Miután egy MMO két kiadáson van túl, és mindkettő szervereit pár éven belül lelőtték az általános érdektelenség miatt, az ember nehezen hagyja hátra előítéleteit. A Kingdom Under Fire II azonban megérdemli a tiszta lapot. A dél-koreai és az orosz verziók bukása után felmerül a kérdés, hogy miért karolna fel bárki egy koreai fejlesztésű MMO-t, hogy kiadhassa a nyugati piacon, ahol a hasonló stílusú alkotások ritkán aratnak sikert. Valószínűleg azért, mert a játék koncepciójában és megvalósításában is próbál újítani, és nem kellene sok ahhoz, hogy magasan kiemelkedjen a piacot elárasztó free-to-play MMO-k tömegéből, amelyről a Gameforge elhíresült.
Karaktergyilkosság
Első ránézésre látszik, hogy Kingdom Under Fire II nem csak műfajok terén próbálkozott meg a meglévő elemek ötvözésével. Már a kasztunk kiválasztásakor szembesülhetünk azzal, hogy bár a fejlesztők merítettek a megszokott klisékből, mindegyikből szerettek volna valami egyedit alkotni. A Bersia nevű kontinenst megtámadó sötét seregeket öt különböző típusú hőssel ritkíthatjuk: van egy gunslinger, aki a kétkezes pallost pisztolyokkal egészíti ki, így közelről és távolról is halálos; megtaláljuk a berserkert, aki értelemszerűen a csata középpontjában érzi jól magát, hatalmas csapásokkal egész csoportokat ártalmatlanítva; a talán legkevésbé fantáziadús ranger íjjal ritkítja az ellenfeleket, és gyors, pontos támadásokra képes; az elementarist pedig komoly mágikus sebzést oszt ki, és egy segítőt is meg tud idézni, amely általában valamilyen, az ellenfél támadásait megszakítani képes nagytestű állat vagy más lény. Számomra a spellsword karakter tűnt a legérdekesebbnek, aki alapvetően gyors, közelharci támadásait egészíti ki lehengerlő erejű varázslatokkal, így kaszálva el az útjába kerülőket. Minden karakter úgy van kialakítva, hogy képességeivel valóban hősies parancsnokként vehessen részt egy csatában seregei élén.
A halál kilovagolt Bersiából
Sajnos a vegyítés nem mindig áll jól a játéknak, mivel a nyugati és a keleti RPG-jegyek nem mutatnak túl jól egymás mellett. Mivel előbbinek nagy rajongója vagyok, nagyon tetszett, hogy mind a világ, mind sok ellenfél a legnagyobb művészi igényességgel lett megalkotva. Bersiában egyszerűen jó járkálni, öröm nézni a gondosan kidolgozott városokat; nemcsak a ragyogó, ég felé törő tornyok dizájnjára figyeltek, de a lepusztult nyomornegyedekére is. Ez a részletesség számomra a szakma legnagyobbjait idézi, gondolok itt például a Dragon Age vagy a The Witcher sorozatra. Éppen ezzel állt számomra nagyon élesen szemben az a felszínes ábrázolásmód (amely inkább a keleti MMORPG-k sajátossága - tisztelet persze a kivételnek), amikor a női karakterek testét borító textil alapterülete összeadva is csak bajosan lenne elég egy tisztesebb zsebkendőre, és valószínűleg a játék összes női szereplője csak extra size boltokban találna a keblére való melltartót.
