Evidens volt, hogy az 11 bit Studios a nyomasztó hangulatú This War of Mine után - amely meghozta számukra a világsikert - nem szivárványos pónik főszereplésével készít majd cuki platformert, hanem megmarad a jól bevált receptnél, lelkünk sanyargatásánál. A videojátékokban általában egyszemélyes hadseregként törünk előre, világokat mentünk meg hősként tetszelegve, és mucsaröcsögei parasztlegényből profi kardforgatóvá lényegülünk át, a This War of Mine azonban egészen más élményt kínált: a háború kevésbé ismert oldalával és a civilek szenvedésével csapott minket pofán, miközben váratlan, bizonytalan kimenetelű eseményekkel és állandó feszültséggel állította komoly döntéshelyzet elé a játékosokat. A csapat legújabb reménysége, a Frostpunk éppen ezért nem távolodik el a stúdió korábbi slágercímétől, hiszen ezúttal is egy posztapokaliptikus világba csöppenünk bele, ahol életek múlnak a tetteinken. A legnagyobb különbség az, hogy ebben a túlélőjátékban már nem csupán pár ember sorsa nyomja a vállunkat ólomsúlyként, hanem egy komplett társadalmat kell életben tartanunk a dermesztő hidegben. Igazi város- és erőforrás-menedzsmentet kapunk emocionális hullámvasúton szállítva.
Ki hagyta nyitva a frigót?
A Frostpunkban egy alternatív történelembe csöppenünk bele, ahol egy új jégkorszak köszöntött be, végzetes csapást mérve az emberiségre. Az elpusztuló növények és állatok miatt milliók haltak éhen vagy állnak az éhhalál szélén, de a Föld még nem néptelenedett el, továbbra is küzdenek világszerte túlélők azért, hogy a következő napot is megélhessék. Ránk hárul az a megtisztelő, de gyémántkeménységű feladat, hogy egy nagyobb csoportról gondoskodjunk. Fáradozásaink kulcsfontosságú eleme az a hatalmas generátor, amely a továbbiakhoz nélkülözhetetlen hőt és energiát biztosítja a nyersanyagokkal teli kráterben megalapított városkánknak. A meglehetősen összetett és lazsálásra esélyt sem adó játékmenet legelső és legfontosabb missziója, hogy az alapszükségleteket ellássuk: az éltető meleghez elengedhetetlen, hogy megfelelő mennyiségű szenet lapátoljunk össze a generátor számára, ugyanakkor fára is szükség van, hogy legyen fedél a munkások feje fölött, a fejlesztéseket garantáló fémről nem is beszélve. Az sem árt, ha a dolgos pórnép nem esik össze az alultápláltságtól, valamint szomjúságtól, a kórházi ellátás pedig szintúgy triviális, tehát ahogy régebben mondták, jár nekik a koszt és a kvártély. Csakhogy az 11 bit Studios játéka nem egy hagyományos RTS, nem áramlik folyamatosan a nyersanyag a raktárakba. Állandóan oda kell figyelnünk az utánpótlásra, ráadásul mivel embereinknek vannak szükségleteik - például muszáj kipihenniük az egész napos robotot -, így a bányák éjszaka nem üzemelnek, ezáltal fájóan könnyen belecsúszhatunk abba a tragédiába, hogy még napkelte előtt elfogy minden, majd összeomlik az infrastruktúránk. Persze akkor sincs ok a teljes kétségbeesésre, ha közösségünk számára lefő a végítélet kávéja, tapasztalatainkat rendszerezve újult erővel kezdhetjük elölről, hogy egyre tovább és tovább bírjuk majd szuflával a fagyban.
