Néhány éve már érkezett egy felújított epizód, azonban bármennyire is imádtuk a 2013-as Wind Waker HD-t, lássuk be, hogy a Zeldán felnőtt generáció tagjai húsz-harminc éves fejjel már nem feltétlenül töltenek el több tíz órát a meseszerű, már-már gyermeteg játékkal. Szerencsére a szériának van egy sokkal sötétebb, ha úgy tetszik érettebb része, a Twilight Princess, amely realisztikusabb megjelenésével, érdekfeszítő történetével és izgalmas kihívásaival bizony kicsiket és nagyokat is képes a tévé elé szegezni.
Minden kezdet nehéz
Az első indítást követően szomorúan konstatáltam, hogy ez pontosan ugyanaz a játék, amelyet 2006-ban már megismerhettünk, legalábbis ami az oktatórészt illeti. Remélem, van a pokolnak egy külön bugyra azok számára, akik ezt a tutorialt megalkották: gyakorlatilag azoknak az embereknek készült, akik olyannyira tapasztalatlanok a videojátékok területén, hogy még a konzolt is a szomszéddal kapcsoltatják be. Bár néhány feladatot kivettek az eredetiek közül, így is legalább egy óra, mire minden bugyuta minijátékot kétszer végigzongorázunk (bizony, farkas formában is meg kell őket csinálnunk). Szerencsére, ha ezt a részt sikerül átvészelnünk, kezdetét veszi az igazi kaland, és amennyire fogja a kezünket a játék az elején, olyannyira elengedi a későbbiekben.
Az idő vasfoga
A felújítás középpontjában egyértelműen az irányítás és a grafika állt, a játékmenettől pontosan ugyanazt kapjuk, amit anno, kora ellenére azonban a Twilight Princess nagyon is frissnek hat. Vagy legalábbis nagyon másnak, mint amihez mostanában hozzászoktunk. Nincs lista a képernyő szélén, ahol a mellékküldetéseket nyilvántarthatjuk, és nincs térkép sem beépített GPS-szel, amely megmutatja, hová kell mennünk. Egyszer csak teljesen elfogynak az instrukciók, és nincs más hátra, fel kell derítenünk a várost és megtudakolni az NPC-ktől, hogyan tovább. Sajnos ezen a ponton rögtön érezni kezdjük a játék hiányosságait. Mivel egy Wii nyitócímről van szó, a hardveres korlátok miatt a karakterek száma is erősen limitált, ne is számítsunk olyan nyüzsgő városokra, mint mondjuk a The Witcher III Novigradja.
A Twilight Princess grafikája érezhetően sokat javult, de azért nem veszi fel a versenyt az új generációs címekkel, még Wii U-s körökben sem. A hihetetlenül idegesítő blur effektusokat sikerült ugyan kigyomlálni, de a dinamikus fény-árnyék hatások hiányoznak. Ezekre tíz évvel ezelőtt nem volt igény, de ma már akarva-akaratlanul is feltűnik az embernek, hogy valami nem olyan, mint amilyennek lennie kéne. A fontosabb karakterek elég részletesek és kidolgozottak, a platformváltásnak köszönhetően pedig eltűnt a Wii-hez igazított kezelőfelület, ezáltal letisztultabb az egész játék.
A Wii U gamepadje ezúttal is remekül teszi a dolgát, az érintőkijelzőnek köszönhetően a játék megállítása nélkül cserélgethetjük a nálunk lévő tárgyakat, ezáltal ez a folyamat egyáltalán nem töri meg a dungeonök lendületét, sőt, ha ügyesek vagyunk, akár harc közben is variálhatunk, ami izgalmas kombókra ad lehetőséget. Ha valamiért nem tudjuk (vagy nem akarjuk) a tévét használni, akkor játszhatunk kizárólag a kis kijelzőn is, és bár a mozgással történő irányítást ezúttal nem erőltették annyira, mint a Wii esetében, a belső nézetes részeknél most is használhatjuk a giroszkópot célzáshoz. Természetesen a különböző amiibók segítségével ezúttal is feloldhatunk néhány extrát, a Wolf Link megvásárlásával pedig egy bónuszpályát is kapunk, ez azonban gyakorlatilag tökéletesen megfelel az eredeti játékból ismert Cave of Ordealsnek azzal a különbséggel, hogy ezúttal farkas formában kell teljesítenünk azt.
Farkas-ember
Ha valaki szereti a puzzle-öket, az imádni fogja a Twilight Princess HD-t. A ránk váró dungenök egyértelműen a sorozat egyik legjobb darabjává teszik ezt a részt: minden kihívás teljesen más, az egyes helyszíneken felfedezett tárgyak pedig lehetővé teszik, hogy olyan módon hárítsuk el az elénk tornyosuló akadályokat, ahogy korábban nem is gondoltuk volna. Némi szomorúságra ad okot, hogy sok tárgy semmilyen szerepet nem kap a későbbiekben, pedig a Spinnerre egy egész játékot is fel lehetett volna húzni.
A harcrendszer szintén kiemelkedő, főleg a kardforgatás. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy sajátíthatunk el újabb mozdulatokat, amelyekkel aztán már nemcsak eszeveszett csapkodás egy-egy párbaj, hanem valódi taktikai harc. Ezekre a kombókra bizony szükségünk is lesz a játék közel negyven órája, és még inkább a remekül megkomponált bossharcok során. Sajnos farkasként jóval limitáltabbak a lehetőségeink, kevesebb képességgel, tárgyak használata nélkül kell boldogulnunk, ami így rövid idő alatt unalomba fullad.
Apró, de hasznos változtatás, hogy immár közvetlenül is át tudunk változni, nem kell mindig Midnával beszélgetnünk erről. Némi szomorúságra adhat okot, hogy a Twilight Realmben (ami ugye egy Hyrule-lal párhuzamos világ) viszonylag kevés időt töltünk, és ilyenkor is csak egyszerűbb küldetéseket bíznak ránk, de ha valaki játszott az eredetivel, az mindenképp értékelni fogja, hogy ezúttal 16 helyett csak 12 Tears of Lightot kell összegyűjtenünk.
Örömkönnyek
A játék nem kifejezetten nehéz, így az ügyesebbek akár halál nélkül is képesek lehetnek végigtolni az egészet, azonban ha valaki igazi kihívást keres, feltétlenül adjon egy esélyt az újonnan bevezetett Hero módnak, amelyben az ellenfelek ugyan nem lesznek okosabbak, de kétszer akkorát sebeznek, és az életünket sem tudjuk tölteni. Apróbb hibáit leszámítva a Twilight Princess továbbra is a széria egyik legjobb darabja, amely elsősorban az ötletes puzzle-öknek és a rengeteg kihívást tartogató dungeonöknek köszönheti, hogy ennyi év után is bátran ajánljuk, akár játszottál az eredetivel, akár most ismerkednél meg a sorozattal.
