Hirdetés

Fenyegetések miatt börtönbe került egy japán férfi, aki kipécézte magának a Nintendót

|

A vállalat több eseményét is le kellett fújni miatta, bíróságra került az ügy.

Hirdetés

Rengetegszer hangsúlyoztuk már, mennyire indokolatlan és veszélyes egy-egy vállalattal, fejlesztőcsapattal vagy egy adott személlyel kapcsolatban túlzásba vinni az indulatokat: természetesen mindenkinek joga van kifejezni, ha valamivel nem ért egyet (noha még mindig a pénztárcával lehet a leghatásosabban szavazni), ugyanakkor ez nem fordulhat át zaklatásba. Márpedig számos példát felsorakoztattunk már itt a GS-en arra, hogy a játékosok nagyon könnyen elvetik a sulykot, és halálos fenyegetésekkel, zaklatással, a magánszférába való betöréssel, swattinggal büntetik ellenszenvük tárgyát. 

Ez megengedhetetlen, és el kell érni a törvény adta lehetőségekkel, hogy megelőzhető vagy elrettentő legyen minden ilyen káros viselkedés. Ehhez kellenek az olyan - precedensteremtő - ügyek, mint amilyen a 27 éves Takemi Kazamáé is, akit a kiotói kerületi bíróság bűnösnek talált, mivel halálos- és bombafenyegetésekkel félemlített meg üzletembereket és okozott anyagi kárt a Nintendónak. 

A japán NHK oldal tudósítása nyomán a PC Gamer számolt be róla, hogy Kazama a Nintendo weboldalának online űrlapját haználva több fenyegető levelet is elküldött 2023 augusztusában és novemberében, amelynek következtében a vállalat törölte például az idén januárra tervezett Nintendo Live 2024 eseményt, valamint olyan rendezvényeket is, mint amilyen a 2023 decemberére belőtt japán Splatoon-bajnokság, illetve az idei Splatoon- és Mario Kart-versenyek (utóbbi kettőt később átütemezték, és áprilisban gond nélkül lezajlottak).

Hirdetés

A Nintendo akkoriban nem volt hajlandó részleteket közölni a fenyegetésekről, csak annyit árult el, hogy az üggyel a rendőrség foglalkozik, és hogy az események azért maradtak el, mert nem tudták garantálni a vásárlóik biztonságát. 

A közszférában dolgozó Kazama 39 különböző alkalommal fenyegette meg a Nintendót vagy annak alkalmazottait, amelyek között voltak bombával fenyegetőző levelek is. Volt, amikor azt üzente, hogy "legyen óvatos a vállalat az olyan eseményekkel, amelyeken nézők is részt vesznek", máskor pedig konkrétabban fogalmazva azt mondta, hogy "megöl minden résztvevőt", de olyan is elhangzott állítólag, hogy "meg fogjátok bánni, hogy egy ilyen szar játékot hoztatok a világra", bár nem derült ki, hogy pontosan melyik címre gondolt. A bíróságon felolvasták az egyik alkalmazott nyilatkozatát is, aki megrémült, mert a fenyegetés a Kyoto Animation tragikus esetére emlékeztette. 

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

A Kyoto Animation 2019-es gyújtogatásában 36 ember vesztette életét, és a közelmúlt japán történelmének egyik legsúlyosabb mészárlása volt, valamint az első alkalom, hogy egy szórakoztatóipari vállalatot vettek célba. Abban az esetben a Kyoto Animationt is előre megfenyegették. 

A kiotói kerületi bíró, Hiroshi Kawakami összegzésében azt mondta, hogy "a vádlottat frusztrálták a Nintendo játékok online mérkőzésein elszenvedett sorozatos vereségei, és azért követte el a bűncselekményt, hogy levezesse a stresszt". A bíró ezután úgy folytatta, hogy az indíték önző, a bűncselekmény pedig kitartó és aljas szándékú volt, az ítélet mégis enyhe lett: Kazamát egy év börtönbüntetésre és négy év felfüggesztettre ítélte.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)