Jobb ha már az elején leszögezzük, hogy a Civilization alapmű. Harminc évvel ezelőtt még az első munkahelyemen komplett hétvégi ügyeleteket töltöttem azzal, hogy a kőkorszakból átvezessem a kiválasztott népemet az atomkorba. A rendkívül addiktív játék receptjét azóta sokan megpróbálták lemásolni, az elmúlt évtizedekben számos kihívó próbálta túlszárnyalni a nagy példaképet, de egynek sem sikerült.
A legutóbbi - és régóta a legígéretesebb - jelentkező az Amplitude Studios alkotása, a Humankind. Napokig tartó civilizációépítés után azt kell mondanom, hogy ez a játék jutott a legközelebb a trónfosztáshoz. De a korona marad mégis a helyén.
Régi játékélmény egy új generációnak
Mint minden körökre osztott, felfedezős stratégiai játékban, úgy ebben is az első néhány óra a legizgalmasabb. A francia fejlesztők azonban egy ötletes mechanikával gondoskodtak arról, hogy később is változatos maradjon kicsit a játékélmény. A történelem hajnalán, amikor még a pattintott kőszerszámok voltak a menők, mindenki egy kicsiny törzset irányít. Ez amolyan bevezető szakasz, még szükségtelen agyalnunk a diplomácián, a valláson és a hírnéven, a lényeg az hogy minél előbb elérjük az első komoly korszakot. Ekkor kiválaszthatjuk tíz egyedi civilizáció közül azt, amelyik rokonszenves, és ezzel kezdetét is veszi a játék érdemi része.
A kezdő neolitikumot nem számolva hat korszak követi egymást, a csavar a dologban az, hogy mindegyik korszak felajánl 10 újabb civilizációt. Persze nem muszáj lecserélnünk a régit, dönthetünk úgy is, hogy a harcos asszírokat navigáljuk át a történelem útvesztőjén és velük diadalmaskodunk. Nekem azonban pont ez a változatosság jött be legjobban, így hatvan civilizációt ismerhetünk meg választásaink függvényében, és ez a lehetőség elég frissítően hat a háromszázadik kör után. Külön öröm, hogy az ipari korban akár az Osztrák-Magyar Monarchia mellett is letehetjük a garast. Amikor így döntöttem, az egyik új városom automatikusan meg is kapta a Wien (gyk. Bécs) nevet.
Minden korszaknak megvan a maga technológiai szintje, amit a tudósaink segítségével kiaknázhatunk, értelemszerűen ez az egyik legfontosabb terület, amire oda kell figyelnünk. Az új ismeretek és eljárások birtokában hamar vezetőszerepre tehetünk szert a kontinensen, okosan fejlesztve minden esélyünk megvan arra, hogy mi érjük el legelőször az új érát. Aki többieket megelőzve ér célba, az csemegézhet elsőként az új civilizációk közül, de annak sem kell elkeserednie aki kicsit lemarad a játék kezdetén, mer az első korszakváltás után gyorsított tempóban érheti utol a többieket. Így elkerülhetők az olyan szituációk, hogy harckocsik ellen csak íjászokat tudjunk bevetni és fordítva. Vagyis mindenkinek valós esélye van a felzárkózásra.
Harcrendszer svédcsavarral
Bármennyire is igyekszünk pacifista hozzáállással igazgatni a népünket, mindig jön egy tahó nemzet, amelyik nekiáll keménykedni és sorra küldi ellenünk a hadseregeit. A Humankind ebben is újított, ami a játék javára vált, mi több, az egyik erőssége lett. A megszokott mezei 2D-s csatákat felváltotta egy jobban kidolgozott, körökre osztott szisztéma. A hadseregünk akár több hadosztályból is állhat, a tapasztalat pedig azt mutatja, hogy érdemes variálni ezeket. Gyalogság, lovasság, tüzérség és távolsági fegyverrel felszerelt egységek ontják egymás vérét a harcmezőn.
Érdemes az ütközeteket manuálisan levezényelni, a gépre bízott csaták néha egészen bizarr eredménnyel zárulnak. Egy-egy összecsapás akár több körig is elhúzódhat, de az esetek nagy részében gyorsan lezavarhatjuk a meccseket. Először még csak helyi vadállomány (szarvas, medve, gyapjas mamut) miatt ragadunk fegyvert, de később kapunk combosabb ellenfeleket is. A túlélők tapasztalati pontokhoz jutnak, ezekből két szintet léphetnek és a szintekért bezsebelt jutalmakat megtartják akkor is, ha továbbfejlesztettük őket. A sebesült egységeket meg tudjuk gyógyítani, érdemes rájuk vigyázni, mert a korokon átívelő fejlettségi szintek könnyedén eldönthetik egy-egy csata kimenetelét. A városok ostroma már egy fokkal keményebb dió, ilyenkor több időt és pénzt kell áldoznunk, mivel szükségünk lesz ostromgépekre a falak lerombolásához. Természetesen dönthetünk úgy is, hogy ezek nélkül rontunk neki egy erődnek, de ne lepődjünk meg azon, ha a hős védők csúnyán helybenhagyják a támadó seregünket. Akkor sem dőlhetünk hátra, ha sikerrel jár az ostrom, mivel a népakarat még megakadályozhatja az adott város elfoglalását.
