Ha valamiből, verekedős játékból nincs most hiány. Csak az elmúlt pár hét alatt jött egy Street Fighter V: Arcade Edition, jövő héten jön a Dissidia Final Fantasy NT és a UFC 3 (ami bár sokkal technikásabb és realisztikusabb, mégiscsak ide illik), úgyhogy a műfaj kedvelőinek van miből válogatni. A Dragon Ball FighterZ nem a kategória legjobbja akar lenni, nem szeretne a verekedős játékok e-sportos szinonimájává válni sem. Ez egy Dragon Ball játék rajongóknak, amibe elképesztően látványos animációkat, könnyen kitanulható, de változatos harcrendszert építettek, és hogy, hogy nem, a Guilty Gear játékokért is felelős Arc System Works talán eddigi legjobb munkája lett.
Csodás a hatalma
Ha ti is annyira le vagytok maradva a Dragon Ballal, mint én (a karakterekre emlékszem, az eseményekre kevésbé, a Dragon Ball Z főcímdala meg úgy cseng a fülemben, mintha egy szovjet emberkísérlet során verték volna belém), ne féljetek, nem fogjátok magatokat elveszettnek érezni. A sztoriban először Goku, majd a franchise más ismert karaktereinek teste felett vesszük át az irányítást. Nem elég, hogy a világ romokban és különböző veszélyek fenyegetik (klónok, Frieza, Cell, és az új karakter, Android 21), még a legnagyobb hős sem önmaga - nem csak irányítjuk, hanem a sajátja mellett mi leszünk a másik, dominánsabb lélek ugyanabban a testben. Az, hogy ez miért van így, szerepet játszik a történetben, úgyhogy többet ne is beszéljünk róla. Az első feladat, hogy minél hamarabb megmentsük az elnyomott fiút, különben éhenhal. A világnak is rossz lesz, de Goku elmondja, hogy már nagyon éhes, Bulma meg folyton arról beszél, milyen kaját csinál majd, ha vége a káosznak; a készítők remekül adagolják a humort és a komolyabb pillanatokat. Aztán persze járjuk a világot, összeszedjük a többi harcost, erősítjük csapatunkat, és megküzdünk a gonosszal.
A karakterek szövegei mókásak (az angol szinkron sem égetnivaló, hál' isten, de akinek arra támad ingere, japánul is hallgathatja a beszédet), néha előreviszik a történetet, máskor meg például Yamcha és Krillin beszélget arról, miért vágta le a haját az utóbbi, és miért nem teszi ezt meg az előbbi. Az egyes fejezetekhez térképek tartoznak, valamelyest beleszólhatunk abba, melyik harccal szeretnénk továbbmenni, és melyikkel nem akarunk foglalkozni. Ha egy küzdelemben lesebződtek a karaktereink, érdemes az egyszerűbb, töltelék csatákat is bevállalni, de ha mindenki olyan állapotban van, mintha épp akkor jött volna az edzőteremből, nyugodtan haladhatunk a bossharc vagy az egyes harcosokat feloldó küzdelmek felé.
Az ellenfelek valahogy nem próbálkoztak eléggé megállítani engem. Nem tudom, hogy ennyire a kezdőkre szabták-e a módot, vagy csak valami hiba az, hogy egy rakás ellenfél nem is támad, csak hátrál, úgy kell utánuk menni egy ütésért. Szerencsére ez csak ebben a módban tapasztalható, az Arcade-ben sokkal jobb a helyzet.
Kedves Son Gohan
A játék nagyon barátságos a kezdőkkel, szépen, harconként magyarázza el az irányítást, a kombókat, a felhasználói felület egyes elemeinek funkcióját. Szerencsére nem is kell órákon át tanulmányozni, mi hogyan megy, a tutorial-harcok egy része át is ugorható (vannak köztük egyformák, amik ugyanazt tanítják meg), de már csak az értük járó játékbeli fizetőeszközért cserébe érdemes teljesíteni őket. A támadások erőssége háromféle lehet, ezeket átgondoltan három különböző gombra tették rá, valamint egy gombbal távolsági sebzést vihetünk be. Védekezni úgy lehet, hogy az érkező támadással egyszerre nyomjuk meg a hátrálás vagy a hátrálás és guggolás gombját, tehát nem tarthatjuk ki a karunkat folyamatosan, mint más verekedős játékokban. Idővel aztán megtanuljuk, hogyan kell Kamehameházni meg hasonló durva dolgokat végrehajtani, hogyan tölthetjük a Kít, és természetesen karakterenként más és más mozdulatokat tudunk végrehajtani különböző kombókkal. Vannak olyan kombók is, amik tényleg minimális energiabefektetést igényelnek: ugyanazt az egy gombot kell nyomkodni, mintha nem lenne holnap. Minden játékban bosszantók az ilyenek, de itt szerencsére egy tapasztalt játékos könnyen tud tenni ellene, egy kezdőnek meg nagy élményt nyújt a sikeres kombót kísérő látványos effektáradat.
