Biztosak vagyunk benne, hogy sok kiadó irigyli az Electronic Artsot az immáron EA Sports FC néven futó FIFA-sorozat sikere miatt, hiszen a sportjáték évről-évre többnyire minimális változtatásokkal szállít új epizódokat, a közönség viszont lelkesen beáll a kasszához, majd még több pénzt költ el az Ultimate Team zsákbamacska-kártyáira.
A jelek szerint azonban a nemrég megjelent EA Sports FC 24 esetében kevésbé vált be a megúszós recept, az első értékelések alapján ugyanis a vásárlók most nem olyan elégedettek, mint általában.
A Metacriticen például pusztán a felhasználói értékeléseket nézve 2,9 ponton áll a játék, amit egyes portálok már review bombingként jellemeznek, ám e sorok írásáig csupán 39 szavazat érkezett a produkcióra, ezért mi még nem mennénk ilyen messzire. Valamivel ugyan jobb helyzet a Steam Áruházban, ahol 3568 vélemény alapján 55%-on (vegyes) áll az FC 24 értékelése, de ez sem nevezhető túl fényesnek.
Az elégedetlen vásárlók bugokra és optimalizációs gondokra is panaszkodnak, a legtöbbeknél azonban a FIFA 23-hoz képest bekövetkezett kevés változtatás tette be a kulcsot. Rejtély, hogy ez miért pont 2023-ban kezdte zavarni az önismétlést a védjegyévé tevő széria rajongóit, de meglehet, hogy ezúttal a névváltás miatt reménykedett nagyobb újításokban a publikum egy része.
Mint ismert, az Electronic Arts nem tudott megegyezni a Nemzetközi Labdarúgó-Szövetséggel a FIFA név további használatáról, az ezért kért összeget sokalló kiadó így jobb híján az idén 30 éves franchise átkeresztelése mellett döntött. Ha kíváncsi vagy, pontosan miben is újított az EA Sports FC 24, ajánljuk a vonatkozó tesztünket, amelyben Kaci alaposan kivesézte az újdonságokat.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.