Kisebb-nagyobb szünetekkel több mint egy évtizede építgeti a budapesti NeocoreGames az Artúr-mondakörből táplálkozó dark fantasy univerzumát, amelynek legutóbbi, 2022-ben debütált felvonását már nem a Total War szériával lehetett párhuzamba állítani játékmenet tekintetében, hanem sokkal inkább az XCOM-mal. Ennek szellemében a King Arthur: Knight's Tale (a PC-s változat tesztjét itt találod, de ez még a 2022-es változat alapján készült, ami azóta többször frissült) egyszerre szolgálta ki a megfontolt tervezést és remek taktikai érzéket megkövetelő, körökre osztott harcok szerelmeseit, illetve a birodalommenedzsmentért rajongó, az erőforrásokkal szívesen zsonglőrködő játékosokat.
Arról, hogy alkotása ki tudjon emelkedni a hasonszőrű taktikai RPG-k közül, a csapat több egyedi megoldással is gondoskodott, amelyek között ötletes mechanikákat éppúgy találunk, mint hasznos kényelmi funkciókat, miként az is nyerő húzásnak bizonyult, hogy a kampányban megcserélte a szerepeket, így a jó és a gonosz konfliktusát egy történetbeli fordulatnak köszönhetően az utóbbi szemszögéből élhetjük át - ráadásul most már PlayStation 5 és Xbox Series X|S konzolokon is.
Mordred vagyok, hódítani akarok
Csak hogy meglegyen, honnan indul a sztori: miután a látványos CGI intróban (amely az első a játék hasonlóan magas minőségű átvezetői közül) Artúr és törvénytelen fia kölcsönösen lemészárolták egymást, a Tó Hölgye visszahozza az életbe Mordredet, hogy megállítsa azt az iszonyatos lényt, amivé halála után Britannia királya változott. Az pedig a mi döntéseinken múlik, hogy a Camelotot újjáépítő és követőit a Kerekasztal köré gyűjtő Mordred a saját képére formálja-e a mondabeli Avalont, vagy megragadja a lehetőséget, és úgy lép Artúr örökébe, hogy részben vagy teljesen magáévá teszi apja eszméit. Mindez egy olyan moralitás-rendszerben ölt testet, amelyben az igazságos és a zsarnoki uralkodás, valamint a kereszténység és az óhit tengelyén mozogva oldhatunk fel hősöket és különféle előnyöket nyújtó bónuszokat.
Ezekre szükség is lesz, mivel a King Arthur: Knight's Tale némelyik összecsapása már a második, azaz normál nehézségi fokozaton is meg tudja izzasztani azokat a játékosokat, akik nem használják ki a megfelelő helyezkedésből fakadó előnyöket (hátulról jobban fáj), nem élnek az overwatch (fedezés) opcióval, ami lehetővé teszi, hogy kiosszanak egy-egy csapást az ellenfél körében (ami egyébként felgyorsítható), hagynak veszendőbe menni felhasználatlan akciópontokat, és elfeledkeznek róla, hogy a hősök speciális képességekkel is rendelkeznek. Ezek együttese az embereink életben maradásának zálogául szolgáló páncél-vitalitás-életerő hármasának szemmel tartásával kombinálva kellő mélységet kölcsönöz a harcoknak, amelyek egy részét reaktívan vívjuk meg, azaz amikor épp felfedezzük az adott pályát, akaratlanul is különböző szkriptelt eseményeket aktiválunk. Másszor viszont piros mezők jelzik az előttünk álló ütközetek helyszínét esélyt adva rá, hogy átgondoljuk, honnan támadnánk, ráadásul ilyenkor még a hőseink elhelyezésébe is beleszólhatunk.
Természetesen nem úszhatjuk meg, hogy Camelot menedzselésével is foglalkozzunk, ami nem merül ki a különböző feladatokat ellátó épületek helyreállításában. Két küldetés között itt lépünk szintet, osztjuk szét a zsákmányt és adjuk el a felesleget, istápoljuk a sebesült hősöket és treníroztatjuk azokat a lovagokat, akiket nem akarunk magunkkal vinni a következő kalandra. Így legalább a hátrahagyottak is tudnak fejlődni, nem maradnak le reménytelenül társaiktól, akiket helyettesíteniük kell súlyosabb sérülés esetén.
Kezünkben az irányítás
Tartalmi szempontból nincs különbség a PC-s és a konzolos King Arthur: Knight's Tale között, még a kezelőfelület is a régi maradt, a kontrolleres vezérlés elsajátítása azonban türelmet igényel. Igaz, nem sokat, mivel gyorsan rögzül a séma. Történik ez annak ellenére, hogy kezdetben úgy érezhetjük, ösztönösen más gombot használnák hőseink mozgatására a négyzetrácsos harcmezőn, de hamar belátjuk, hogy a fejlesztők nekünk tettek szívességet, amikor a navigációt elválasztották a támadástól és külön gombra helyezték, ezzel megelőzve pár fatális tévedést a későbbiekben. A kamera körbeforgatható a jobb analóggal, hogy mindent rendesen lássunk, és még rá is közelíthetünk harcosainkra, akik között az LB-RB vagy L2-R2 gombokkal válthatunk, de a ravaszok szerepe sem elhanyagolható, mivel a jobboldalival férünk hozzá a korábban már említett fedezés és tartalékolás funkciókhoz, míg a baloldalival a gyorsképességekhez. Amikor pedig vége a küzdelemnek, és folytathatjuk a felfedezést, akkor Mordredet és tetszőleges formációba rendezett kompániáját ugyanolyan könnyedén, kényelmesen terelgetjük a bal analóggal, mint a NeocoreGames ARPG-inek kalandorait.
Ugyancsak dicséret illeti a srácokat, amiért nem vették félvállról az optimalizálást, minek következtében még a natív 4K felbontást ígérő minőség módban is stabil, sima az élmény. Emiatt aztán inkább ennél a választásnál maradtam a 1440p-re limitált teljesítmény mód helyett. A körökre osztott csatákban nem oszt, nem szoroz a gyorsabb képfrissítés, de a valós időben zajló felfedezés során sem járt volna akkora előnnyel, hogy lemondjak a pofásabb látványról. Különösen úgy, hogy ezen a téren már két esztendeje is deficites volt a játék, könnyen találunk nála szebbet a műfajban.
Ennek dacára sem tesz rossz lóra, aki bizalmat szavaz a NeocoreGames alkotásának, a többször is újrajátszható kampánnyal ugyanis még nincs vége a játéknak, újabb küldetések várnak a játékosokra, és persze további csaták, hogy megvívják őket, a PvP módról nem is beszélve. Ám aki igazán komoly kihívásra vágyik, nekiveselkedhet a roguelike játékmódnak, amiben nincs manuális mentés, döntései megmásíthatatlanok, és a halál is végleges, emiatt szinte biztos, hogy megtelik Camelot kriptája, mire nagy nehezen elvergődik a végéig. Minderre a magyar nyelvű kezelőfelület és feliratozás teszi fel a koronát, ami konzolon még mindig ritkaságszámba megy.
Ha eddig kimaradt, és inkább konzolon játszanál, bátran vágj bele: minden adott hozzá, hogy élvezhesd a King Arthur: Knight's Tale-t.
