Az első Gears of War beharangozása előtt nagyon mérges voltam a sorozat atyjára, Cliff Bleszinskire, amiért otthagyta az Unreal Tournament franchise-t, hogy inkább a saját agyszüleményét önthesse formába. Aztán kisütötte nekünk a háború fogaskerekeinek első adagját, és visszatértem abba a helyzetbe, amikor ismét keblemre ölelném a srácot. Figyeljétek meg, egy nap még a nagy nevek között emlegetjük majd CliffyB-t. No de elég az Epices jóember ajnározásából, térjünk is a lényegre, hisz végre itt van a Gears of War 2, ami nagyobb, jobb, szebb, és több benne a láncfűrész, mint valaha. Aki játszott az első résszel és élvezte, az mindenképpen ragadja meg a folytatást, amint meglátja a boltok polcain. Talán most. Ha nem győztelek még meg, akkor ássunk kicsit mélyebbre.
A pusztítás művészete
A történetről nem igazán lehet spoilermentesen írni, maradjunk csak annyiban, hogy Sera bolygóján ismét feltűnnek a Locust hordák, és immáron egész városokat képesek elsüllyeszteni. Marcus Fenix és a COG Delta Squad persze nem hagyhatja ezt annyiban, így masszív támadásba kezdenek a randa szörnyetegek ellen, hogy megakadályozzák az utolsó biztonságos város, Jacinto teljes pusztulását. Ez így persze meglehetősen klisésen és bugyután hangzik, de aki játszott az első résszel, az tudja, hogy a háborúban szereplő katonák sorsai és cselekedetei bizony rengeteg megrázó fordulatot tartogatnak számunkra. Aki esetleg nem játszott volna az első résszel, de a folytatás videóit látva kedvet kapott a Gears-hez, az előbb mindenképpen tolja végig az előzményeket, különben rengeteg utalást és cselekményszálat nem fog érteni. A történet továbbra is elsöprő, fordulatokkal teli, és tényleg kaparom itt az asztalt, nehogy valamit spoilerezzek belőle. Azonban azt meg kell jegyeznem, hogy bár a cselekmény a játék egyik erősségét képezi, egyeseknek csalódást is okozhat, de erről majd később.
Locust lobotómia
A játék alapkoncepciója változatlan maradt, inkább csiszoltak itt-ott a fejlesztők, mintsem bepakoljanak egy-két újdonságot. Minden maradt a régiben, csak picit jobb és csiszoltabb kiadásban. A fegyverek között találunk néhány olyan példányt, amelyek remekül kényszerítenek minket a csapatszellemre és a taktikázásra, ilyenek például a Mulcher vagy a Mortar. A Mulcher egy olyan kis gépágyúféleség, amelyet csak akkor tudunk alkalmazni, ha valamihez rögzítjük (például fedezékekhez, melyek, mint tudjuk, a Gears elengedhetetlen kellékei). A fegyvert hordozva lassabban tudunk haladni, és a közelharci fegyvereinket sem tudjuk használni, azonban ha egyszer valamire odaragasztjuk a kis jószágot, akkor lesz ám Locust nemulass. Márpedig szükség lesz az ehhez hasonló fegyverekre, hisz többször is kerülünk majd olyan helyzetbe, ahol tömegesen rohannak le minket az ellenséges szörnyellák. Az akciók során eleinte még ismerős Locust figurák tűnnek fel, aztán jobban belemélyedve a játékba egyre több újabb drágaság kerül a szemünk elé. Oh, és ha valaki azt gondolta, hogy már látta a legnagyobb debellákat, akkor jobb, ha felkészül lelkiekben a sokkra, ugyanis a Gears of War 2-ben tovább emelték a méreteket, és olyan szörnyek is feltűnnek majd, hogy a láncfűrészünkkel maximum pedikűröst játszhatunk rajtuk.
Hollywood is figyeljen!
Az első epizódot nemcsak egy nagyszerű franchise indítócímének tekinthetjük, hanem amolyan Xbox 360 erőfitogtatásnak is, hisz annak idején majdnem mindannyian hátast dobtunk a látványtól. Az Epic fejlesztői persze nem ültek a babérjaikon, inkább tovább nyúzták a kis dobozt, hogy ismét elkápráztassanak minket az Unreal Engine képességeivel. A látvány továbbra is lenyűgözően filmszerű, változatosabb, mint az első felvonásban, több a nyílt terep, és szó szerint a székhez szegez minket. A sötét hangulat természetesen megmaradt, azonban ezúttal jóval többet kapunk Sera bolygójából, mint korábban. Hófödte vidékek, hegyek, völgyek, elpusztult városok, ipari negyedek és barlangjáratok várnak minket kalandjaink során. A szépség mellett persze ügyeltek a pályák kialakításának minőségére, így szerencsére nemcsak jól néznek ki a helyszínek, de akcióra is tökéletesen alkalmasak. A már jól bevált fedezékrendszer remekül alkalmazható a missziók során, illetve az új fegyverek is tökéletesen illenek a harctérre. Összességében tehát nemcsak szebbek lettek a GoW 2 pályái, hanem játék szempontjából is remek szórakozást biztosítanak. Persze a harc hevében nem lesz időnk sokat bámészkodni, de egy-egy csata után talán érdemes pihenésképpen megcsodálni környezetünket.
Folytatást ide!
A Gears of War sikere után félő volt, hogy a folytatás nem lesz képes megugrani az előd által felállított mércét. Szerencsénkre azonban nem így történt. A GoW 2 a sorozat tökéletes folytatása, remekül csiszoltak a már amúgy is bevált játékmeneten, tovább feszítették az Xbox 360 teljesítményének határait. Mondhatni hibátlan is lehetne a játék, de valamiért mégis hiányérzetem támadt. A kampány mód akár 12 órányi élménnyel is gazdagíthat minket, ami tömény akció és dráma, azonban a történeti szálak túlnyomó része elvarratlanul maradt. Az utolsó boss nem akkora kihívás, mint vártuk (persze azért izzadtunk egy kicsit), és emellett egy olyan befejezést kapunk, amely mondhatni képen röhög minket, akik egy korrekt lezárást vártunk (talán majd a Gears of War 6-ban...). Azonban senkit ne ijesszenek el szavaim, a történet így is izgalmas, csak valahol úgy érzem magam, mint A Birodalom visszavág végén. Tűkön ülhetünk még egy évig, vagy kettőig, amíg jöhet egy folytatás. Addig legalább szórakozhatunk a multiplayer javított változatával, kiváltképp az új Horde móddal, ahol hullámokban törnek ránk ellenfeleink. A folyamatosan növekvő hullámok egyre jobb csapatmunkát igényelnek, így egy összeszokott társasággal akár a Gears legadditívabb részeként is emlegethetnénk. A szingli kampány és a multiplayer lehetőségek tehát remek kis csomagot alkotnak a Gears of War 2 személyében. Még egy indok, hogy miért irigykedjünk az Xbox 360 tulajokra, legalábbis egy ideig.
GameStar
