Hirdetés

Hivatalos: a héten bemutatkozik a következő nagy Assassin's Creed, a nevét már most tudjuk

|

Könnyen lehet, hogy ősszel megjelenik az Assassin's Creed sorozat új, eddig Codename Red néven ismert része.

Hirdetés

Frissítés: Közben a megjelenési dátum is kiszivárgott.

Korábban írtuk: A Ubisoftnak az őszi szezonra már van egy nagy dobása: augusztus végén jelenik meg a Star Wars Outlaws. A kiadó azonban korábban is csinált már olyat, hogy egymás után küldte piacra újdonságait, és ha egy-két hónapot vár két nagy megjelenés között, még akár az is előfordulhat, hogy mindkettő sikert arat.

Egyre több jel utal arra, hogy 2024 végén megjelenik az Assassin's Creed Shadows, amit korábban Codename Red néven ismertünk, és annyit tudtunk róla, hogy cselekménye Japánban játszódik.

Hirdetés

A Ubisoft ma a hivatalos alcím mellett azt is bejelentette, hogy május 15-én, itthoni idő szerint 18:00-kor  teszi közzé a leleplező előzetest, ami a játékmenetből még semmit nem mutat, filmszerű lesz, ahogy a játékok első bemutatói általában. Az alábbi teaser egyben egy rejtvény is - aki megfejti, jutalomra számíthat.

Amint elérhető, mi is közzétesszük az előzetest a GS YouTube csatornáján, és jövünk minden fontos infóval - remélhetőleg már egy megjelenési dátummal is. További részleteket várhatóan júniusban, a Ubisoft Forward során árulnak majd el.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)