Nagyot változott a 2017-es Assassin's Creed Originsszel a Ubisoft messze legsikeresebb franchise-a, ezzel a résszel hagyta mögött az akció-kalandjátékok műfaját az akció-szerepjátékokért cserébe, aminek egyik következményeként megjelentek az elágazó narratívát eredményező döntéshelyzetek is, amelyek természetesen a széria következő felvonásából, az Assassin's Creed Shadowsból sem fognak hiányozni.
Jonathan Dumont, a játék rendezője beszélt arról a Redditen, hogy az elsősorban a románcokban, valamint a szövetségesek felfogadásában szerepet játszó dialógusopciók megosztják a rajongókat, úgy döntöttek, hogy beépítik az úgynevezett kánon módot.
Ez pontosan azt takarja, amire a nevéből is következtethetünk, magyarán minden döntést a játék hoz meg helyetted, de úgy, hogy közben mereven ragaszkodik a kánonként elfogadott hivatalos narratívához. Dumont azt is elárulta továbbá, hogy az Assassin's Creed Shadows mérete az Originsével vethető össze.
Azt már a narratíváért felelős vezető, Brook Davies fűzte hozzá a beszélgetéshez, hogy a két központi karakter, Yasuke és Naoe többféle lehetséges utat bejárva juthat el a végkifejletig, ám az mindenképpen ugyanaz lesz. Az eltérés csupán abban nyilvánul meg, hogy ki lesz ekkor mellettük, és ki nem. Amennyiben pedig nem kánon módban játszunk, akkor társat is választhatunk nekik. A két főszereplő egyébként a történet kezdetén még nem áll egyazon oldalon, annak pedig, hogy nem mindenről vélekednek egyformán, a későbbiekben is jelentősége lesz.
Kiderült továbbá, hogy a Ubisoft Quebec az eddigiektől eltérő módon kezeli majd a modern szálat.
"Más lesz, mint amit a múltban csináltunk, de ez kapcsolódik a mai történetünkhöz, és idővel fejlődni fog az Animus Hubban és a későbbi címekben."
Az Assassin's Creed Shadows február 14-én érkezik PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X|S-re.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.