Hirdetés

Ez a Vasember-játék már sosem fog elkészülni, de legalább tudunk mutatni róla pár képet

|

Az X2: Wolverine's Revenge fejlesztői dolgoztak rajta.

Hirdetés

Emlékeztek még a 2003-as X2: Wolverine's Revenge-re? Nem vesztettetek sokat, maximum annyi volt belőle izgalmas, hogy Mark Hamill szólaltatta meg a címszereplőt, egyébként egy kifejezetten gyenge értékeléseket kapott adaptáció volt. A fejlesztőcsapata, vagyis a GenePool Software azonban dolgozott egy másik szuperhősös címen is, ami végül sosem jelenhetett meg.

A kérdéses játék nem más volt, mint egy Iron Man, vagyis Vasember kalandjait feldolgozó cím, amiről most az egyik egykori fejlesztő, Kevin Edwards pár képet és egy teaser videót is megosztott. Ezek alapján a páncélos hős dizájnja az Ultimate univerzum képregényeiből merített ihletet.

Hirdetés

A játék a tervek szerint a The Invincible Iron Man címet kapta volna. Edwards szerint a kiadó Activision nem szolgált különösebb magyarázattal, amikor lelőtte a projektet, egyszerűen csak félrerakta az ötletet. Az mondjuk beszédes, hogy nem sokkal később magát a GenePool Software-t is bezárta. Az egykori fejlesztő úgy gondolta egyébként, hogy a végül 2008-ban bemutatott Vasember-film késése is hozzájárulhatott a törléshez, mert a kiadó a mozis premierrel párhuzamosan akarta volna megjelentetni a Vasember-játékot is.

A GenePool Software játékáért talán nem is kár, hamarosan viszont kapni fognak egy új feldolgozást a Vasember-rajongók, hiszen az EA, egészen konkrétan a Motive Studio dolgozik egy új játékon.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)