Ízelítőnek megteszi a Black Ops 6 érkezése előtt a tavalyi Modern Warfare III, de azért várjuk a többi Call of Dutyt is a Game Passba. De nem csak lövöldözéssel tervezzük agyonütni az időt a következő pár napban, eposzba illő fantasy kalandok éppúgy várnak ránk, mint kőkemény bunyók és egy évtizedes szendergéséből felébresztett sorozat nagy visszatérése.
HP - Nincs sok időm mostanában, szóval egy kis XDefiant vezeti majd le a felgyülemlett feszültséget. Igen, tudom, én magam fikáztam még pár hete pont ebben a rovatban, de azóta is pörög, ha nem is olyan intenzitással, mint a CoD. Emellett most vittük végig a Botany Manort, ami rendkívül kellemes és pihentető pár órát jelentett, már ha szereted a logikai feladványokat. Nálunk ez családi móka.
Paca - Folytatom kalandozásaimat a Neon White-ban, külön érdekel, hogy a sztori hova fut ki, pedig azt gondoltam, a játékmenet miatt fogom majd játszani.
Csirke - Nagy a baj, teljesen rákattantam a mobilos Warhammer 40,000: Tacticusra, és már a season passt is megvettem. Mit lehet ilyenkor tenni?
Chava - Egy pillanatra megkísértett a gondolat, hogy ledaráljam a Modern Warfare III kampányát, de igazság szerint nem lenne túl sok értelme úgy, hogy a második rész kimaradt, sőt igazából a 2019-es Modern Warfare reboot óta egyetlen Call of Dutyba sem néztem bele. Szóval megvárom, amíg a többi is beszambázik a katalógusba, de addig sem fogok unatkozni, hiszen minden játékra fordítható szabad percemet lefoglalja a Dragon Age: Inquisition és a vele párhuzamosan futó Pillars of Eternity 2: Deadfire.
Szada - Most, hogy a Call of Duty: Modern Warfare 3 bekerült a Game Passba, bele fogom vetni magam a kampányba. Szóval amikor éppen nem családi programokon leszek, akkor pörögni fog a virtuális lövölde.
kristfvarg - Paca kolléga rám parancsolt, hogy mihamarabb pótoljam a hamarosan folytatással jelentkező The Case of the Golden Idolt, úgyhogy félreteszem kicsit a Star Wars Jedi: Survivort, és ránézek, mit tartogat magában a nyomozós móka.
Hunter - Hacsak az imáimat nem hallgatja meg Thor, és szán meg egy Marvel Rivals kulccsal, úgy a hétvége nagyját a Guilty Gear Strive-ban fogom tölteni. Az EVO után mindig megújult lelkesedéssel fordulok a verekedős játékok felé, és a Strive-ban van mit gyakorolnom most. Nagyon szeretnék feljutni legalább a 6-os vagy 7-es rangra, mielőtt a következő DLC karakter befut.
Kivi - Az új szezon, és a shotgunná alakítható MORS meghozta újból a kedvem, hogy daráljak a kis térképeken a Modern Warfare 3-ban. A cel shaded dizájn nagyon jól mutat, főleg a komor Shipmentet teszi vidámabbá és jobban átláthatóvá. Hagyok időt viszont a College Football 25-nek is, jól beleástam magam a dinasztiaépítésbe.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.