Kóbor kutya hátsóját is éri néha napfény
Miközben próbálunk mindent előteremteni olyan vehemenciával, mintha nem lenne holnap (mert ha nem sikerül, akkor valóban nem is lesz), kis közösségünknek is akad egy-két keresetlen szava módszereinkhez. Már a This War of Mine-ban is fontos szerepet kaptak a véletlenszerűen bekövetkező események és az érzelmi gyomrost okozó morális döntések, természetesen a Frostpunkban sincs ez másként. Lefagyott az egyik munkás keze? Nincs elég étel? Elhalálozott valaki? Elfogyott a szén? Vezetőként bizony kutyakötelességünk, hogy a kialakuló helyzetek kapcsán meghozott ítéleteinkkel és kihirdetett törvényeinkkel utat mutassunk a minket követőknek, ez azonban minden nappal nehezebbé válik. Bárhogy is döntsünk - például dolgoztassuk-e a gyerekeket, vagy sem -, mindennek komoly következményei lesznek előbb vagy utóbb. És nemcsak az egyén, de a kolónia szintjén is. Bármi, amit a játékban teszünk, két mérőeszközt befolyásol: a reményt és az elégedetlenséget. Akármelyik csúszka is álljon vezetésre, az eltérő módon fog hatni a kommunára, a helyzetet pedig alaposan megbolondíthatja a nap-éj váltakozás, a dinamikus időjárás (-40 fokban kétszer annyi szenet emészt el a generátor, mint -20 fokban a fagyhalál elkerülése végett), valamint a rejtélyes külvilág is. Tudniillik, egy bizonyos fejlettségi szinten felderítőket küldhetünk ki, hogy feltérképezzék a környéket egyre messzebb és messzebb jutva, nyersanyagok és túlélők után kutatva. Ez azonban kétélű fegyver, hiszen jó és rossz hírekkel egyaránt hazatérhetnek a felfedezők.
De ahhoz nem kell messzire menni, hogy a folyamatosan körülöttünk ólálkodó halál árnyékában felfedezzük a játék szépségeit. A fagyos tájból kibújó és egyre terebélyesedő városka látványa nappal is szívet melengető, hát még akkor, amikor megpillantjuk az éjszakai fényeket. Az alternatív történelmi vonalat erősítő steampunk stílus pedig csak a meggyszem annak a bizonyos tortának a habján hatalmas generátorral és ember által tervezett gépszörnyetegekkel. Kár, hogy a dallamok már kevésbé sikerültek emlékezetesre, pedig ha kaptunk volna egy olyan volumenű soundtracket, mint amit a már elhunyt Jóhann Jóhannsson komponált az Érkezés című filmhez, akkor a játék még jobban megcsócsált, majd kiköpött volna minket érzelmileg. És ha már a negatívumoknál tartunk: nagyítóval kell keresni bármilyen kellemetlenséget a Frostpunkban, ugyanakkor azt muszáj kikötni, hogy elbírtak volna még némi változatosságot a törvények és a véletlenszerű események, mert újrajátszva lelombozóan sokszor futunk bele ugyanabba a történésbe.
Hajnal előtt a legnagyobb a sötétség
De nincs ok az aggodalomra: a fejlesztők érezhetően úgy alakították ki ezt a rendszert, hogy folyamatosan fenntartsák a feszültséget, miközben egyszerre szeretnének nyújtani szellemi táplálékot a túlélő- és a városépítős játékok szerelmeseinek is. Szerencsére a Frostpunk nem a "két szék közül a földre" tipikus esete, épp ellenkezőleg: amit vállal, azt maradéktalanul teljesíti, sőt még többet is. A narratív kampány politikába áthajló és ezáltal új törvényekkel kecsegtető végjátéka után - aminek garantáltan többször kell majd nekifutni - megnyílnak a szcenáriók is, ezáltal különböző módosítókkal tehetjük még nehezebbé a már alapból feszültséggel teli játékmenetet. Hosszú oldalakon keresztül sorolhatnánk még a játék erényeit annak komplexitása miatt, de legyen elég annyi, hogy az 11 bit Studios a lehető legjobb irányba mozdult el a This War of Mine után, és ahogyan annak esetében, úgy a Frostpunkot illetően is elmondhatjuk, hogy aki egyszer belekóstolt, azt nem egyhamar ereszti el a végigjátszás után sem. Ez pedig valószínűleg a legnagyobb dicséret, amit egy játék kaphat.
