Megmondom őszintén, nagyon vártam ezt a játékot. Arkagyij és Borisz Sztrugackijék kultikus, 1964-es Nehéz istennek lenni című regényének játékadaptációjáról van szó, és mivel SF-rajongó lennék, ezért ezt sem hagyhatom ki. Gondoltam én naivan. Az alapkoncepció tehát teljesen rendben (lenne), a nagy kár az, hogy a játék még véletlenül sem hozza az elvárt teljesítményt.
Pre-steampunk?
Mert miről is van ebben az esetben szó? Sztrugackijék regényében egy alternatív Földön járunk, ahol a középkori világban különféle modern eszközöket használnak, így Rumata, a regény főszereplője rendelkezett szintetizátorral is például. A telepítőképernyőn láthatjuk is, hogy egy lovag oldalán laptop fityeg, ráadásul a készítők azzal kecsegtetnek, hogy sokféle választható fegyver van a játékban - plazmapuskától kezdve kis kézifegyverekig. Ezen kívül a játéknak négyféle alternatív befejezése is van, tisztára, mint a The Witchernél. Dobjuk is be a lemezt a gépbe, és indítsunk. Tűkön ülök, hátha lesz valami intro, amiből megtudhatom, mi meg hogy. Öhm. Nincs. Hősünkkel (aki egy - elvileg - tanult lovag, már csak egy teszt szükséges ahhoz, hogy kijusson a nagyvilágba) egy falu közepén kezdünk hirtelen, kapkodhatjuk is a fejünket rögtön. Egy RPG-nek pedig a történet lenne az egyik kulcspontja. (Egyébként később igen érdekes körülmények között találkozhatunk a regény főhősével is.) Ha ezen túltettük magunkat, akkor el is kezdhetjük a tanulást, és a küldetéseket. A játék hemzseg a mellékküldetésektől, ami jó pont, bár egy idő után kissé egysíkúnak tűntek, legalábbis nekem.
Chick Norris
A faluban kell megtanulnunk az irányítást, ami meglehetősen érdekes. Hősünknek valószínűleg elég kötöttek lehetnek az izmai, ugyanis nem tud ugrani, valamint Chuck Norrishoz hasonlóan csak két sebessége van: sétál (na jó, tud futni is) és öl. Tehát ne várjunk mászós, kapaszkodós játékot, de hát istenem, a Diabloban sem lehetett ilyesmit csinálni, mégis jó volt. Később kiderül egyébként, hogy hősünk úszni sem tud, viszont rendelkezik azzal a különleges képességgel, hogy nyugodtan félretolhatja a társakat, ha valaki az útjába áll, valamint gyepálhatja őket a kardjával, meg sem rezzennek.
Útja során lovagolhat is, többféle lovat lehet választani: futárlovat (jó gyors), igáslovat, erős harci mént, viszont ezek között (én legalábbis) nem találtam semmilyen különbséget. A ló már tud ugrani, viszont a pályák linearitása miatt gyakran beakad egy-egy fába. Ráadásul, ha át akarjuk ugratni vele a „határvonalakként" szolgáló ezt-azt (fatönköt, bokrot stb.), akkor megáll a levegőben és/vagy beleütközik a láthatatlan falakba. Azért ezt 2008-ban...
És akkor suhi!
„Nagy" újításként akarta hozni a játék a lóról való vívást, viszont játékos legyen a talpán, aki vágta mellett képes arra, hogy vívjon a már említett kötött izomzatú lovaggal, aki nemcsak alig tud mozogni, de emellett még lassú is. Szóval mire elsuhintja a kardját, addigra az ellenfél meghal a röhögéstől (pedig nem valami nagyon nehéz buzogánnyal nyomultam). Harc közben egyébként, ha már nagy a csihi-puhi, emberünk megnyithatja az inventoryt, és nyugodtan felgyógyíthatja magát, ha úgy adódik (tehát szól az ellenfélnek, hogy ugyan várjon már egy kicsit, míg megeszi ezt a pofás tököt). Ha már evésnél tartunk, visszatért a Thiefből ismert bármit-eszünk-almaharapásnak-hallatszik üzemmód, ami például egy virágnál különösen vicces Meg lehet azt is tenni emberünkkel, hogy futóversenyt rendezve elcsalogatjuk az ellenfeleket a mellettünk harcolókhoz, akik aztán jól legyepálnák őket, viszont a játék [IRONY] zseniális [/IRONY] MI-je szerint az ellenfelek csak és kizárólag minket üldöznek. (A zseniális MI máshol is érezteti a hatását: egyszer pont úgy szálltam le a lovamról, hogy a két rabló, aki épp üldözött, mögé került, s mivel felém igyekeztek, útjukat állta a ló. Normális ember mit tesz ilyenkor? Megkerüli a lovat Ezek nem. Ezek beleszaladtak a lóba és csak szaladtak.) Tehát ha megtámadja őket egy csapat katona, miközben utánunk szaladnak, akkor még véletlenül sem fognak velük foglalkozni. A másik kedvenc feature-öm, hogy ha épp szaladunk valaki elől, akkor beszédbe elegyedhetünk bárkivel, a környezet megáll, a szereplők lefagynak, gondolom, megvárják, míg végzek, elvégre elkél az udvariasság a középkorban is. Egy jó RPG-ben választhatunk kasztokat. Igaz, ebben is vannak tapasztalati pontok és képzettségpontok, amiket a szokásos módon oszthatunk el (tehát választhatunk, mely fegyverre szeretnénk specializálódni - könnyű-, nehéz-, illetve célzó fegyverek közül történhet a választás), viszont kaszt, mint olyan, nincs. Varázslás nincs, de hát minek, elvégre hősünk harcos, vagy mi (lassúsága ellenére is).
Kinézet és hangok
Azt hiszem, a grafika az, ami elviszi a hátán a játékot. Az erdőben hajladoznak a fák, szép a megvalósítás, csillog a víz, többféleképpen festhet hősünk is (ruházattól függően), az ellenfelek kinézete sem egysíkú. A kamera felülnézeti; ha valami olyasmi elé megyünk, ami eltakar minket, akkor az átlátszóvá válik, igaz, kissé lassan, így a harc hevében néha túlságosan lassan láthatjuk meg egy fa által eltakarva magát a csatát, addig üthetünk a levegőbe. Az említett sajtharapás mellett van még egy momentum a játékban, amin először ledöbbentem, aztán megbékéltem vele: ez pedig az, hogy párbeszédek közben nem halljuk magunkat (már csak egy kérdésem maradt: és ezt így hogy?!). Engedtessék meg nekem még egy észrevétel: szaggat. Eléggé, pedig a videobeállításokat nem húztuk maxra, és nincsen azért AKKORA nagy grafikai húha (és a hardverkövetelmények alapján nem ezt vártam volna) A Dungeon Siege-re emlékeztet kissé, ott volt még nagyon szép a megvalósítás, viszont ott töltögetőképernyő nélkül mehettünk ide-oda (ami nagy megkönnyebbülés volt, legalábbis nekem), itt viszont a játék nyugodtan eltöltöget hosszú, illúzióromboló percekig...
