A maival együtt összesen kettő nap van hátra a sokaknak csodálatos, néhányaknak meg nem annyira szép 2014-ből, olvashattatok már jópár évértékelőt és még nem ez a vég, de most az az ember mondja el nektek már-már untató hosszúsággal a véleményét, tapasztalatait az idei évről, aki eddig mások hátát csapkodta, hogy adják le az évértékelőket hamar. RG a csapat egyszemélyes dél-magyarországi alakulata, a szegedi betyár, aki ugyan ritkán jár a fővárosban, de akkor bizony Late Night Live Aréna is van. Ő mesél most nektek Kárpátokról, páréves gyermekek iránti szeretetéről, szántóföldön landolásról, az élet mélypontjairól, boldogságról, irigységről, meg úgy általában mindenről, amit a lelki segélyszolgálat kézikönyvében megtalálhattok.Íme!
Előre szólok, készüljetek fel, mert szokás szerint hosszú lesz (meg már szinte hagyomány, hogy meg kell dönteni Paca karaktermennyiségét). Talán nem is gondolnátok, de egészen nehéz dolog tud lenni egy ilyen évértékelő, mert az ember eltöpreng, hogy mennyire legyen szubjektív? Mi az, ami érdekli az olvasót, és mi az, amit fennhéjázásnak, sznobizmusnak, vagy adott esetben merő nyavalygásnak tart, és mi, akik írjuk, csak bízunk benne, hogy sikerül eltalálni az egyensúlyt. Mindemellett az évértékelő egyfajta betekintés, ha úgy tetszik kukkolás a csapat tagjainak életébe, méghozzá abba a részbe, amit az olvasók nem, vagy csak nagyon ritkán látnak, márpedig kukkolni az emberek jelentős többsége szeret, hiszen ilyenek vagyunk. A magam részéről az elmúlt évek sikereit, illetve kudarcait ábrázolva egyaránt megkapnám a Kárpátok szent bérceinek csúcsait, és köztük a mély völgyeket. 2011-ben infúzión lógva, munkanélküliként írtam az évet záró sorokat úgy, hogy odahaza egy 6 hónapos lány, és egy 4 éves fiú várt, a lakáshiteles papírokkal játszadozva. 12 labilis hónappal később kisimult ábrázattal, rendezett anyagi helyzettel, stabilnak tűnő munkahellyel tehettem meg ugyanezt, szóval az élet hordoz mindenféle meglepetést, jó és rossz fordulatot, de ezt már ti is nagyon jól tudjátok.
Az idei év komoly pörgés volt, rengeteg dolog történt, és talán 2014-ben jöttem-mentem a legtöbbet, miközben mindenféle fronton komoly változások történtek, illetve a nyár elején jött egy olyan kedvezőtlen fordulat, ami beárnyékolta az év további részét, és bár néha kisütött a nap, ezt már sajnos nem mindig voltam képes meglátni. Ugyanakkor az élet soha nem egyirányú, így miközben egyik oldalról keservesen szorongat, a másikon nyújt, vagy legalábbis tanít valamit, a kérdés mindössze annyi, hogy hajlandóak vagyunk-e felismerni ezt a tanítást, vagy inkább fetrengünk az önutálat, és az értéktelenségünkbe vetett hit által tocsogósra taposott iszapban. Ugye milyen jó felvezetés ez egy 2014-es évértékelőhöz? Talán nem a Dear Esther zenei anyagát kellene hallgatni cikkírás közben. Mindenesetre már tudjátok, miről beszéltem az elején, hogy mennyire lehet az értékelő írója szubjektív, és mostanra talán kiderült, hogy a magam részéről az egészen őszinte, cukormáz nélküli gondolatokat választottam, bár amúgy sem szoktam finomkodni. Azért nem kell megijedni, lesz itt pozitív dolog bőven, úgyhogy szaladjunk is neki, uccu!
