Érdekes, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképpen éltük meg 2024-et. Közülünk többen is roppant elégedettek az elmúlt 12 hónap játékkínálatával, mások ellenben úgy érzik, tud ennél jobbat is produkálni az iparág. Vélhetően nagyobb lenne közöttünk az összhang, ha nem halasztják el több sikervárományos megjelenését. Az unalom szele persze így sem legyintett meg senkit, a legnagyobb problémánk - és ezzel bizonyára nem vagyunk egyedül - továbbra is az, hogy sokkal több minket érdeklő játék érkezik egy évben, mint amennyire időt tudunk szakítani.
Chava - Lényegesen többet játszottam idén tavalyi játékokkal, mint frissekkel, amibe akár a 2024-es játékfelhozatal kritikáját is bele lehet látni, de inkább arról van szó, hogy korábban nem volt módom alaposabban elmélyülni a Baldur's Gate 3-ban, ami mellett rendszeresen visszatértem kedvenc új komfortjátékaimhoz, a Hogwarts Legacyhez és a Starfieldhez. Egy fárasztó munkanap után a Roxfort folyosóin bóklászni vagy a Betelepült Rendszerekben utazgatni megnyugvással tölt el, az Elfeledett Birodalmakra pedig az 1998-as Baldur's Gate óta második otthonomként tekintek, akkor kezdtem el R.A. Salvatore-t is olvasni. Jutott azért idő újdonságokra is: élvezettel aprítottam a tiranidákat a Warhammer 40,000: Space Marine 2-ben, az izgalomtól a körmeimet rágva terelgettem Maxet a Life is Strange: Double Exposure-ben, és fáradhatatlanul dolgoztam azon, hogy a lehető legjobb befejezést érjem el Red és Anthea számára a Banishers: Ghosts of New Edenben. Ezek mellett még a S.T.A.L.K.E.R. 2 és a Dragon Age: The Veilguard kötött le hosszabb ideig, ám valószínűleg kellemesebb emlékeim fűződnének most hozzájuk, ha nem állt volna a felhőtlen kalandozás útjába temérdek bug az egyikben, az elődök nyomába sem érő írócsapat a másikban.
Sokáig azt hittem, hogy az imént felsoroltak közül kerül majd ki idei kedvencem, aztán jött a MachineGames az Indiana Jones and the Great Circle-lel, és egy szempillantás alatt elsöpörte minden kétségemet, a csapat által favorizált belső kameranézet ellen felhozott összes érvemmel együtt. Az első végigjátszást rögvest követte is a második, hogy egyetlen mellékküldetés se maradjon megoldatlanul, egyetlen titok se feltáratlanul. Tudom, nem volt túl magasan a léc, de ebben a generációban messze a legjobb játék, amihez a Microsoftnak akár csak áttételesen is köze volt, és nagyon bízom benne, hogy a redmondiak innentől legalább ezt a szintet próbálják majd minden alkotásukkal meghaladni. Azzal minden gamer csak nyerne.
Csirke - Érdekes év volt az idei, mivel több fontos, sőt kiemelten fontos címet is a listámon hagytam, és csak most, a karácsonyi időszakban kezdtem el pótolni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Space Marine 2-höz például hozzá sem nyúltam, és az Astro Botba is csak a napokban kezdtem bele - cserébe imádom. Nem csavarodtam rá a Balatróra, se a Metaphor: ReFantazióra, de azért így sem mondhatom, hogy eseménytelenül telt volna a 2024-es év. Az Indiana Jones and The Great Circle hatalmas meglepetést okozott. Számítottam rá, hogy jó lesz a játék, de arra messze nem, hogy ennyire remekül sikerül. Abban ellenben teljesen biztos voltam, hogy imádni fogom a Black Myth Wukongot és az Elden Ring: Shadow of the Erdtree kiegészítőt (utóbbi simán beillene egy teljes játéknak is). Csodálatos élmény volt továbbá a Final Fantasy VII Rebirth, amibe úgy lettem teljesen szerelmes, hogy én bizony anno a Final Fantasy VII Remake-et eluntam és félbehagytam. Nos, a trilógia második részénél ez szóba sem jöhetett, teljesen beszippantott a játék.