Egy max. 3 fős csapattal indulunk harcba, melynek tagjait gombnyomásra hívhatjuk be akár egy ütés erejéig, akár hosszabb időre. A tag rendszer kiválóan működik, minden máshoz hasonlóan egyértelmű. A sztorimódban figyelni kell arra, kinek mennyi életereje van, ugyanis akit aktívan használunk, annak lassabban, a pihenőknek gyorsabban töltődik vissza, de nem feltétlenül lesz minden harcnál a maximumon. Ha mindenki elvérzik egy csatában, akit magunkkal vittünk, az adott fejezetet az elejétől kell újrajátszanunk, ami általában 2-4 harcot jelent.
A játékmenetben az a legjobb, hogy csodálatosan zökkenőmentes a váltás a játék alap nézete és a harc közbeni támadásanimációk között. Még a könnyen ellőhető kombókat is látványos effektek kísérik, egyszer 2D-ben látjuk a harcosokat, egy fél pillanat múlva meg már olyan, mintha a sorozatot néznénk. Mindez reccenések, kihagyás nélkül.
A sztorimódot nem kimondottan a történet miatt érdemes végigjátszani, az ugyanis nem túl erős, vontatott (ez nyilván nem újdonság egy olyan alapanyag után, ahol ötven részen át tart egy harc) és elég kiszámítható. Viszont a fent is említett párbeszédek (melyek csapatösszeállításonként mások), a gyönyörűen megrajzolt animációk, a gyakorlás és a rakás Zeni miatt mindenképp javasolt.
Szeretet és barátság
Menü helyett minden módot egy online lobbyból érhetünk el (egyébként egy gombnyomásra előhozható a szöveges menü is, még erre is gondoltak a fejlesztők), pici, chibi-szerű figurákkal kell beszélnünk a saját avatarunkat irányítva. Itt találjuk a gyakorlómódot, amiben külön elérhetjük az egyes tutorialokat és gyakorolhatjuk a kombókat; az Arcade-et, melynek során sorra haladunk végig különböző útvonalakon annak függvényében, hogyan teljesítünk; a helyi, egyképernyős csaták indításának mesterét, és a további módokat is. Itt kereshetjük fel a shopot is, ahol Z-kapszulákat vehetünk. A Zeni, amiből rengeteg jár akár a legapróbb feladatok teljesítéséért, ezekre a loot boxoknak megfeleltethető csomagokra váltható be, viszont csak és kizárólag apróságokat nyithatunk: elnevezéseket, színeket, a lobbyban használható karaktereket. Manapság különösen ijesztő a loot box intézménye, de itt a játékmenetet tényleg nem befolyásolja a kapszulák tartalma.
Természetesen mint a legtöbb verekedős játékban, úgy itt is fontos szerepet játszik a multi. Már az online lobbyba csatlakozás sem megy mindig elsőre, de két-három próbálkozás után sikerült. A matchmaking során általában egy-két percet várni kell, mire sikerül ellenfelet találni akár casual, akár ranked módban, de ez pár héttel a megjelenés után, amikor több játékos lesz, mint az elmúlt napokban, változhat. Reméljük is, hogy változni fog, viszont legalább addig lehet más módokkal időzni, kihívásokat, trainingeket teljesíteni, árkádozni, sőt, azt onnan folytatni, ahol abbahagytuk.
A Dragon Ball FighterZ egy nagyon jól összerakott, átgondolt, látványos, könnyen megtanulható, rajongók által rajongóknak készített verekedős játék, amiben az apróságokra legalább annyira odafigyeltek, mint a kulcsfontosságú dolgokra. Ha a matchmaking felpörög, még jobb lesz, de a kezdőcsomag meggyőző.
