Lassan éledezünk a bejglikómából, amihez pont megfelelő olvasmány Paca írása.
Megint pörgős éven vagyunk túl, de már nem akarom azt mondani, hogy ez volt legdurvább (pedig!), mert évek óta ezt mindig elmondom, és aztán mindig csak keményebb lesz. Szóval van munka, nem is gondolnátok, miket csinálunk a háttérben, de izgalmas projekteken dolgozunk, amik nagyon jó dolgokat hozhatnak. Mindenkit bedarál az őszi szezon, de szerencsére olyan csapat vagyunk mi, hogy nem ijedünk meg a terheléstől, és tartjuk egymásban a lelket. Érdemes lesz majd jövőre is minket figyelni, készülünk ezzel-azzal, aminek remélhetőleg örülni fogtok. Na de most a múltról.
Pánik és rohanás Kölnben
Tavaly én voltam a GS utazó riportere, idén Kacira hárult ez a szerep, viszont így is jártam Kölnben a gamescomon, illetve Stockholmban az EA DICE-nál. A gamescom maga egy kicsit lájtosabbra sikerült, mint az elmúlt években, mintha egyre kevésbé vennék komolyan a fejlesztők az üzleti részt, és inkább a közönség által is látogatható show floorra helyeznék a hangsúlyt. Pár játék, kipróbálásához nekünk is ki kellett menni a tömegbe. Viszont még mindig örömet okoz a fejlesztők lelkesedése, barátságossága, miközben megjelenés előtt álló játékaikat mutogatják zárt ajtók mögött, várják, kérik a visszajelzéseket, izgatottan, nagy reményekkel beszélnek róla, amitől én is izgatott és reménykedő leszek. Többnyire. Egyébként még a gamescom kapcsán érdemes szót ejtenem arról, amikor majdnem lemaradtunk a repülőről, mert míg a legtöbb fapados légitársaságnál belefér a 10-12 kilós kézipoggyász, a drága Eurowingsnél 8 kiló a határ, és megkértek, hogy dobjam ki, amit tudok, különben nem megyek haza. Kidobtam a dezodoromat, a borotvámat, leraktam egy üres szatyrot egy kuka mellé, majd odaadtam egy tekkenes noteszt egy kisfiúnak, aki épp ott állt. Remélem, a biztonságiak nem hitték, hogy bombát raktam a szatyorba és indítókódokat adtam a srácnak. Egyelőre nem köröznek. Így is késésben voltunk, de szerencsére a gép indulása is csúszott, úgyhogy csak a noteszt sajnálom.
Nem vittem stock holmit
Ami Stockholmot illeti, csodás város, és nagy élmény volt ott lenni az EA DICE-nál. Egyrészt olyan irodájuk van, hogy oda akár be is költöznék, másrészt ott készült anno a Mirror's Edge, ami nekem nagy szerelmem, és nagyon sajnálom, hogy a Catalyst nem lett jó. Ezt sajnos nem mondhattam el a fejlesztőknek, két napig szüntelen multiztunk a Battlefront II-vel (persze úgy, hogy bármelyik karaktert választhattuk, nem kellett pontokért grindolni), miközben folyt a kávé és ettük a finom kajákat. Külön mókás, hogy egy épülettel arrébb van az Avalanche irodája, ahol meg másik nagy kedvenceim, a Just Cause játékok születtek, de nem akartam csak úgy beugrani. Majd legközelebb.
If anything could ever be this good again
Legjobb személyes élményemnek azonban a budapesti Foo Fighters koncertet választanám (illetve azt a pár napot Londonban, amit a barátnőmmel töltöttem el, és a szokásos nevezetességek mellett megnéztük például a Harry Potter eredeti díszleteit a Warner London melletti stúdiójában). Nagy vágyam volt látni őket, ahogy lehetett, megvettem a jegyet, és egyáltalán nem bántam meg, két és fél órán keresztül szüntelenül tolták, Dave Grohl fantasztikus, Taylor Hawkins a világ egyik legjobb dobosa, a többiek meg nem raktak bele annyi energiát a fellépésbe, mint ők ketten, de attól még elismerésre méltó zenészek. Megyek legközelebb is, csak ne kelljen 20 évet várni a visszatérésükre. Bár rettenetesen le voltam terhelve a kétnapos PlayIT reggelén, azért nagyon élveztem interjút készíteni a Trónok harca színészeivel, nagyon kedves, aranyos, jó fej emberek, remélem, jönnek még.
Kolosszális csalódások
Játékok terén a legnagyobb pozitív csalódást a Horizon Zero Dawn okozta. Mind a történet, mind a világ beszippantott, kiplatináztam, és ahogy jut rá időm, ledarálom a Frozen Wilds DLC-t is. Nem játszottam még minden idei címmel (az AC: Origins, a Hellblade és a Shadow of War is türelmetlenül áll a sorban), lehet, hogy van, ami beelőzné, de jelen állás szerint ez nálam az év játéka. Nagyon szeretem az új CoD-ot is, végre lehet, hogy visszatérünk a jó útra, kíváncsi vagyok, mit mutat a 2018-as rész.
Valamelyest csalódtam viszont a Wolfenstein II: The New Colossusban, ugyanis bár a sztorija zseniális, és olyan csavarok vannak benne, hogy dermedten ültem a tévé előtt, maga a gunplay nem olyan jó, mint a The New Orderben, és le kellett vennem a nehézséget a legalacsonyabb szintre, hogy ne legyek a videojátékok miatt erőszakossá vált gyermek. Sokkal taktikázósabb lett, sokkal többször haltam meg úgy, hogy nem tudtam, mi lőtt ki és honnan, a legkisebb ellenfelek is nyelték a golyókat, elveszett a dupla gépfegyverrel szüntelenül darálás élménye. Muszáj vagyok megemlíteni még a Destiny 2-t, amit az első 80 órában nagyon szerettem, aztán nagyon gyorsan kitisztult a kép, és a Curse of Osirisbe (főleg a kollégák beszámolói után) már épphogy csak belenéztem. Semmi nem motivál a visszatérésre, a Bungie-nak nagyon gyorsan össze kell kapnia magát, ha nem akarja, hogy elszivárogjon a játékosbázis - jelenleg nagyon nem jó a helyzet. Nem jött be a Mass Effect: Andromeda sem, de talán majd ha felszabadul egy kis időm, adok neki még egy esélyt. Nekem nem azért nem tetszett, mert más, mint az eddigi játékok.
És persze a Rainbow Six: Siege még mindig favorit. A Ubisoft hajlamos néha nagyon elszúrni, de azért igyekszik helyrehozni a hibákat. Az új szezont kimondottan élvezem.
Jövőre remélem, még többet fogok tudni utazni, egy párizsi út már most kilátásban van. A gamescomra inkább autóval megyünk, nem kell megint az idei stressz, jó társaságban elröppen az a 15 óra. Kicsit megreformáljuk a GameNightokat, de erről egyelőre többet nem mondhatok, nagy terveink vannak, majd meglátjátok. Most megyek is játszani, élvezzétek ki ti is a szünet hátralévő napjait, játsszatok sokat a családdal is!
