Fikáztuk a GRID 2-t, mert elhagyta a belső nézetet, és hőbörögtünk a DiRT sorozaton, mivel a sárba tapossa a Colin McRae-hagyományokat, közben pedig titkon reméltük, hogy egyszer majd jön valami, ami visszahozza a letűnt korok ralis élményeit, és lám, megérkezett. Eljött közénk a DiRT Rally, ami elegánsan beintve, egyetlen mozdulattal elsöpörte a magukat legjobb szimulációknak nevező WRC 5-öket, de alaposan elnáspángolta a házon belüli Codemasters címeket is, rendesen alágyújtva a régóta őrlángon égő CMR-tűznek, visszahozva az aranykor összes jellemzőjét
Jönnek vissza az emlékek
A DiRT Rally nem dobál országról országra, nem ültet egyik autóból a másikba, ellenben hozza azt, amit a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején megszoktunk, vagyis végig kell tolni a szezonokat ugyanazzal az autóval és ugyanabban az országban, több pályán keresztül, mielőtt egy másik versenyre utazhatnánk. A pályák trükkösek, a fizika nem tréfál, a koncentráció egyetlen pillanatig sem hagyhat alább, mert hiába vagyunk hibátlanok végig, ha az utolsó előtti kanyarban rosszkor pislogunk éppen, soha nem látjuk meg a célban integető embereket. A DiRT Rally a Himalája tetején egy festőlétrán álló hegymászó magasságából tojik arra, hogyha lassúak vagyunk, nem érdekli, ha bénázunk; olyan kegyetlenül dolgozik, mint egy középkori hóhér, aki még túlórázni is hajlandó. Ebben a játékban nem elég nyomni a gázt, itt vezetni kell, nem elég nagyjából ismerni a pályát, hanem szinte be kell magolni, és ha valamit elrontottunk, nincs visszatekerés a "majd legközelebb jó lesz" ígéretével. Isten hozott, klasszikus rali!
Érdemes lenne sétálni egyet
A Codemasters házon belül fejlesztett Ego motorjából mindent kifacsartak a fejlesztők, így nem csoda, hogy a játék kinézete egyszerűen lenyűgöző, és ha nem azzal lennénk elfoglalva, hogy éppen megpróbáljuk összeszedni egy ugrató után megcsúszott autónkat, akkor talán még a kilátásban is gyönyörködhetnénk. A hegyi szakaszokon a messzi hegycsúcsok és a fenyvesekkel borított hegyoldalak jellemzőek, míg a németek egykori hatalmas katonai repterén a verőfényes napsütésben száguldhatunk, és szinte érezzük a füves területek illatát, aztán a következő kanyarban feltűnik egy kiszuperált Panavia Tornado, és azt gondoljuk, most kellene kiszállni, kicsit körbejárni. Sok idő azonban nincs a nézelődésre, mert a következő helyszín már Monte Carlo, ahol viszont a havas és jeges szerpentinen kell megoldanunk, hogy ne száguldjunk át a derékmagasságú kőfalon, amely mögött csak a végtelen szakadék van.
Eszméletlen jól néz ki a téli táj és a jeges aszfalt, szinte kedvünk lenne hóembert építeni, ha éppen nem lennénk versenyben. Ugyanilyen nagyszerűek Wales esőáztatta legelői, vízmosásai, melyeken átgázolva egy pillanatra mindent elönt a víz, és kapkodva nyúlunk az ablaktörlő kapcsolójáért, még mielőtt beszáguldanánk az erdőbe. A finnországi éjszakai ugratók is feledhetetlenek, mint ahogy a görög hegyvidék murvás kanyarjai is belénk ivódnak, ahol egyetlen apró hiba is elég volt ahhoz, hogy irányíthatatlanul zúgjunk lefelé a hegyoldalon, míg a gép vissza nem tesz a pályára, 15 plusz másodperccel jutalmazva a mutatványt. Röviden összefoglalva, a látvány teljesen megfelel a modern kor követelményeinek, és már ezért is érdemes néha csak úgy menni egy lassabb, memorizálós kört.
