Nem véletlenül várták annyira a mai nap délutánját a soulslike címek rajongói, hiszen a FromSoftware az Elden Ring hivatalos X/Twitter-oldalán tegnap már bejelentette, hogy hazai idő szerint ma 16 órakor fog élesedni a játék első nagy kiegészítőjének, a Shadow of the Erdtree című DLC-nek az első előzetese, melynek kapcsán konkrét játékmenetet ígértek.
A FromSoftware csapata pedig nem hazudtolta meg magát, az eddig látottak alapján elég valószínű, hogy a Shadow of the Erdtree monumentalitásában simán illeszkedni fog az alapjátékhoz, jó eséllyel inkább egyfajta klasszikus kiegészítőként kell majd rá tekinteni, nem holmi mezei DLC-ként.
A friss előzetest természetesen nálunk a jól megszokott módon, vagyis magyar felirattal felvértezve tudjátok megnézni alább. Brutális új bossokból és egyéb félelmetes ellenfelekből biztos, hogy nem lesz hiány.
Kiderült a megjelenés napja is, egészen pontosan 2024. június 21-én fog megérkezni a Shadow of the Erdtree, az előrendelés pedig már most elindult - ha valaki egyből lecsap a játékra, akkor egy "Ring of Miquella" nevezetű gesztust fog kapni ajándékba.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.