Nem sok játék tudott lázba hozni ebben a szezonban, de a Far Cry 5-öt már hónapok óta a kelleténél talán két fokkal jobban vártam; számolgattam a napokat, vágtam a centit, kicsit felsírtam, amikor Mocsy a megjelenés előtt egy héttel megkapta a tesztelői példányt, én pedig, mint a nép egyszerű gyermeke, kénytelen voltam türelemmel lenni. A hétvégén le is daráltam az egészet, úgy-ahogy tetszett (a sztori nem nagyon, a játékmenet alapvetően igen), de volt valami, amitől kis híján agyvérzést kaptam: maga az élő, lélegző, de engem módszeresen megfojtó világ.
A Ghost Recon Wildlands nem volt egy kifogástalan játék, de az élvezeti értékéből számomra az legtöbbet az vette el, hogy bármikor, küldetés közben is megtámadhattak az úton, ami több tökéletes tervemet húzta keresztül, megnehezítette, hogy a missziókat lopakodva teljesítsem, pedig én, mint a Splinter Cell sorozaton edződött ifjú, azt részesítem előnyben. Volt, hogy random NPC-k gázolták el azt a fickót, akit védelmeznem kellett, és többször önhibámon kívül szabadult el a pokol.
A Far Cry persze más, a sorozat egyik alapeleme a káosz, amit külön pikánssá tesz, hogy az új részbe bekerült a világ egyik legnyugisabb hobbija, a horgászat. Viszont a Far Cry 5 egyszerre akar kaotikus, robbanásokkal teli, akciódús és lopakodós, sunyulós shooter lenni, és előbbi eszközei erősen kiütik az utóbbit. Hiába megyek fel a hegyoldalba, hogy onnan hangtompítós mesterlövész fegyveremmel, egyesével iktassam ki egy bázis védelmezőit, ha az erdőből leballag egy medve, aki jobb esetben lekapja az arcomat, rosszabb esetben riasztja a környéket is (ez már egyébként a korábbi részekben is zavart, nem az új sajátossága). De tegyük fel, hogy szintén hangtompítós gépfegyveremmel ártalmatlanítom a jószágot, nem tör ki a káosz, visszatérhetek az eredeti tervemhez - no de az utak tele vannak parasztokkal tömött pickupokkal, egy bizonyos szint felett repülőgépek támadnak, és két lépést nem lehet megtenni úgy, hogy ne kerüljünk ismét életveszélybe. Persze mókás sztorik születhetnek, lehet mesélni a haveroknak, viszont az, hogy egy nyomorult gyűjtögetős questet sem lehet úgy megcsinálni, hogy ne kelljen közben arra figyelni, honnan, hányan próbálnak minket megölni, egy idő után már elveszi az ember kedvét a játéktól, és csak egy rakétákkal szerelt helikopterben érzi magát biztonságban.
All I want to do is fish... from r/farcry
A helyzet súlyosbodik, amikor üzemanyaggal teli tankereket kell A pontból B-be szállítani. Nem kell tankerszakértőnek lenni ahhoz, hogy az ember tudja, egy jól érkező lövedék robbanást idéz elő. Hátrafelé alig lehet kilátni, így az üldözők kiiktatása szinte lehetetlen (ráadásul a tartály félig belelóg a képbe; előfordult, hogy az eredeti sofőr, miközben megpróbált engem lerázni, a kilyuggatta a tárolót).
Az egészet még inkább megmosolyogtatóvá teszi, hogy sem Joseph, sem az egyes régiókat uraló testvérei nem akarnak minket megölni, csak a hétköznapi szektások ilyen brutálisak. Akárhányszor a sztorit előrelendítő jelenet van, fogságba kerülünk, majd rettentő egyszerűen megszökhetünk, de ahogy a nyílt világban találjuk magunkat, azonnal támad, aki csak ér.
És ha már arról van szó, hogyan küzd a játék azért, hogy belevágjam a kontrollert a tévébe: a számos régimódi, széleskörben megvetett mechanika között van kettő, ami örökre kiveszhetne az iparból. Az egyik, hogy elbukjuk a missziót, ha túl messzire kerülünk attól, akit követnünk kell. Egyszer köteleken kellett lecsúsznom, véletlenül gyorsabb voltam, mint a pajtás, és hopsz, bukó. Máskor valahol lemaradt a kolléga, és nekem vissza kellett caplatnom érte. A másik, némileg hasonló szituáció az egyik repülős misszió közben fordult elő. John régiójában silókat lehet elpusztítani, és megláttam egyet a távolban, gondoltam, mi baj lehet abból, ha letérek egy kicsit a kijelölt útról, szétlövöm, majd folytatom a feladatot? Hát, a játéknak ez nem tetszett, maradjak csak szépen a küldetés zónájában, és ezzel nem csak itt, de néhány, gyalogosan teljesítendő feladatnál is találkoztam.
Úgy éreztem, a Far Cry 5 rendszeresen, némileg céltalanul meggátolt abban, hogy azt csináljam, amit szeretnék; értem, hogy a Hope megyeiek nem akarják, hogy maradjak, de ezt a tudtomra adhatták volna kevesebbszer is.
És nem csak én gondolom így a szerkesztőségben, Duncan kolléga közös chatünkbe íródott rövid összefoglalását minimális, az oldal családbarát mivoltának megőrzését szolgáló változtatásokkal olvashatjátok alább.
"Ez pontról pontra így történik: elindulok "A" pontba. Belebotlok egy csapat enemy-be, akik egy foglyot vezetnek. Megölöm őket. A lövöldözés közben (!) megjelenik két autó. Kilövöm, felrobbantom. Megyek 5 métert, tényleg nem többet. Megtámad egy medve. Lenyomom. 15 másodperc után megjelenik egy helikopter, elkezd szétlőni. Nagynehezen kiszedem, de már közben megjelenik két zombi a pofámba. Lenyomom, újra jön két autó, plusz egy kamion. Lelövöm, szétrobbantom. Megyek még 5 métert, majd ODATEREM EGY MEDVE. Már nem is oda jön, hanem egy villanással odaterem. És ez megy konstans. KONSTANS. Úgy rúgták magukat tökön ezzel, hogy nem igaz. Nagyon jó játék lehetett volna, de nem bírták ki, hogy ne dobjanak be kétpercenként, ÓRAMŰPONTOSSÁGGAL egy helikoptert/repülőt, húsz másodpercenként egy páros járőrt, mindenféle vadlényeket, zombikat, random támadásokat. Csesszék. Meg. Csesszék meg. Leállsz horgászni, öcsém, folyamatosan megjelenik valaki, hogy lelőjön, direkt elrepültem egy elhagyott, hegyi tóhoz az isten háta mögé hidroplánnal, számoltam: kb. 5 perc alatt 2 rozsomák, 6 kutya, egy medve, 6 íjász faszi és kb. 14-15 vallási fanatikus támadott meg. Elkezdtem horgászni, mire végeztem volna, spawnoltak újra. Húzzák le magukat a vécén.
Ti mit gondoltok? Szerintetek is átment egy határon a játék, vagy épp emiatt a "folyamatos akció és nulla perc nyugalom" miatt élvezitek nagyon?