- Mi volt a legjobb 2014-es élményed? (nem játék téren)
Ahogy említettem is az előbb, igen mozgalmas éven vagyok túl, ami rögvest januárban németországi utat jelentett, ahonnan elhoztunk egy vitorlázógépet, mellyel aztán az augusztusi versenyen egyszer sem sikerült hazajutnom, sőt, valójában ahányszor távra indultam idén ezzel a repülővel, annyiszor szálltam le valamelyik szántóföldön. Mindenesetre maga a januári utazás nagyon jó volt, négy napig (3 éjszaka) csöveztünk egy Land Rover Defender rakterében, miközben odakint tomboltak a mínuszok, és a takarónk odafagyott a kasznihoz, majd pedig a hazaúton a megtett 2400 kilométer után az otthontól 12 kilométerre fogyott ki a gázolaj, hogy újabb 1,5 órával tegye hosszabbá az amúgy sem rövid utazást.
Aztán áprilisban volt szerencsém Magyarország egyik legjobb pilótájának kisegítőjeként elmenni két hétre Szlovákiába az FCC 2014 elnevezésű vitorlázórepülő versenyre, ahol 120 gép emelkedett a magasba, de nem csak ezért volt olyan emlékezetes az ottani tartózkodás. Hanem azért is, mert közben a kiváló korrektorunkkal, Vandával folytatott teljesen hétköznapi levelezésből kibújt egy sokkal összetettebb beszélgetés, ami segített abban, hogy 20 év után végre megtaláljam magam, és kimondjak mások előtt olyan dolgokat, amikről eddig hallgattam.
Kőkeményen tombolt a nyár, amikor több évnyi kihagyás után végre ismét elmentünk nyaralni, és bizony nem volt rossz a tengerparti homokban fekve, egy doboz hideg Spartant kortyolva azt nézni és érezni, ahogy a 30 fokos víz lágyan simogatja a lábam, és a gyerekek önfeledten játszanak a párszázas gumicsónakban.
Ezt követően alig egy hét telt el, és kezdődött életem első olyan versenye, ahol magam is gépbe ültem, és annak ellenére, hogy vissza már soha nem értem a reptérre, az általam repült három versenynapon a 12 fős mezőnyből kétszer negyedik lettem, bár feltételezem, hogy ez sem rajtam múlott. Mindenesetre a hangulat remek volt, és legalább megtanultuk villámgyorsan szétszedni a terepen a repülőt, miközben minden alkalommal remek helybeliekkel ismerkedtem meg a leszállásra kiválasztott településeken, akik mindig hidegen tartják a sört és a pálinkát. És ha már repülés, akkor szabadjon megemlíteni a World of Warplanes nyertes repültetését, akit kicsit megviselt a levegő, de ettől függetlenül élvezte, meg ha már ott voltak a többiek is, akkor beült mögém Paca, illetve a világ talán legidegesítőbb operatőre, Ádám, aki vélhetően 45 kilója és szemüvege tudatában hiszi azt, hogy bármikor bárkinek beszólhat, mert úgysem bántja senki, de ezúton is üzenem neki, hogy erre azért ne tegyen nagy pénzeket (viszonylagos biztonságban van, míg ilyen remek munkák jönnek ki a keze alól). Ja, meg volt egy PlayIT, ahol már megint sikerült egy olyan kamujátékot filmre vinnünk, hogy magam sem hittem el, és szerencsére ismét pozitív volt a visszajelzés a közönség részéről. Illetve az idei év egyik legpozitívabb élménye szintén ehhez a rendezvényhez köthető, ahol odajött hozzánk Ábel, és finoman megkérte Daev, valamint Nightwolf kollégákat, hogy álljanak ki a képből, amíg készítünk egy közös fotót. Utána még beszélgettünk párszor Ábellel üzenetek formájában, és bizony azt kell mondjam, hogy fiatal kora ellenére benne ugyanaz a lelkesedés és tisztelet lakozik, ami egykoron azt a generációt jellemezte, ami még a Boe, Ender, Mazur, Gyu, stb. csapat iránt rajongott.
