Hirdetés

Félelmetes Alan Wake 2 gépigényt villantott a Remedy

|

Komoly ára van annak, hogy látványban szintet lépett a 2010-es Alan Wake folytatása.

Hirdetés

Egy hét múlva ilyenkor már számos rajongó nyúzhatja a Remedy Entertainment régóta várt túlélőhorrorját, az Alan Wake 2-t, ami az eddigi információink alapján nem csak a parafaktorra pakol rá még néhány lapáttal, hanem részletgazdagság tekintetében is messze túlszárnyalja majd a stúdió minden korábbi játékát, beleértve a Microsofttal tető alá hozott Quantum Breaket és a 505 Games támogatását élvező Controlt.

Ez utóbbival állhat összefüggésben, hogy a fejlesztőt alapvetően 30 fps-es élményként álmodták meg az Alan Wake 2-t, ugyanakkor Xbox Series X-en és PlayStation 5-ön elérhetővé teszik majd a nagyobb képkockaszámot ígérő teljesítménymódot. A szerényebb képességű Xbox Series S ebből kimarad.

Hirdetés

Egy a konzolok kötöttségét hírből sem ismerő, rugalmasan és tetszőlegesen bővíthető PC játékra összerakva természetesen más tészta, csupán konfiguráció kérdése, hogy mit hozhatunk ki a Remedy játékából. Arra viszont nem árt felkészülni, hogy már a belépőszint tekintetében elég magasra tette a lécet a stúdió, a ray tracing aktiválásához szükséges feltételekről nem is szólva.

Alan Wake 2 gépigény

Alan Wake 2 minimum gépigény (1080p/30 fps, alacsony részletesség)

  • OS: Windows 10 / 11 (64-bit)
  • CPU: Intel i5-7600K vagy hasonló képességű AMD
  • GPU: GeForce RTX 2060 vagy Radeon RX 6600, 6 GB VRAM
  • RAM: 16 GB
  • Tárhely: 90 GB SSD
  • DLSS/FSR2: Quality

Alan Wake 2 ajánlott gépigény (1080p/60 fps, közepes részletesség)

  • OS: Windows 10 / 11 (64-bit)
  • CPU: AMD Ryzen 7 3700X vagy hasonló képességű Intel
  • GPU: GeForce RTX 3070 vagy Radeon RX 6700 XT, 8 GB VRAM
  • RAM: 16 GB
  • Tárhely: 90 GB SSD
  • DLSS/FSR2: Performance

Alan Wake 2 ajánlott gépigény 2. (1440p/30 fps, közepes részletesség)

  • OS: Windows 10 / 11 (64-bit)
  • CPU: AMD Ryzen 7 3700X vagy hasonló képességű Intel
  • GPU: GeForce RTX 3060 vagy Radeon RX 6600 XT, 8 GB VRAM
  • RAM: 16 GB
  • Tárhely: 90 GB SSD
  • DLSS/FSR2: Performance

Alan Wake 2 ultra gépigény (4K/60 fps, magas részletesség)

  • OS: Windows 10 / 11 (64-bit)
  • CPU: AMD Ryzen 7 3700X vagy hasonló képességű Intel
  • GPU: GeForce RTX 4070 vagy Radeon RX 7800 XT, 12 GB VRAM
  • RAM: 16 GB
  • Tárhely: 90 GB SSD
  • DLSS/FSR2: Performance

Alan Wake 2 gépigény alacsony minőségű ray tracinghez (1080p/30 fps, közepes részletesség, alacsony minőségű ray tracing)

  • OS: Windows 10 / 11 (64-bit)
  • CPU: AMD Ryzen 7 3700X vagy hasonló képességű Intel
  • GPU: GeForce RTX 3070 vagy Radeon RX 6800 XT, 8 GB VRAM
  • RAM: 16 GB
  • Tárhely: 90 GB SSD
  • DLSS/FSR2: Quality

Alan Wake 2 gépigény közepes minőségű ray tracinghez (1080p/60 fps, közepes részletesség, közepes minőségű ray tracing, bekapcsolt path tracing)

  • OS: Windows 10 / 11 (64-bit)
  • CPU: AMD Ryzen 7 3700X vagy hasonló képességű Intel
  • GPU: GeForce RTX 4070, 12 GB VRAM
  • RAM: 16 GB
  • Tárhely: 90 GB SSD
  • DLSS/FSR2: Quality

Alan Wake 2 gépigény magas minőségű ray tracinghez (4K/60 fps, magas részletesség, magas minőségű ray tracing, bekapcsolt path tracing)

  • OS: Windows 10 / 11 (64-bit)
  • CPU: AMD Ryzen 7 3700X vagy hasonló képességű Intel
  • GPU: GeForce RTX 4080, 16 GB VRAM
  • RAM: 16 GB
  • Storage: 90 GB SSD
  • DLSS/FSR2: Quality

Az Alan Wake 2 október 27-én jelenik meg PC-re, PlayStation 5-re, valamint Xbox Series X és Series S konzolokra.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)