Bizonyára nincs olyan, horrorban járatos műkedvelő, akinek Howard Phillips Lovecraft (1890-1937) neve nem mond semmit: ő az az író, aki nélkül nehezen képzelhető el a modern horror, százával hozhatnánk fel példákat, kiket is inspirált már az általa megteremtett sajátos légkör, legyen szó akár írásról, festészetről, zenéről, vagy egyéb művészetről. Lovecraft írásait olvasva egyfajta rejtett, borzasztó mitológia bontakozik ki előttünk, amely elég sötét ahhoz, hogy a frászt hozza az egyszeri halandóra, aki véletlenül beleolvas egy ilyen jellegű novellába.
Lovecraft csak a halála után lett igazán ismert, tonnaszám jelentek meg írásainak utánzatai, parafrázisai, hamisítványai; emellett egész szép sora van az ilyen-olyan filmadaptációknak, de létezik szerepjáték is, amely Lovecraft mitológiájára épül, és ma is rengetegen játsszák. Ezek után természetesen elkerülhetetlen volt, hogy a videojátékokra is hatást gyakoroljon ez a Lovecraft-alkotta, sötét univerzum. A sor talán nem hosszú, és nem is tiszta, de vitathatatlan, hogy a horror ma a Mester nélkül nem lenne olyan, amilyen.
Az Alone in the Dark már 1991-ben megmutatta, hogy milyen is az igényes horror-kalandjáték: filmszerű kameraállásai, poligonos figurái, festett hátterei miatt messze megelőzte a korát; azonnal igazi klasszikussá vált. A játék az 1920-as években játszódik, egy ódon házban, amelyben mindenféle rémségek vertek tanyát. Velük többféleképpen lehetett leszámolni, de voltak olyan borzalmak, amelyeket csak kikerülni lehetett. A ház könyvtárában aztán találunk mindenféle könyveket, amelyek felfedik Lovecraft mítoszának neveit és történéseit; olyan könyvek is előkerülnek, mint a Necronomicon, vagy a De Vermis Mysteriis, és volt olyan kötet is, amelyet elolvasva azonnal szörnyethaltunk. Igazán jó játék, már letölthető több abandonware-oldalról.
A Shadow of the Comet és a Prisoner of Ice is nagyszerű kalandjátékok voltak, mindkettő a lovecrafti világot idézte meg. Egymásra és az Alone in the Dark-ra egyaránt utalgattak. Az 1996-ban megjelent Quake (amelynek egyjátékos módját a legtöbben hanyagolták) szintén felhasználta Lovecraft mitológiáját, jó példa erre az utolsó szint, Shub Niggurath lakhelye.
A Nocturne című játékban, a „Tomb of the Underground God” nevű pályán a főellenség Lovecraft ősi isteneire emlékeztet. A Shadow Hearts: From the New World című PS2-es játékban Lovecraft egy szörnyidéző professzorként jelenik meg az arkhami egyetemen. A Shin Megami Tensei szintén az író világából merít. A Necronomicon nevű kalandjátékban a tiltott fekete könyv után nyomozhattunk. A Sherlock Holmes-sorozat nemrég megjelent „The Awakened” című részében a legendás detektív a Cthulhu-szektások nyomába ered. Az Eternal Darkness-re szintén Lovecraft volt nagy hatással.
A legnagyobb hatást mégis kétségkívül a japán Keiichiro Toyama-ra tette, aki a Forbidden Siren két részével és a Silent Hill-sorozattal máig uralja a horror-kalandok piacát.
A végére hagytam a Call of Cthulhu: Dark Corners of the Earth című játékot, amely 2006 tavaszán jelent meg PC-re, megjegyzem, hosszú késéssel. A játék teljes egészében Lovecraft műveit veszi alapul, az első fele a játéknak egy az egyben az „Árnyék Innsmouth felett” című elbeszélés adaptációja, de a későbbiekben is észrevehető a párhuzam Lovecraft több műveivel, például a címadó „Cthulhu hívása” című elbeszéléssel. Szó esett még a játék folytatásairól is, de kétséges, hogy valaha megjelennek.
Bevallom, a sor nem ér ezzel véget, rengeteg példa létezik még lovecrafti játékra, bár konkrétan Lovecraft témáira igazából kevés játék épül, utalások és kapcsolatok sok játékban felfedezhetőek, akár a Warcraft 3-ban, az Oblivionban, vagy a Neverwinter Nights-ban is. Apróságok ezek, mégis egy-egy tengermélyi borzalom, egy-egy Necronomicon, egy-egy ősi létezőkre tett utalás gyakran elegendő, hogy tudjuk, hányadán is állunk.
Végül mi mást mondhatnék: ha tetszettek ezek a játékok, bizonyára tetszeni fognak Lovecraft novellái is. Könyvei még beszerezhetőek, így akit érdekelnek a rejtett tanok és kozmikus borzalmak, az nyugodtan nézzen utánuk, nem fog csalódni.
