillogás olyan erővel takarja el a motor gyengeségeit, hogy egy jobb monitor mintákat vágna a retinánkba.

A kasztok egy részét elképesztő érzés játszani. Nincs ahhoz fogható, amikor egy sorceresszel beleeresztem a jegesen ropogó jégcsapok áradatát a legközelebbi szörnycsapatba, vagy amikor a wardancerrel felrugdosom a démonokat a levegőbe és ott vágom pofán őket. Ugyanakkor ott van a bárd, aki annak ellenére, hogy a kedvenc kasztom, kénytelen vagyok bevallani, hogy a leggyengébb audiovizuális körítést kapta mind közül. Ráadásul a kasztok nagyjából fele nem igényel semmilyen taktikázást, vagy ügyességet: nyomd meg a gombot, és a dolgok garantáltan felrobbannak.

Ott van aztán a saját birtokunk vagy az NPC-kkel való barátkozást lehetővé tevő Rapport-rendszer, melyek tök jól hangzanak, de csak addig, amíg rá nem eszmélsz, hogy mindkettő sokkal élvezetesebb lenne, ha elköltenél egy kisebb vagyont a játékbeli boltban.

Minderre pedig rárakódik az Amazon Game Studios és a Smilegate abszolút inkompetens szolgáltatás-kezelése. Az Úr 2022. évében kiadni egy MMO-t a végtelenül archaikus, szerverekre osztott megoldással már önmagában főbenjáró bűn, de két héttel a megjelenést követően már egyenesen szánalmas, hogy csúcsidőben a matchmaking még mindig használhatatlan, és több játékrendszer is összeomlik a terhelés súlya alatt. A kiadó válasza minderre az EU West régió leválasztása volt, ahol új szerverek várnak mindenkit.

Ezeken persze gond nélkül működik minden, csak éppen nincs arra nincs lehetőségünk, hogy átköltöztessük a már meglévő karaktereinket, vagy hogy egyáltalán magunkkal vihessük az eddig összeszedett prémium cuccainkat. Ezért a többségnek nyilván esze ágában sincs távozni.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Akkor most hol is állunk?

Még mindig vakarom a fejem, amikor választ kell adnom arra, hogy "jó játék-e a Lost Ark". Annyi biztos, hogy egy szórakoztató MMO-ról beszélünk, ami rengeteg tartalommal indult, és ami még sok izgalmas újdonságot fog kapni a következő hónapokban. Köszönhetően a koreai verziónak, már tudjuk, hogy mi vár ránk, és van okunk rá, hogy izgatottan dörzsöljük a tenyerünket.

A gond viszont az, hogy minden nagy pozitívumot aláás valami idegesítő negatívum, aminek köszönhetően megkeseredik az egész. Az biztos, hogy a cikk befejezése után én megyek vissza szigeteket felfedezni és a bárdom szerelését fejleszteni, de azt nem tudom megmondani, hogy meddig leszek képes még figyelmen kívül hagyni a kellemetlen apróságok sokaságát. Abban biztos vagyok, hogy nem olyan sokáig, mint amilyen sokáig azt a Smilegate szerette volna.

Lost Ark
Ha sikerül megbirkózni a játék a pay-to-win természetével, és felülkerekedni a hibáin, akkor a sallangok alatt egy hosszan tartó, de helyenként frusztráló élmény vár ránk.
Ami tetszett
  • elképesztő bossharcok
  • lenyűgöző sztorijelenetek
  • rengeteg hardcore és casual tartalom
Ami nem tetszett
  • pay-to-win rendszerek
  • a szerverrendszer egésze
  • vállalhatatlan angol szinkron
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)