Végül, de egyáltalán nem utolsósorban ott van a család, vagyis a két gyerök, meg a Zasszony (akiről azért nem láthattok itt fotót, mert gyűlöl szerepelni bárhogyan is), akikért az ember felkel fél hatkor, melózik egy kicsit, aztán elmegy a gyárba és ott is melózik, majd miután hazaért, melózik egy kicsit, ha a gyárban nem sikerült eleget fusizni. Akinek van lánya, az tudja, hogy a néhány éves kishölgyek úgy csavarják az ujjuk köré az apjukat, hogy azt rutinos férfifaló nők is megirigyelnék. A nagyobbacska fiúkkal pedig arról lehet beszélgetni, hogy vajon a halak hogyan isznak, és ha a Mikulás meghal, akkor ki lép a helyére, aztán ha ebből elég volt, akkor lehet nekifeküdni a Mariónak. De ne feledkezzünk meg a feleségről, aki mindennek alfája és omegája, aki reggelit csomagol, ebédet főz, vacsorát ad, öltöztet, tisztán tart, szeret, és mindezek mellé akkor is ott van az ember mellett, amikor az éppen egy szekérderéknyi trágyához hasonlítgatja magát hosszú hónapok óta. Szóval ilyen téren remek év volt, egy halom érdekességgel és tanulsággal.
- Mi volt a legrosszabb (legkellemetlenebb) 2014-es élményed? (nem játék téren)
A világ egyik legboldogabb embere lennék, ha ide mindössze annyit tudnék írni, hogy elromlott a telefonom, vagy esetleg visszadobták a szakdogám, de aztán mégis rendbe jött minden, és ezzel most nem a többieket kívánom ekézni, mert itt korosztályos dolgokról van szó, és úgy természetes, hogy őket az foglalkoztassa, másokat meg más. 2014-ben az egyik legrosszabb, ami történt, hogy amint azt már korábban a többieknél olvashattátok, egy kedves barátunk balesetet szenvedett, de ahogy ennek következményeit viseli, az mindenki számára példaértékű lehet (kell is, hogy az legyen), és nem ismerek senki mást a környezetemben, akit képesnek tartanék arra, hogy ilyen lelkierővel, és elszántsággal viselje a történteket. Roppant büszke vagyok rá, és arra is, hogy ismerhetek egy ilyen embert, és remélem, hogy jövőre visszatér közénk a táborba, mert idén is hiányzott.
A másik legrosszabb, hogy a nyár elején néhány hét eltéréssel két főszerkesztő hívott fel, hogy a nagyban leszűkült büdzsére hivatkozva megköszönje az eddigi munkásságom. Ám mindez csak egy trigger volt ahhoz, ami eztán következett, és akit nem érdekelnek a személyes problémák, azok nyugodtan lapozzanak a következő fejezethez, ott majd lesz ám vidámság. Szóval most, hogy jövőre vészes közelségbe kerül a négy iksz (ami persze nincs, hiszen a negyvenet nem így jelölik, meg amúgy is csak 38 leszek), óhatatlanul eljutottam abba a korba, amikor az ember elgondolkodik rajta, hogy mit ért el eddigi élete alatt, és ez mennyiben hasonlít arra, amit anno kigondolt magának, meg úgy egyáltalán mi végre van a világon? És eme gondolkodásnak nagyon keresztbe tett a két meg- és elköszönő telefonhívás, hiszen ezzel sikerült arra a szintre visszabukni, ami 2005-ben volt, de akkor még nem voltak sem gyerekek, sem lakáshitel (ami forintos, szóval kutya sem akar megsegíteni). Az események pedig innentől előre jósolhatóan követték egymást, de ezzel nem untatnék senkit, a lényeg, hogy van úgy, amikor az ember azt érzi, kicsit elfáradt, és már nincs ereje ahhoz, hogy ismét nekifusson, mert tudja, ebben az életben már nem guríthat nagyot, hacsak nem jön be az az öt szám, amit hétről-hétre megtesz.
