Todd Howard és lelkes csapata az őszi megjelenést követően folyamatosan taszigálták előre a Fallout 4 atommeghajtású szekerét. Sorra jöttek ki a DLC-k, de ezek azért messze nem érték el azt a szintet, amit a Fallout 4 megérdemelt. A Far Harbort is meglehetősen szkeptikusan telepítettük fel, de aztán olyannyira megkedveltük, hogy azon kaptuk magunkat: már húsz órája kószálunk a radioaktív ködbe burkolózott szigeten.
Akció közben eltűnt
Az új mellékszálat bármikor elkezdhetjük, elég, ha ráhangoljuk a rádiót Nick Valentine magándetektív ügynökségének frekvenciájára. Diamond City legfurfangosabb magánnyomozójának irodájában új küldetést vehetünk fel: egy eltűnt lányt kell felkutatnunk, akit nagyon szeretnének viszontlátni a szülei. A lány naplójából kiderül, hogy nem szokványos emberrablással állunk szemben, valaki vagy valami elhitette a lánnyal, hogy ő tulajdonképpen egy szintetikus, akinek törölték az emlékezetét, megvédendő őt ezzel a fejvadászoktól. A lány elkötötte apja hajóját, és egy északi kis szigetre navigált vele, hogy ott csatlakozzon a szökevény szintetikusok kommunájához. A feladat egyszerű, felkutatni és meggyőzni arról a tékozló lányt, hogy térjen vissza az otthon melegébe. Az utazáshoz kapunk egy autopilótával felszerelt hajót, ami egyetlen gombnyomással elvisz minket a távoli kikötőbe. Sajnos a járgány innentől kezdve nem kap semmiféle szerepet, de ez nem is akkora gond, a gyors utazás lehetősége most is jó szolgálatot tesz.
Köd előttem, köd utánam
A sejtelmes zöld köd nagyon jó hangulatot teremt, de egyben meg is nehezíti a sziget lakóinak életét. Folyamatosan bombáz káros sugaraival, szóval érdemes elővenni az erőpáncélokat, különben nem sokáig húzzuk a vadonban. Meglehetősen nehéz a játék; az első komolyabb csatát megpróbáltam páncél nélkül lenyomni negyvenes szinten, de meglepődve tapasztaltam, hogy folyamatosan estem-keltem. Az alapjátékban használt fegyverek alig sebeznek valamit, olykor percekig kellett ütnöm a rémségeket, hogy kifeküdjenek. Komoly gondot jelentett az is, hogy folyamatosan amortizálódott a páncélzatom, és javításához rengeteg nyersanyagot kellett felhasználnom, amit értelemszerűen nem hordtam magamnál, ezért mindig vissza kellett térnem a főhadiszállásomra. Később javult kicsit a helyzet, főként amikor befejeztem néhány mellékküldetést, és használni kezdtem az azok során nyert jutalmakat. A Far Harbor meglepően sok újdonsággal kedveskedik, ráadásul ezek jó része borzasztóan hasznos. Valahogy az volt az érzésem, hogy a szigeten kapott tárgyak jóval hatékonyabbak, mint azok, amelyeket magammal hoztam a küldetésre. A Dalton család bosszújának beteljesítéséért járó nevesített csáklya bitang módon hatékony a tengeri szörnyekkel szemben. A másik nagy kedvencem a szigonyágyú, amit ugyan borzasztóan lassan lehet újratölteni, de amikor azt látom, hogy az egyik szerencsétlen ellenfelem fejét letépi a szigony, és odaszögezi a falhoz, akkor elnézem ezt a hiányosságát. Jók az új páncélok és ruhák is, női karakteren kifejezetten jól feszül a búvárruha a megfelelő helyeken. Bármelyik társunkat elhozhatjuk a szigetre, de dönthetünk úgy is, hogy egy helybélit tisztelünk meg a bizalmunkkal. Érdemes egyébként Nick Valentine-t magunkkal vinnünk, ismeri a szintetikusok vezetőjét, így élvezetesebb történetet kapunk.
Küldetések hálójában
A Far Harbor története kiemelkedően jó, meg merem kockáztatni, hogy helyenként még az alapjátékét is túlszárnyalja. Sokkal több az érdemi választás, egyáltalán nem olyan könnyű morálisan elfogadható döntést hozni. Néha egészen meglepő események történnek, egyáltalán nem a szokványos RPG-megoldásokkal. Első küldetéseink egyike az, hogy kutassunk fel egy elkóborolt, zavart elméjű szintetikust, aki már nem bírta a stresszt, és mindenféle felszerelés és felkészültség nélkül berohant a vadonba. Ott aztán annak rendje és módja szerint meg is támadta valami. A vérnyomokat követve egy rablótanyára bukkanunk, ahol néhány meglehetősen primitív útonálló elmeséli, hogyan esett be az ajtón egy kivérzett menekült, akit ugyan nem tudtak megmenteni, de a húsa napokig elég volt az egész társaságnak. Ezen a ponton a küldetés véget is ér, még csak arra sincs szükség, hogy bosszút álljunk a szerencsétleneken, hiszen csak nem akarták, hogy pocsékba menjen az értékes fehérje. Nemcsak a mellékküldetésekben brillírozik a Far Harbor, a központi szálban is akadnak olyan döntések, amelyek álmatlan éjszakákat okoznak. A szigeten három frakció él egymás mellett: a szintetikus menekültek megpróbálnak segíteni az őslakos halászok kicsiny közösségének, de a vallási fanatikus Children of Atom szekta újabb atomháborúról álmodozik az elhagyatott nukleáristengeralattjáró-bázison.
Ritkán látni ennyire tartalmas DLC-t, bár az is igaz, hogy alaposan megkérik az árát: a megjelenéskor közel 8000 forintot kóstált. Kifejezetten stabilan futott, húsz óra játék alatt egyszer sem fagyott le; bár azért néha észrevehetően lelassult a játék, sőt láttunk vállalhatatlanul alacsony felbontású textúrákat is. Új szörnyekből viszonylag kevés jött szembe; igaz, a lakókocsiban élő gigászi remeterák nagyon jól nézett ki, kár, hogy csak néhány hasonló lény kapott helyet az új területen. Kimondottan ötletes volt a puzzle rész, amelyben a Minecraft keveredett a Lemmingsszel, ilyet nem láttunk még a Fallout 4-ben; nagy piros pont a fejlesztőknek azért, hogy ezt be merték vállalni. Elképesztően jók a karakterek is: a szintetikusok vezetője, Dima az egész Fallout 4 legemlékezetesebb szereplője lett. Valahogy így kell megvalósítani egy komoly DLC-t, a Bethesda ismét jó munkát végzett.