HP - Idén sokkal kevesebb időm volt játékokkal ismerkedni, így rálátásom a piacra lényegesen felületesebb már. Nehezebben nézem és látom át a nagy egészet, kevesebb viszonyítási alapom van, de ha én tartanék Év játéka díjkiosztót, ott is egészen biztosan az Astro Bot nyerne. Nincs objektíven értékelhető mérce ebben a dologban, egyszerűen a Team ASOBI visszahozta számomra azt az ügyességi-gyűjtögetős, nehézségi szintben emberközelibb platformer élményt, ami a cukisággal és a szívvel teli részletességgel megtöltött világával napokon, heteken keresztül falta az időmet. És a feleségemét is. Meg gyakorlatilag bárkiét, akit ismerek, és kipróbálta. Ez nagyon ritka képesség, műfajfüggetlen, és muszáj tisztelegni előtte, függetlenül attól, mivel is szeret amúgy játszani az ember, vagy milyen véleménnyel van a játékipar casual korcsosulásáról úgy egyébként.
A Balatro a nemezisem. Időgyilkos, addiktív rettenet, gyűlölve imádom. A Helldivers 2 nagyon kellemes meglepetés volt, össze is rántotta a Destiny fénykorában együtt kalandozó csapatot pár hétre, amit nagyon szerettem. A Black Ops 6 multija szerintem szintén remek lett, ahogy a MachineGames - korábban általam biztos bukásnak gondolt - Indiana Jones and the Great Circle egyjátékos élménye is, egészen megdöbbentő, mennyire remek. Ez a két cím lesz az ünnepi időszak két főszereplője. Természetesen szakmai, emberi kötelességem megemlíteni, hogy megjelent a Rise of the Golden Idol, amivel mindenkinek kötelező játszania, akár tetszik, akár nem. Ez a játékipar Egri csillagokja, egyszerűen muszáj ismerni, ha emberi minimumokról beszélünk, hangsúly lent. A Tekken 8-at pedig csak úgy ajánlom, főképp azoknak, akik együtt nőttek fel a sorozattal, és örök páholya van a szívükben ennek a szériának. Nem zártunk rossz évet, biztos rengeteg címet és érdekességet kihagytam, de csak a Balatróra tudom fogni az egészet. Nem is sajnálom annyira.
Paca - Amilyen erősen kezdődött az év számomra a Prince of Persia: The Lost Crownnal, olyan erősen zárult most az Indiana Jones and the Great Circle-lel - rég nem volt már olyan játék, ami annyira magával rántott, hogy minden apróságot meg akarok találni benne, csak hogy még több időt tölthessek el a fejlesztők által megálmodott világban, de ezek pont olyanok voltak, ahogy a szeptemberi Astro Bot is, amiben a speedrun pályák még várnak rám, de minden más meglett a megjelenés után szinte azonnal. De ugorjunk egy kicsit vissza az év elejére, mert nem lehetne teljes ez a beszámoló, ha nem említeném meg a The Last of Us Part II Remastered Nincs visszatérés módját, amivel a Naughty Dog elérte, hogy még néhány órán át küzdjek fertőzöttekkel és rossz szándékú emberekkel; a Helldivers 2-t, mely egy időben állandó napi programunk volt mazurral; a Balatrót, amibe vagy 30 órát öltem, vagy nem, ki tudja…
Aztán jött a Dragon's Dogma 2, majd az év második felében a Star Wars Outlaws, amiben leragadtam az első helyszínen, de ott nagyon jól éreztem magam, a The Legend of Zelda: Echoes of Wisdom, ami van annyira zseni, mint nagyobb testvérei, de befogadható mérete miatt jobban értékeltem. Fantasztikus volt a The Rise of the Golden Idol is, és az utóbbi évek legjobbja lett a Call of Duty: Black Ops 6; nem telt úgy el nap, hogy munka előtt ne nyomnék egy meccset, pláne miután megjött az ünnepi Nuketown és a Ransack sütilopós variációja. Jó év volt ez, csak azt sajnálom, hogy a Microsoft Flight Simulator 2024 végül sután érkezett meg, ha betöltenének rendesen a textúrák, biztos abban is sokat repkednék.
mazur - Kevés dolog lehetne "metább" annál, mint hogy gondolatban egymással versenyeztetem 2024 játékait, de ha a vicc kedvéért feltételezem, hogy ez rajtam kívül bárkinek is érdekes, akkor kijelenthetem: 2024 nagyszerű meccs volt! Decemberig még azon tanakodtam volna, hogy a reprezentatív, saját személyem körében végzett N=1 fős felmérésem eredményeképp az Elden Ring: Shadow of the Erdtree, a Silent Hill 2 remake vagy a Metaphor: ReFantazio lesz idei kedvenc játékom (nem elfeledkezve a Final Fantasy VII Rebirth, a Dragon's Dogma 2, a Black Myth Wukong és egye fene, a Dragon Age: The Veilguard érdemeiről sem), de ahogy belevágtam az Indiana Jones and the Greath Circle-be, évtizedeket repültem vissza, egészen gyerekkoromig, amikor törökülésben a tévé előtt, tátott szájjal néztem zizegős VHS kazettáról minden idők legvagányabb archeológusának - és lássuk be, valószínűleg minden idők egyetlen vagány archeológusának - elképesztő kalandjait.
