Hirdetés

Jön a Cities: Skylines 2, és nem ez az egyetlen remek hír

|

Nem is kell annyira sokat várni a folytatásra.

Hirdetés

A Paradox Interactive kicsit összebútorozott az Xboxszal, és ma bejelentett egy halom izgalmas új címet, ahogy korábbi játékaikhoz érkező bővítményekből DLC-kből sem volt hiány. A Paradox Announcement Show részleteit egy külön cikkben foglaltuk össze, akadt azonban olyan nagy leleplezés, amiről külön is érdemes szót ejteni. 

És ilyen volt természetesen az egész show legnagyobb dobása, a Cities: Skylines 2 is, ami az ígéretek szerint még idén megjelenik.

Hirdetés

Pontos dátumot egyelőre nem kaptunk, de a Steamen már kívánságlistára lehet pakolni a játékot, valamint kiderült az is, hogy 2023-ban nem csak PC-re, hanem PlayStation 5 és Xbox Series X/S konzolokra is meg fog jelenni a játék, sőt mindezek tetejében még a Game Passbe is bekerül már a megjelenés napján-

Az első előzetes elég hangulatosra sikeredett, nézzétek:

Akik nem akarnak lemaradni egyetlen apró részletről sem, a hivatalos oldalon feliratkozhatnak a Cities: Skylines Newsletterre, vagyis a kapcsolódó hírlevélre is.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)