A játékipart éveken át jellemezte és általában véve még mindig jellemzi, hogy egyre több kisebb-nagyobb stúdió összpontosul egyre kevesebb tőkeerős gigavállalat kezében, melynek egyik iskolapéldája volt a népmesei kis gömböc étvágyát is lepipáló Embracer Group. A 2011-ben alapított svéd cég lényegében megállás nélkül vásárolta fel a csapatokat, ám a pandémiát követő pangás keresztbe tett a költséges stratégiának, így az elmúlt hónapokban már egy óriási eladási- és leépítési hullám miatt szerepelt a hírekben az egy éve még 138 stúdiót birtokló mamut.
Korábban például a Saber Interactive, a 3D Realms és a 4A Studios is kapun kívül került, a Saints Row fejlesztőcsapatát egyszerűen bezárták, a napokban pedig a Borderlands mögött álló Gearbox eladását jelentették be, méghozzá az 1,3 milliárd dolláros felvásárlási ár töredékéért, 460 millió dollárért. Ilyen előzményekkel jogos a kérdés, hogy további csapatok eladása is várható-e, amire most a legmagasabb szintről érkezett a válasz.
Az Embracer vezérigazgatója, Lars Wingefors ugyanis nemrég a vállalat befektetőinek tartott beszámoló során a további tervekről nyilatkozva elmondta, hogy a csoport március végével befejezte a korábban meghirdetett nagyszabású átstrukturálást, s habár hetente hívják az érdeklődők a cég bizonyos stúdióinak megvásárlása kapcsán, ezektől nem fognak megválni, mivel fontos részét képezik a jövőbeli stratégiának.
Mindebből arra következtethetünk, hogy az Embracertől legalább a Gearborx Softwaréhez hasonló nagy horderejű eladásokra már nem fog sor kerülni, a beszámoló egy másik pontján pedig Wingefors azt is leszögezte, hogy "túl korai lenne még újra beindítaniuk a fúziók és felvásárlások" motorjait, vagyis újabb nagybevásárlásokra sem kell számítani. Ehelyett a svéd csoport a bevételek növelésére fog koncentrálni, "egyszerűen jobb termékeket és játékokat készítve."
Számos projekt, köztük egy Deus Ex játék elkaszálása után az utóbbit izgatottan várjuk, hiszen az Embracer kezében még mindig rengeteg csapat van, akiktől csodás dolgokat láthatunk, már ha hagyják őket dolgozni.