Elkezd gyűlölni mindenkit, akinek csak kicsit is jobb, akinek apáék a segge alá tolnak egy autót, egy lakást, és még tőkét is adnak az induláshoz, miközben magának annyi van, amit a két kezével megteremtett, és nincs mögötte semmilyen szülői háttér. Aztán másnap már saját magát gyűlöli azért, mert tegnap másokat gyűlölt, és ez így megy a végtelenségig, hiszen önmagunk ócsárolása kifogyhatatlan forrásokkal rendelkezik, másrészt meg ez egy remek védekezési forma ahhoz, hogy nehogy esetleg megpróbáljunk a dolgokon változtatni, mondván, nem érek semmit, úgysem vagyok rá képes, felesleges is megpróbálni bármit. Bárki bármilyen pozitívumot próbál mondani, arra mindig van egy "de", egy "úgysem", egy "minek?", és ha valaki az arcunkba vágja, hogy a viselkedésünk kritikán aluli, vagy végképp kifogytunk a negatív válaszokból, akkor jön a pszichés atombombánk (legalábbis ezt hisszük), az "én ilyen vagyok, sajnálom". Csak ülünk otthon, egykedvűen és cinikusan, miközben az életbe minket visszarángatni igyekvők egyébként teljesen jogos ellenérvei úgy pattognak le rólunk, mint szakadékba száguldó vonatról az utasok. Ilyenkor vagy megpróbálunk segíteni magunkon, vagy elmegyünk szakemberhez, de bármelyiket is válasszuk, előbb ki kell mondanunk, hogy betegek vagyunk. A magam részéről megtörtént, de igen hosszú út vezet odáig, míg visszatalálok ahhoz a valakihez, akivel a környezete és önmaga is békében együtt tud élni, ugyanakkor az irány jó, és az élet igenis tud szép lenni. Itt szeretném megköszönni egyébként mindenkinek a segítségét, és kitartását! Ezzel le is zárjuk a negatív fejezetet, ami meglehetősen hosszúra sikeredett, és talán nem itt kellett volna leírni, de már mindegy, mert elolvastátok :-)
- Mi volt a legjobb GSO-s élményed 2014-ben?
Sajnos messze nem tudom olyan mértékben képviselni magam a GSO-n, mint ahogyan szeretném, de örülök annak, hogy továbbra is működik a visszatekintős rovat, melynek legfrissebb "száma" éppen vasárnap látott napvilágot! Egyébként pedig öröm minden pozitív visszajelzés, és bármennyire is másként gondolják sokan, a negatív kritikát is tudjuk pozitívumként értékelni, de csak akkor, ha nem "mekkora gagyi szar ez a cikk" jellegű. Tetszik, ahogy az oldal fejlődik, ahogy egyre több felhasználóbarát funkciója lesz, és gyarapszik a tartalom, miközben folyamatosan megtartja azt a fajta hangulatát, ami miatt 2005 óta a tagja vagyok. A LNL Arénát talán már említenem sem szükséges.
- Mi volt a legrosszabb (legkellemetlenebb) GSO-s élményed 2014-ben?
Ahogy írtam az előbb, keveset vagyok itt, tehát olyan személyes jellegű dolgot, mely miatt órákig kuporogtam pityeregve és egy bögre meleg kakaót szorongatva a sarokban, nem tudok mondani. Inkább apró bosszúságok vannak, mint amilyen akkor történt, mikor megírtam, hogy lecseréltem a régi PC-t egy újra, ismétlem, VETTEM EGY PC-t, és erre valaki a kommentek között hosszan taglalta, hogy meglátszik, mennyire PC-ellenesek vagyunk. Ráadásul ezt komolyan is gondolta, egy PC-vásárlós cikknél (azért írtam le ennyiszer, hogy tudatosuljon). Mindamellett kissé elszomorít, hogy egyre többen vannak, akik szemmel láthatóan elhiszik, hogy az ő seggükből süt a nap, és nem tisztelik sem a többi hozzászólót, sem magát a cikkírót. Nekik ismét azt tudom ajánlani, amit már a korábbi években is, hogy tessék elgondolkodni azon, retúrba hogyan esne egy ilyen megjegyzés. Amikor valaki a te munkádat fikázza csípőből, ráadásul nyomdafestéket nem tűrően, egyébként erre van egy mondás miszerint "kicsi én is voltam, de szemtelen az nem". És csak ismételni tudom Pacát, miszerint ne gondolja senki, hogy az interneten pillanatok alatt elfújja a lábnyomát a szél, mert mostanság nem egyszer sikerült néhány kattintással meglelni a nicknév mögé bújt illetőt a Facebookon, és vicces tud lenni, mikor kiderül, hogy valójában egy kígyóvállú, a palotapincsik csálészemű arckifejezésére emlékeztető kinézetű illető küldi ránk kommentben, és néha e-mailben is a gyalázkodást. Nem is beszélve az olyan mókáról, amikor egyik legnagyobb ellenlábasunk az elsők között küldi be az anyagát a gyakornoki pályázatra, bár ez talán azért történt, mert belülről kívánja bomlasztani a rendszert. Lezárva azonban ezt a részt, egy a lényeg, hogy a szerencsére jelentős többségben lévő normális hozzászólók feladata mindössze annyi, hogy felismerjék ezeket a fazonokat, és egyszerűen ne adjanak nekik enni.
