„Imádom gyűlölni": annak idején, amikor a Driv3rt (vagyis a Driver 3-at) teszteltem, ez a szóösszetétel jutott eszembe a játékkal kapcsolatban. Minden egyes alkalom, amikor a Driv3rrel játszottam, egyfajta kesernyés szájízt hagyott a számban, mint egy odaégett étel, ami nagyon finom - igazi konyhaművészeti remek - lehetett volna, ha a szakács nem felejti ott a tűzön.
A következő rész átkerült az Atartól a Ubisoft kezébe, de amikor tavaly márciusban megjelent, őszintén szólva csak halvány érdeklődéssel néztem bele az xboxos verzióba pár küldetés erejéig. Most azonban PC-re is megjelent a játék, úgyhogy a nagy nyári állóvízben hozzám került a játék tesztelésre...
Soha többé zsákutcákat?
A Driver PL-nél nagyon igyekeztek a készítők, hogy kijavítsák azokat a hibákat, amelyek megkeserítették az előző rész játékélményét - ez egyaránt igaz a konzolos és a most megjelent PC-s verzióra is. Előző generációs konzolporthoz képest egész tisztességes a grafika a város és a járművek ábrázolása tekintetében, a karakterek viszont elég rémesen néznek ki, különös tekintettel arra a feka nagyfőnökre, aki a küldetéseket osztja nekünk. Kár volt a karaktereket elszúrni, mert különben a megjelenítés felülmúlhatta volna a Scarface grafikáját, ami PC-re az eddig megjelent legütősebb GTA klónként maradt meg emlékezetünkben.
Sztájlis
A felemás grafika mellett viszont hatalmas előnye a játéknak az a hihetetlen stílusérzék, amely mindegyik részt jellemezte. A hetvenes évek végét az átvezetőkön, illetve a szereplők ruháján, illetve a fantasztikusan eltalált soundtracken keresztül maximálisan sikerült visszaadni. Nem gondoltam, hogy ezt mondom, de a GTA rádióadói is elbújhatnak a tökéletes ízléssel összeválogatott, rendkívül hangulatos zeneszámok mellett, amelyeket a kocsikba beszállva hallhatunk.
Who the fuck is TK?
Sajnos a stílus nem menti meg a játék sztoriját, amely sokkal haloványabb, mint az előző részekben. OK, a Driv3r sem volt egy Tarantino, de ott legalább igyekeztek a készítők egy viszonylag érdekes és koherens szituációt felvázolni. Itt viszont a kezdő küldetések és a főleg a fontosabb szereplők eléggé érdektelenek, különös tekintettel a fiatal Val Kilmerre bénán „hajazó" (a szó mindenfajta értelmében...) 18 éves TK-ra, aki Tanner helyett a játék főhőse.
A város különböző pontjain szabadon felvehető küldetések struktúrája a legcsekélyebb lelkiismeret furdalás nélkül lopja le a GTA nyitott játékmenetét, azzal a különbséggel, hogy ott mindegyik részben jóval érdekesebbek voltak a missziók. Összességében azért nem volt rossz ötlet lenyúlni a Rockstartól ezt a stílust: határozottan jót tett a kissé archaikussá váló sorozatnak.
Szeret, nem szeret? Is-is...
Az eddigi tapasztalataim alapján azért kifejezetten élvezhető ez a Driver, sokkal inkább, mint a borzasztóan elszúrt előző Driv3r. Természetesen nem mérhető sem a GTA sorozat különböző részeihez, sem a Scarface-hez, de azért a nagy nyári uborkaszezonban el lehet vele ütni az időt és pár mászkáló gyalogost...
