Ha valaki megállítana az utcán és feltenné nekem a kérdést: „hé, te pufi srác - kinek értelem sugárzik orcáján -, miért vegyek én PlayStation 3-mat?", akkor kezemet barátilag ráhelyezném a vállára és hirtelen felindulásból azt válaszolnám neki, hogy: „a Killzone 3-ért, ember, a KILLZONE 3-ÉRT (többek között)!" Ezen reakcióm köszönhető annak, hogy a Guerrilla Gamesnek sikerült megint olyat letennie az asztalra, amitől az embernek tátva marad a szája.
A második rész sikerét meglovagolva a produktum készítői nem ültek sokáig a babérjaikon, hanem szépen fogták az akció fogalmát és felszorozták kettővel. Ebből aztán egy olyan „ereszdelahajamat" született, ami biztosan leviszi azt a bizonyos eleresztenivalót. A Killzone legújabb fejezete nemcsak egy mise végigszenvedését éri meg, hanem egy egész évadét. Így hát, kedves egybegyűltek, nagy levegőt és hadd szóljon!
Vendégségben Helghastéknél
Két év telt el a második rész megjelenése óta, de a történet percre pontosan ott veszi fel a események fonalát, ahol az előző rész letette (habár ez a függöny felgördülése után nem derül ki azonnal, egy kis időbeli előretekintésnek köszönhetően). A padlón éppen halotti mivoltában fekszik Visari, a Helghast uradalom kegyetlen diktátora, miközben a háttérben egy nukleáris bomba impozáns gombafelhője tekereg Pyrrhus metropolisza felett. Naiv módon azt hihetnénk, hogy az egyeduralkodó likvidálása után minden perpatvar és ellenségeskedés egy nyugodtabb mederbe terelődik, ám nem így lesz. 
Tucatnyi vakbuzgó követője maradt hatalmi pozícióban a könyörtelen vezetőnek, akik válogatott - ám annál hatásosabb - módszerekkel szeretnék végérvényesen megtölteni a vérontás edényeit. A harcok során megtépázott kicsiny osztagunk a drámai események után teljesen elszigetelődött az ISA csapatok utánpótlásától. Ismételten Tomas Sevchenko (ne tessék összekeverni az aranylábú ukrán Sevcsenkóval), becenevén Sev szemszögéből bizonyosodhatunk meg róla, hogy az erőszak csak erőszakot szül. Ezen kiszolgáltatott helyzetben még keményebben kell majd szorítanunk a markolatot és szembenéznünk olyan helyzetekkel, amelyek egy harcedzett veteránnak is már-már könnyfátyolt csalnának a szemére.
Az a szép, az a szép, akinek a szeme... piros!
Bajtársaink - és mi magunk is, hacsak nem könnyű fokozaton játszunk - úgy fognak hullani, mint jégesőben a túlzottan vagány fecskék. Fogalmazzunk úgy, hogy a baráti tűz megnyugtató kattogása nem sűrűn duruzsol majd a fülünkben. Az első lépéstől az utolsó bevetés végéig folyamatos akcióra számíthatunk, amely néha annyira intenzív, hogy érezhetően erőteljes szívdobogásom támadt miatta (be kellett volna venni a pirulákat...). A játék egésze alatt egyszer sem éreztem biztonságosnak, hogy levegyem a ravaszként funkcionáló gombról a zsibbadt ujjacskámat. A helghastes haderők teljes állománya sorakozik majd fel azért, hogy hősünk testét egy szétcincáltabb és szétlyukasztottabb állapotba helyezze. A különböző képességű rohamosztagosok mellett olyan gigászi gépezettel is szembetaláljuk majd magunkat, hogy beleszédülünk, amikor a szemünkkel végigszaladunk rajta a talpától a tetejéig. Az elképesztően látványos és eszeveszett küzdelmekben szinte már nekem volt kellemetlen, hogy egy-egy helyzetből élve sikerült kikecmeregnem. Az izomból elkövetett, nyílt tűzharcok szinte azonnal megbosszulják magukat, ezért a játékban nagy szerepet kap a biztonságos helyről való lövöldözgetés, így fedezékről fedezékre haladva juthatunk majd előrébb. Ám nemcsak a tárainkban megbújó töltényeinkre számíthatunk, ha a „gyilkoljunk gyorsan és hatékonyan" a jelszó.
A hüvelykujj hatásosabb a gépfegyvernél!
Az előző részekhez képest több újítás is szerves részét képezi a mostani kalandjainknak. Egyik ilyen a brutális közelharci kivégzések, amelyekkel durva, de hatásos módon vághatunk oda a vörös szemű vitéz uraknak, például kitekerhetjük a nyakukat, mélyebben megismertethetjük a késeinket a nyaki fertályukkal vagy hüvelykujjainkkal okozhatunk visszafordíthatatlan szemkárosodást. A likvidálások tökéletesítése mellett szárnyakat is kapunk egy formás jetpack személyében, amellyel sajnos nem szakíthatjuk ketté az ég felhőit, de hatalmas ugrásokat hajthatunk majd végre. A mélyen tisztelt publikum feneketlen elvárásainak kielégítése végett a matériában helyet kapott a kooperatív mód is, amiben egy cimboránkkal karöltve durrogtathatjuk a változatos fegyverarzenált. Vállvetve harcolva olyan helyszínekre fúj majd a háború szele, mint egy rozsda rágta roncstelep, egy sarkvidéki bázis vagy egy gyilkos növényzettel telezsúfolt dzsungel. Bármerre is sodródunk majd, lélegzetelállító helyszíneken randalírozhatunk.
Szép környéken lövöldözni szép dolog!
Már az előzetes videók és képek alapján elkönyvelhettük, hogy a Killzone 3 nagyon csinos lesz. Szerencsére nem kellett csalódni. Néha csak azért lőttek rommá, mert a táj szépségén és a mozgalmas környezet magával ragadó miliőjén merengtem önfeledten. Egyszerűen káprázatos az, amit a képernyőre varázsolt a Guerrilla munkásbrigádja. A PS3 egyik leglátványosabb alkotásához van szerencsénk. Szőrszálhasogatásra persze mindig fel lehet emelni a szavunkat, de jelen esetben nincs értelme.
Az utolsó lövés jogán...
Bármennyire is magába szippant a játék forgataga és lendülete, nem tudtam nem észrevenni, hogy a történet eléggé szegényes. Sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle, egy-két drámaibb rész vagy csavarosabb fordulat hozzáírásával. Kicsit az az érzésem, hogy a második rész sikerét meglovagolva gyorsan megcsinálták a folytatást, amely pompában és élményben gazdaggá tesz minket, de nem kapunk mellé egy méltó „mesét" és egy valamivel hosszabb sztorit.
Talán ezért is éreztem kevésbé diadalmasnak a végső csata utáni stáblista megjelenését. Ettől függetlenül a Killzone harmadik része hatalmasat durran. Mindezek mellé még párosul egy nagyon erős multis rész, amelynek bemutatására egy újabb cikket lehetne nyitni. Ha valaki belevág ebbe a fergeteges kalandba, úgy érzi majd, mintha egy mosógép dobjába került volna és a program lejárta után erős késztetést érez arra, hogy beállítsa egy újabb körre - akár 90 fokon is!
