Kaitlyn Siragua, vagyis ismertebb nevén Amouranth folyamatosan igyekszik befektetni a Twitchen és az OnlyFansen szerzett vagyonát, így az elmúlt években nemcsak egy benzinkútra tett szert, de a mesterséges intelligencia körül kialakult hype-ra is az elsők között ugrott rá, amikor májusban elérhetővé tette a hangja szintetikus másolatát a Telegramon működő Forever Voices platformon keresztül.
A szolgáltatás híres emberek AI-jal generált hangját árulta, amelyek chatbotként, tetszőleges kérdésekre válaszolva "elégítik ki a felhasználók szükségleteit". A digitális portékára jó eséllyel akadtak is vevők, most viszont a jelek szerint befellegzett az üzletnek, miután letartóztatták az üzemeltető cég vezetőjét, John Meyert.
A Dexterto beszámolója alapján a Forever Voices alapító-vezérigazgatóján azt követően kattant a bilincs, hogy megpróbálta felgyújtani a házat, amiben lakott, előtte pedig egy másik, éttermi szoftvereket előállító vállalat irodáinak felrobbantásával fenyegetőzött a közösségi médián keresztül. Ezzel viszont nincs vége, az elmúlt hetekben ugyanis a Meyer a Forever Voices AI X-fiókján is ámokfutásba kezdett, és egy sor zavaros posztot közölt többek között arról, hogy Donald Trump fia egy terroristákkal és kommunista AI-szexrabszolgákkal teli épületet irányít.
Donald Trump Junior is Commanding A Building Full Of Terrorist // Communist AI Sex Slaves. @FBI
— Forever Voices AI 🎤 (@ForeverVoicesAI) October 21, 2023
A sajtóhoz is eljutott rendőrségi dokumentumok alapján a vezető korábban pszichológiai gondokkal küzdött. A gyújtogatás állítólag 360 ezer dollárnyi, vagyis közel 125 millió forintnyi kárt okozott. Meyer letartóztatását követően a Forever Voices chatbotjai is elnémultak, köztük nemcsak Amouranthéval, mivel a szolgáltatás olyan személyek hangját is elérhetővé tette, mint Kanye West, Taylor Swift vagy Donald Trump.
Amouranth azonban így sem marad mesterséges intelligenciás bevételek nélkül, mivel épp nemrég kürtölte világgá, hogy az OnylFans-oldalára is jönnek az AI-generált tartalmak.