Hirdetés

Ezért nem jelenhetett meg anno PC-re is a Halo 5

|

Igény pedig lett volna rá, nem is kicsi.

Hirdetés

Mikor anno 2016-ban a Halo 5: Forge megjelent PC-re, sokan arra számítottak hogy idővel csak meg fogják kapni a számítógépes pajtások a Halo 5: Guardians egyjátékos kampányát, de végül ez a port sosem érkezett meg. Tyler Owens, a játék egyik egykori fejlesztője most végre az X-en elmesélte, hogy miért történt így.

Owens elismerte, hogy tényleg tervben volt a kampány PC-s portolása, a Microsoft végül azonban úgy határozott, hogy törlik az egész projektet, ennek pedig egészen mezei okai voltak: a fejlesztőcsapat technikai problémákba ütközött.

Hirdetés

Ennél pontosabb indoklást nem kaptunk, szóval nem lehet tudni, egészen pontosan milyen technikai buktatós léptek fel, de azért nem annyira nehéz tippelni egy erőset: ezekben az időkben a konzoljátékok masszívan úgy lettek tervezve, hogy a játékmenet egy fix framerate mellett legyen optimalizálva. Játékkonzolok esetében nyilván egyszerű feladat volt erre a fix fps-számra belőni az adott címet, de PC-nél simán elképzelhető, hogy más és más konfigurációkon más fps-t produkált volna a Halo 5, ezt pedig nem akarta bevállalni a Microsoft.

Elég sokan gondolják úgy, hogy a Microsoft egészen egyszerűen nem akart kellő erőforrást belefeccölni a játék portolásába, és mivel nem volt pofonegyszerű a dolog, inkább nem is fáradtak vele. Kizárni persze nem lehet, hogy egyszer elkészülhet valamiféle port, elvégre a Red Dead Redemption PC-s kiadása is a semmiből érkezett, de azért számítani kár lenne rá.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)