Úgy illik egymáshoz a kalózos téma és a természetfeletti, mint amilyen jól csúszik a cápasteak egy korsó groggal leöblítve. Hamar felismerte ezt a cáfolhatatlan tényt a szórakoztatóipar is, mely az elmúlt évtizedekben a képregényektől (Fantom) a hollywoodi produkciókon át (Feketeszakáll szelleme, A köd, A Karib-tenger kalózai) a videojátékokig (Monkey Island) számos emlékezetes alkotással sulykolta belénk, hogy a kettő összetartozik.
Ehhez a körhöz csatlakozik hamarosan a német Mimimi Games lopakodós taktikai játéka, melynek megvalósításához a stúdió a nindzsás-szamurájos Shadow Tactics: Blades of the Shogun és a cowboyos Desperados III segítségével szerezte meg a szükséges tapasztalatot és önbizalmat, mert bizony kell ahhoz önbizalom, nem is kevés, hogy valaki ennyire bátran merjen változtatni a műfajteremtő Commandos: Behind Enemy Lines által még 1998-ban kikevert recepten.
Nyomorult kalózok
A Shadow Gambit: The Cursed Crew történetében a Karib-tenger fantasy változata nem a britek, a spanyolok, a hollandok és a többi nagy hajós nemzet torzsalkodásának ad otthont, hanem annak a tulajdonképpeni háborúnak a színtere, amit a végtelenül bigott, mindenkit elnyomó inkvizíció hirdetett meg a természetfeletti általuk elfogadhatatlannak tartott megtestesülései ellen. A rend vezetője, Ignacia parancsnok a teljes szigetvilágot felforgatja a hírhedt kalózkapitány, Mordechai kincse után kutatva, de a hajszában nem várt vetélytársa akad egy feltörekvő tengeri rabló, Afia Manicato személyében, aki összefog a néhai kapitány öntudattal és elképesztő mágikus erőkkel bíró hajójával, a Red Marley-val. Esélyeik javítása érdekében elkezdik sorra feltámasztani Mordechai egykori legénységét, akik Afiához hasonlóan szintén átok sújtotta élőhalottak, mégis ők a jó fiúk (és lányok) ebben a történetben.
A főhőst is beleszámolva összesen nyolc, egyedi képességekkel rendelkező, ám bizonyos fokig csereszabatosnak mondható martalócból áll majd össze a banda, akik egytől egyik saját személyiséggel rendelkeznek, és akikről többet is megtudhatunk, ha két partraszállás között szóba elegyedünk velük, illetve végrehajtjuk a hozzájuk kapcsolódó küldetéseket. Állandó csipkelődéseik és a szellemes (bocs) dialógusok ellenére a kincs köré összpontosuló cselekményből a megjelenés előtti verzióval töltött órák (a teljes első fejezet végigjátszása után még két további küldetésbe nézhettünk bele) alapján hiányzik az a plusz, ami a képernyő előtt marasztalna, de a Shadow Gambit: The Cursed Crew legnagyobb szerencséjére megteszi ezt helyette a játékmenet.
Irány előre, mindegy, hogy merre
Kezdettől fogva lineáris struktúra jellemzi a műfaj képviselőit, előre megszabott sorrendben haladunk egyik küldetésről a másikra, és azt is mindig a fejlesztők határozzák meg, hogy melyiket milyen csapat-összeállításban kell abszolválnunk. Na ezt a két és fél évtizedes szabályt rúgta fel a Mimimi azáltal, hogy a bevezető missziókat leszámítva szinte minden területen szabad kezet ad a játékosnak. Mivel a Red Marley legénysége a történet elején még foghíjas, először is meg kell mentenünk a porhüvelyeiket, hogy aztán fekete gyöngyöket és lélekenergiát felhasználva visszahozunk őket az életbe. Ezeket küldetések jutalmaként kapjuk majd, tehát eltart egy ideig, mire teljes lesz a létszám, azt viszont, hogy kinek a szolgálatait vesszük igénybe, ránk bízza a játék. Miként azt is, hogy az aktív legénységi tagok közül kikből álljon össze a partraszálló egység, a már említett részleges csereszabatosság miatt pusztán szimpátia alapján is dönthetünk, hogy a vak mesterlövész helyett inkább az ellenséges katonák elméjét irányítani képes szállásmestert válasszuk, a teleportáló szakács helyett a bokrokat növesztő hajóorvost és így tovább.
Bármilyen felállás működőképes, érdemes kísérletezni azzal, hogy miként tudják egymást hatékonyan támogatni szellemkalózaink, mivel az inkvizíció sem tétlenkedik. Az alap bakákat, az úgynevezett akolitusokat még gyerekjáték kiiktatni, de minél feljebb haladunk a ranglétrán, annál veszedelmesebb ellenlábasokat kapunk. Van, amelyik előre látja a jövőt, és csak akkor válik sebezhetővé, amikor mozdulatlanná dermeszti a támadóját, na ekkor jöhet a második csapás, amit már nem tud hárítani. Hasonlóan kemény diónak ígérkeznek az elmekapoccsal összekötött párosok, mivel ha az egyikükkel bármi történik, arról a másik is értesül, és likvidálni is csak úgy lehet őket, ha mindkettőt eltesszük láb alól, méghozzá egyszerre.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!
Ebből fakadóan még a legénység természetfeletti képességei és a Red Marley időmanipulációs trükkjei (a szüneteltetéstől a gyorsításon át a mentésig ezek mind klasszikus mechanikák, csak most a narratívába ágyazva kapjuk meg őket, amitől egyszerűen menőbbnek tűnnek) birtokában sem válik sétagaloppá a játék, a siker kulcsa továbbra is az, hogy felmérjük az ellenség erejét, megfigyeljük az őrök szokásait és keressünk egy rést a pajzson. Ha pedig nem találunk ilyet, akkor üssünk lyukat rajta mi magunk például azzal, hogy elcsalogatunk egy-egy katonát a többiek közeléből. Elvégre ki tudna ellenállni egy madár trillázásának, egy érme csillogásának vagy egy hal vergődésének? Szintén hasznos a Mimimi korábbi játékaiból visszatérő Shadow Mode, ami lehetővé teszi, hogy az időt megállítva minden emberünknek parancsokat adjunk ki, így egy összehangolt akció keretében akár 4-5 ellenféltől is megszabadulhatunk.
A fejlesztők abban sem kötik meg a kezünket, hogy melyik misszióban vágjunk neki, vagy hogy az adott sziget melyik pontján tegyük partra besurranó csapatunkat. Ez egyrészről üdítően újszerű élmény a műfajon belül, másrészt viszont egyelőre úgy érzem, hogy a narratíva rovására megy, nem olyan feszes, izgalmas, mint lehetne. Viszont az is igaz, hogy még csak a felszínt kapargattuk, tehát könnyen lehet, hogy a végleges verzióban olyan fordulatokat tartogat még a sztori, melyek láttán a keksz is kiesik Lóri szájából.
Mindenesetre a Shadow Gambit: The Cursed Crew több mint két hónappal a rajt előtt kellő alapossággal átgondolt, merészen újító játék benyomását kelti, és az is kedvező előjel, hogy kevesebb buggal találkoztunk az általunk kipróbált változatban, mint amennyivel manapság megjelennek a késznek mondott alkotások az AAA kategóriában.