Sőt, ha ezután bárki kérdezné, hogy melyik a kedvenc Indiana Jones filmem, azt fogom válaszolni, hogy a Greath Circle. Fantasztikus játék, nem is kérdéses, de olyanból szerencsére sok akadt idén. Ilyen élményben azonban ritkán van részem és nem is hiszem, hogy egyhamar elfelejteném. Ezeket az élményeket keresem a videójátékokban és valószínűleg ezek miatt nem fogok kinőni belőlük, soha.
Hunter - Idén három kiváló játékkal is meglepett az Atlus, de csak a Metaphor: ReFantazio volt ezek közül, ami friss élményt nyújtott. Hashino, Meguro és Soejima majd' egy évtizedet pakoltak ebbe a fantasy csodába, ami meg is látszott a végső verzión. Hibátlan eleganciával hasznosították újra a Persona sorozat játékrendszereit, és építették be azokat egy érdekes és lebilincselő világba. A sztori mondanivalója egyszerre volt fontos a jelenkori helyzetben, és kellően mesés ahhoz, hogy mindenki számára befogadható legyen.
Megalkotni egy 100-120 órás RPG-t nem egyszerű folyamat, pláne akkor nem, amikor a kiadód elvárja, hogy lekörözd a műfaj egyik legjobbjának kikiáltott címet. Nehéz lenne megítélni, hogy felül tudták-e múlni végül a Persona 5-öt, de sikerült öszerakniuk egy olyan játékot, ami abszolút megállja a helyét az Atlus magnum opusa mellett. Végigjátszani a Metaphort maradandó élmény volt, és el sem tudom képzelni innentől, hogy az aranytrió mivel fog még előrukkolni a jövőben.
kristfvarg - Őszinte vallomás következik: idén a megszokottnál jóval kevesebb időt töltöttem videójátékozással, ami elsősorban az életemen eluralkodó káosz, bizonytalanság és megannyi kötelesség számlájára írható. Az év végéhez közeledve szerencsére sokkal jobb lett helyzet, így bele is kezdtem a korábbi elmaradások, kihagyott címek pótlásába. Ezek alapján viszont azt vettem észre, hogy kevés olyan játékkal játszottam, ami idén jelent meg. Csak hogy értsétek, a legtöbb órát magasan a Sekiro: Shadows Die Twice-ba pakoltam bele, de idén sikerült kipörgetnem többek között a Star Wars Jedi Survivort, a Dead Space remake-et és a Ghostrunner 2-t is (valóban ennyire gyenge volt ez az év, vagy csak én éltem meg ennyire drámaian a tavalyi játékcunami után?).
Természetesen volt lehetőségem azért pár idei címet is kipróbálni: a Rise of the Ronint például kifejezetten élveztem, így év végére pedig sikerült elég szépen rácsúsznom a Marvel Rivalsre, még úgy is, hogy nem igazán tudott különösebben emlékezetes dolgokat felmutatni. Ne feledkezzünk meg a Balatróról sem, ami bár egy ponton teljesen átvette az irányítást az életem felett (rémálmaimban néha még mindig felbukkannak a kártyák és a jokerek), kétségkívül üde színfoltja volt 2024-nek. Az én személyes kedvencem azonban a Prince of Persia: The Lost Crown volt, amiben elég nagy szerepet játszott, hogy meglehetősen alacsony elvárásokkal ültem le elé. Piszok mód élveztem a véget nem érő szobák felfedezését, az irányítás és a harcrendszer kifejezetten kellemes volt, a bossok pedig kellő kihívást nyújtottak. Kíváncsian várom, hogy mit tartogat a jövő év; az már biztos, hogy az első pár hónapot az Astro Bot, illetve a Silent Hill 2 társaságában fogom tölteni - mindkettő kimaradt a 2024-es felhozatalból, és nagyon szeretnék már ezen változtatni.
A folytatáshoz lapozz a következő oldalra!