Egységben az erő
A Kingdom Under Fire II leghangsúlyosabb jellemzője mindenképp az, hogy egyszerre RPG és RTS, amelyek elsőre összeegyeztethetetlen műfajoknak tűnnek, pár óra játék után azonban rájön az ember, hogy a Blueside eltalálta, hogyan fér meg egymás mellett a karakterfejlesztgetés és a stratégia. Az RPG-elemeket szinte egy az egyben átemelték bármelyik hasonló MMO-ból, tehát a fejlődéssel elért szintlépésekből képességeket vásárolhatunk, illetve tárgyainkat is fejleszthetjük és bűvölhetjük, de igazán sok időt seregeink menedzselésével fogunk tölteni. Rengetegféle egységünk lehet, többek között gyalogság, lovasság, íjászok, óriási trollok, skorpiók, léghajók, és mindet szintezhetjük, hogy statisztikáik növekedjenek, ezenfelül rangjukat is megemelhetjük, amivel új aktív és passzív képességeket kapnak - ezeket egyébként külön meg is vásárolhatjuk. Csapatainkat nem vethetjük be mindenhol, csak az arra kijelölt pályákon, amelyek lényegében dungeonök, instance-ok és raidek; itt egy gombnyomással válthatunk hősünk és az RTS nézet között, de gyorsgombokkal is irányíthatjuk a csapatokat, hogy közben magunk is kaszabolhassunk. Ezeknek a küldetéseknek egyedül és többen is nekivághatunk, a helyzet viszont az, hogy a legtöbb terület kipucolása nem igényel segítséget másoktól. Ez azért is szerencsés, mert sajnos a szerverek nincsenek zsúfolásig játékosokkal, így ha egy komolyabb csatában szükségünk lenne támogatásra, akkor bizony nehezen találunk magunk mellé embert, aki segítő kezet nyújthatna nekünk.
Nem vagyok fajtatiszta, csak egy keverék
Itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, ami inkább a középszer, mint a kiemelkedő alkotás felé taszítja a játékot, a Kindom Under Fire II ugyanis minden mechanikai mélysége ellenére felszínes alkotás, ami annak köszönhető, hogy a külön-külön jól működő elemeknek túl sok területen kellene megállni a helyüket, így végül igazán sehol sem nyújtanak kiemelkedőt. Egy rutinos újságíró egyszer azt mondta, hogy a kritikusnak nem az a dolga, hogy elmondja, milyennek kellene lennie egy játéknak, hanem hogy leírja azt, amit a teszt alatt tapasztalt. Most azonban kénytelen vagyok szembe menni ezzel az elvvel, ugyanis a játék minden percében az az érzés gyötört, hogy ha a fejlesztők nem ragaszkodtak volna tíz körömmel ahhoz, hogy MMO-t csináljanak, akkor ez egy abszolút maradandó alkotás lett volna. A gondosan kidolgozott helyszínek szinte ordítanak egy hasonló alapossággal felépített történet után, ami azonban teljességgel elmarad a sablonos MMO-sztori miatt. Elfecsérelt potenciál megcsinálni egy teljes nyomornegyedet azért, hogy utána az unalomig ismert "hozz három gyógynövényt a szegény betegeknek" típusú küldetésekkel fárasszuk a játékost.
Ugyanez érződik az RTS részekben is, amelyekbe mindössze három egységet vihetünk magunkkal, mivel valószínűleg többet nem bírna a játék motorja, illetve nem is tudnánk őket rendesen irányítani úgy, hogy közben a hősünket is életben tartsuk a csatákban. Az 1v1 párbajokra pont ennek az ellenkezője igaz: mivel az összecsapásokhoz egy viszonylag darálós harcrendszert kellett kidolgozni, ha szemtől szemben kell legyőzzünk valakit, akkor az fog dönteni, hogy melyikünk van jobban felszerelve, nem az, hogy ki az ügyesebb és a taktikusabb.
Mivel a játékot kiadó Gameforge alapvetően free-to-play címekben utazik, nem kizárt, hogy a szerverek elnéptelenedésének orvoslására kis változtatások után ingyenessé válik a játék. Ha ez megtörténik, akkor érdemes neki adni egy esélyt, addig viszont csak az olyan MMORPG-rajongóknak tudnám ajánlani, akik szeretnék kipróbálni, milyen az, ha az átlagos játékmenet meg van bolondítva egy kis taktikázással.