A háború támogatottsága sok tényezőtől függ. Régi sérelmek, kiprovokálatlan támadások, vallási nézeteltérések és tiltott határátlépések növelik a háborús támogatottságot, de a jogtalanul indított háborúk, a vesztes csaták és az elhúzódó vérontás csökkentik a támogatóink számát a hátországban. Így fordulhat elő az a furcsa helyzet, hogy hiába foglaltuk el az adott területet, az bizony a szomszéd tulajdonában marad, hacsak nem tudunk kikényszeríteni időben valami épkézláb békeszerződést. Ez elsőre kicsit furcsa megoldás, látom benne a logikát, de azért a gyakorlatban nem működik olyan simán, mint ahogy azt most leírtam. Kimondottan bosszantó volt, hogy az agresszor britek végigrobogtak a kontinensen lengyel huszár hadosztályaikkal, letaroltak minden védelmet, majd amikor muskétásokkal és alabárdosokkal kiütöttem őket a nyeregből, mégsem lehetett enyém a győzelem, mivel a közvélemény jogtalannak ítélte meg a megelőző csapásomat.
Jószomszédi iszony
Rossz szomszédság, török átok - állítja a közmondás. Ez hatványozottan igaz akkor, ha történetesen az oszmánok a szomszédaink, akik elhatározták, hogy ha a fene fenét eszik, akkor is borsot törnek az orrunk alá. Embert próbáló feladat jóban lenni a határaink mentén fekvő országokkal, de néha erőt kell vennünk magunkon, hogy a kardcsörtetés helyett a diplomácia eszköztára érvényesülhessen. Kereskedelmi és katonai szövetségeket köthetünk, vélt vagy valós sérelmekért követelhetünk földterületet, de akár háborúba is sodorhatjuk gyanútlan partnereinket.
A kereskedelem kifejezetten fontos terület, mivel a nyersanyagokkal és a luxuscikkekkel nagyon szűkmarkúan bánik a játék, ezeket nagyobb mennyiségben csak másoktól tudjuk beszerezni. Jártam már úgy, hogy éppen egy modern harckocsit próbáltam meg legyártani, hogy rendbe szedjem a brit lovasságot, amikor a vasat biztosító brazilok szövetséget kötöttek a hátam mögött a ellenségemmel, aki aztán kiharcolta a vaskereskedelem leállítását. Sajnos a fontos nyersanyagok nagyon ritkák, ezért a játék elején nagyon gyorsan meg kell ezeket a lelőhelyeket találni és elfoglalni. A réz, a vas, a salétrom, az olaj, az alumínium, az urán és persze a lovak nélkülözhetetlenek a terjeszkedéshez, aki ezekre ráteszi a kezét korán, az hamar nyerő helyzetben találja magát.
Vallás, tudomány és a polgárság
A vallás a Humankindban is helyet kapott, de inkább csak passzív előnyöket biztosít, messze nem olyan jelentős, mint a tudomány, főként a későbbi korokban. A tudósaink a történelem előrehaladtával egyre több új felfedezést tesznek, ezek megfelelő alkalmazása nélkülözhetetlen a fejlődéshez. A polgárjogok is fontos szerepet töltenek be, ezek határozzák meg milyen irányba fejlődik a civilizációnk. Lesznek akik a tradícióra, mások a haladásra esküsznek, vannak olyanok, akik az egyén boldogulását teszik az előtérbe, mások meg a kollektivizmus előnyeit domborítják ki. Minden egyes polgárjogi döntésünk befolyásolja ezeket az ideológiákat. Azt érdemes megjegyezni, hogy itt nincs jó vagy rossz döntés, mindenki kap valamilyen bónuszt. A konzervatív felfogású polgárok erősebb vallást kapnak, míg a progresszív szellemiségű választók inkább a tudományt erősítik. A polgárjogokra tekinthetőnk akár másodlagos képességfaként is, mely ugyan nem olyan látványos és menő, mint a technológia, de azért remek kiegészítés.
Ismerős terepen
A Civilization sorozatnak harminc éve volt arra, hogy tökéletesítse a 4X-es (felfedezni, terjeszkedni, kizsákmányolni, megsemmisíteni) mechanikákat, ehhez képest amit a Humankind nyújtani tud, kezdetnek egész jó. Láthatóan jót tett neki a közel egy éves halasztás, az általam tesztelt újságírói verzió szinte hiba nélkül és gyorsan futott, ebből a szempontból nem lehet egy rossz szavunk sem. A grafika tetszetős, az adott korszakok csodái remekül festenek, az animációk ötletesek és nagyon jók az események kommentárjai. Nagy kedvenceim a váratlan események, amikor döntési kényszerbe kerülünk, a teszt alatt egyszer sem fordul elő, hogy ezek ismétlődtek volna. Érdemes a szöveget elolvasni, egészen érdekes sztorik kerekednek ki belőlük. Jól sikerültek a korszakcsodák is, ezeket előre le lehet foglalni (a megfelelő árat persze ki kell perkálni), így nem fordulhat elő az a csúfos eset, hogy néhány körrel a nagy piramisunk befejezése előtt jelentik be a hettiták, hogy ők már feltették a csúcsdíszt a sajátjuk tetejére, mi meg dobhatjuk kukába az egész projektet.
A gond a végjátékban kezdődik, de ez az eddigi összes Civilization típusú játékra is igaz. Miután eljutunk arra a szintre, amikor már nincs mit érdemben fejleszteni, voltaképp egy véget nem érő farmolássá válik az egész játék. Egyelőre nincs végcél, az nyer, aki a legtöbb hírnevet tudja összeszedni. A nagy riválisban ezzel szemben katonai, diplomáciai, kulturális győzelmet is arathatunk, sőt úgy is elkenhetjük a háborús uszítók száját, hogy elsőként jutottunk ki a csillagokba. A Humankindban ilyen egyelőre nincs, de azt nagyon remélem, hogy franchise-zá kerekedik, és neki is lesz néhány jó évtizede, hogy aztán harminc év múlva valaki leírja, milyen sokat fejlődött ennyi idő alatt. Én személy szerint szurkolok neki.