Markold a kormányt, öcsém!
Míg a DiRT Rally látványa egyértelműen modern, játékmenete kimondottan klasszikus, és ez nemcsak a karrier felépítésére, hanem a nehézségre is igaz, hiszen ha minden segítséget kikapcsolunk, igencsak meg kell majd küzdenünk a fizikával; ami egyébként messze jobb, mint az elmúlt évek játékaiban. Teljes mértékben el lehet felejteni azt, hogy beülünk, és elsők vagyunk, mert ez egyszerűen nem megy, hiszen már az is időbe telik, hogy a vezetésbe belejöjjünk, arról nem is beszélve, hogy valóban a legkisebb hiba is iszonyatosan meg tudja bosszulni magát. Kőkeményen kell koncentrálni az első másodperctől az utolsóig, és abban is biztosak lehetünk, hogy ha valóban jó időt szeretnénk menni, akkor tucatszor kezdünk majd újra minden egyes szakaszt, mígnem végre megtanuljuk a kanyarokat, és talán sikerül hibátlanul teljesítenünk a távot. Szinte az összes pálya úgy van kitalálva, hogy ha egy kicsit is lesodródunk az útról, máris imádkozhatunk Jézushoz, Máriához meg az összes aprószenthez, hogy ne jöjjön szembe fa, szikla, parkoló autó vagy valami gödör, amelybe megérkezve jó eséllyel kezdhetjük újra az egészet.
Rég eltemetett szitkozódások bukkannak újra felszínre azokon a szakaszokon, ahol az út mindkét szélét árkocska szegélyezi, hiszen mint a CMR2-ben anno, most is szinte biztos, hogy ha kicsit is elcsípjük, csak az imádság ment meg attól, hogy ne álljunk keresztbe, vagy ne repüljünk le az útról. Menet közben kiváló a sebességérzet, néha csak centikre száguldunk el a fáktól, máskor meg hatalmasat dobbantva repülünk az ugratókról, de ha a leérkezés megtréfál, akkor sajnos restart a vége. Akárhányszor kezdjük is újra, az üvöltő motor, az alvázhoz csapódó kavicsok kopogása, a gumi csikorgása, a kipufogó durrogása újra és újra arra sarkall, hogy ismét nekifussunk a kihívásnak. Órákig lehetne dicsérni a Codemasters munkáját, ehelyett inkább azt mondjuk, mindenki próbálja ki, mert ezer szó sem adja vissza azt, amit a játék nyújt.
Szakadjon meg a pénztárca
A DiRT Rally szinte hibátlan, de szerencsére akad benne egy-két olyan dolog, ami okot ad némi fanyalgásra, és ez leginkább a kreditrendszert érinti. Az autókat ugyanis kreditekért lehet feloldani, de nehéz megkeresni rájuk a pénzt, és ez kissé korlátozza a multis lehetőségeket is - melyek egyébként javarészt a "menjen mindenki ugyanazon a pályán időre, és rangsoroljuk az eredményt" metódus alapján működnek naponta, hetente, havonta változó feladványokkal. Még valami: nem lehet kidönteni az alumínium reklámtáblákat, ellenben az autó porrá tud zúzódni rajtuk. Piha!
Nagyon vártunk már egy olyan játékot, mint amihez most volt szerencsénk, és csak azt lehet mondani, hogy a klasszikus fenegyerek négykerekűeket is felvonultató DiRT Rally szinte mindenben hozza azt, amit elvárhatunk egy ilyen címtől. Még ha kicsit sokáig is tartott, egyértelműen új királya van a szakmának. Egyetlen tanácsunk van csak: hagyjátok a francba az elsőkerék-meghajtást, mert a BMW M3 E30 az igazi!