- Melyik szerinted 2014 legrosszabb játéka, és miért?
Idén nem futottam bele olyan őrületesen nagy trágyákba, bár tegyük hozzá, ez nem is csoda, hiszen szinte két kezemen meg tudom számolni, hogy egyáltalán mennyivel játszottam. A PlayIT-en az Enemy Frontot jelöltem meg citromdíjra érdemesként, de azóta is lelkiismeret furdalásom van miatta, hiszen a City Interactive önmagához képest még nagyot is dobbantott, de már mindegy, a pokolban ezt is hozzáírták a számlámhoz. Valamint meg kell említenem a Watch Dogs című alkotást, ami messze nem az év legrosszabb játéka, de azt a szintet messze nem éri el, amit vártam tőle az előzetesek alapján.
- Melyik szerinted 2014 legjobb játéka, és miért?
A Mafia 3...az IL-2 Sturmovik: Battle of Stalingrad mindenképpen megérdemli, hogy kiemeljem, hiszen végre újra kaptunk egy jó kis szimulátort, de ugyanígy említhetem azt a gyönyörűséget, amiből csináltunk is egy jó kis lájvsztrímet, és néhány napra szállóigévé tette a szappant és a gázolajat, ez pedig a The Vanishing of Ethan Carter. Ja, és mostanában a Sleeping Dogs: Definitive Edition is jó eséllyel pályázik a címre, hiszen talán az egyetlen olyan cím az idei megjelenések közül, amit kijátszottam.
- Ha van, akkor ki/kik a kedvenc kommentelő(i)d a GSO-n?
Régebben tudtam neveket említeni, mostanra azonban - a már többször említett ritka jelenlét miatt - nem igazán tudnék, vagy legalábbis nem aktuálisat. Szoktam látni, hogy Paydogs rendületlenül képviselteti magát, ráadásul továbbra is hozza a kötelezőt, nem véletlenül szerettük volna beszippantani egy-két éve, ám hősiesen ellenállt. És persze meg kell említeni drága földimet, Rafinhót, aki nélkül a felkészülős videóm egyik kulcsjelenete nem jöhetett volna létre. Én kérek elnézést, amiért trollbant kapott nemrégiben, de Isten, és a banhammer útjai kifürkészhetetlenek, amit most sajnos a saját bőrén tapasztalt. Mindemellett pozitív dolognak tartom, hogy az egyébként GSO szinten nagy kritikusoknak tartott emberkék egy része is előnyös kontextusban emleget, ami azt jelzi, hogy a GSO-n valóban annyi és olyan sokrétű tartalom van, hogy a lehető legtöbb embernek megfeleljen valamilyen módon, valamilyen részben.
- Mit vársz 2015-től?
Gyu mondta régebben, de átvettem, mert nagyon igaz: tizenkét PC Gu...akarom mondani GameStar megjelenést, és lehetőleg hasonló mennyiségű LNL-t, egészséges családot, kevesebb politikát, és azt, hogy több ismerősöm már ne disszidáljon. Ezen kívül nagyon fogadkozom, hogy az újévben megint elkezdem a futást, illetve megpróbálok napi 15 percet tölteni gitározással. Szánok elég időt a gyerekeimre, mert a végén felnőnek, és vén fejemmel azon morfondírozhatok, hogy nem voltam velük eleget akkor, amikor még nem szégyellték megfogni a kezemet. Játékok terén jöhet a Mafia 3, egyébiránt pedig sok jó repülést, mindenkinek egészséget, biztonságot, munkahelyet, és azt, hogy végre mindenki megértse, a világban nincs ingyen ebéd!
Hatalmas köszi mindenkinek, aki idáig eljutott, és az utolsó bötűig elolvasta, szóval nekik, és mindenki másnak is boldog új évet! Sziasztok!
