A Polyphony Digitalról azt érdemes tudni, hogy legendásan lassan dolgozik és sokat halogat - ezért jelent meg a PlayStation 3-as Gran Turismo 6 hetekkel azután, hogy már a PlayStation 4 is elérhetővé vált. A csapat ugyan dolgozott valamin a háttérben, de nem a GT6 portján, hanem egy egészen új, a kompetitív online versenyzésre fókuszáló címen (ez lett 2017-ben a Gran Turismo Sport), és a Sony is tudta, hogy nem várathatja évekig a versenyjátékra vágyó PS4-tulajokat, valamit villantania kellett.
Kéznél volt a szintén belsős Evolution Studios, ami korábban a MotorStorm szériával foglalkozott. Nekik jutott a feladat, hogy előálljanak valami izgalmassal, mire a PS4 a boltokba kerül. Sajnos ők sem jártak sikerrel: játékuk, a DriveClub egy évet késett, 2014-ben jelent meg. Minőségét tekintve hagyott kívánnivalót, a kasszáknál sem teljesített a vártnak megfelelően, aminek eredménye az lett, hogy 2015-ben a Sony elbocsátotta a csapat közel felét, majd 2016-ban le is húzta náluk a rolót.
Egy hónappal később azonban a Codemasters színre lépett, felkarolta az egyébként tehetséges srácokat, akik előbb Codemasters EVO, majd Codemasters Chesire néven folytathatták a munkát. Első játékuk, az Onrush bár autós volt, nem a versenyzés kapta benne a főszerepet, hanem a harc, és egész csúnyán bebukott. Ezek után bőven volt mit bizonyítaniuk, hiszen a kiadó rájuk osztotta a DiRT 5 elkészítésének feladatát, és örömmel állíthatjuk, hogy most végre egy tényleg élvezetes versenyjátékot tudtak összeállítani.
Csak semmi komolyság
Korábban kissé bizonytalannak tűnt a Codemasters, nem tudta, pontosan mit kezdjen a DiRT szériával, de úgy tűnik, mostanra sikerült eldönteni: míg a DiRT Rally játékok azoknak szólnak, akik a komoly, veszélyes és kegyetlen ralizásért rajonganak (tehát azt az utat folytatják, amit valaha a szellemi előd, a Colin McRae Rally sorozat képviselt), a sima DiRT lesz várhatóan a lazább, árkádosabb vonal.
A DiRT 5 legalábbis egyértelműen ilyen. A karriermód néhány perces versenyek sorozata, a világ különböző pontjain küzdhetünk azért, hogy elsőként érjünk célba, hol körversenyekben, hol A-ból B-be haladva, néha földúton, néha jégen, inkább másokkal koccanva, mint egyedül - és persze visszatért az elmaradhatatlan Gymkhana is.
Nem kell lineárisan haladnunk, hogy eljuthassunk az egyes fejezetek végéig, elágazások vannak az események folyamában, így ha például a jégen csúszkálás nem a kedvencünk, haladhatunk más irányba. Engem egy ovális pályás verseny akasztott meg, amiben egy borzasztó nehezen irányítható, állandóan driftelő kocsival kellett volna diadalmaskodnom, de a tizedik helynél előrébb nem tudtam végezni - a többi megmérettetésnél jellemzően harmadik volt a legrosszabb pozícióm.
Árkád versenyjáték lévén nem kell sok energiát szánni az irányítás kitanulására, és a legtöbb kanyart driftelve is minimális sebességvesztéssel tudjuk bevenni, de vannak olyan hajtűkanyarok, amiknél óvatosabban kell bánni a gázzal, valamint ellenfeleink sem ügyetlenek. A gépi versenyzők nem csak taktikusak, hibázhatnak is, és bár volt, hogy a célegyenesben előztek meg, mégsem éreztem a rubber banding sok játékot kísértő jelenségét.
A pályák mind külsejüket, mind felépítésüket tekintve változatosak, izgalmasak, és Xbox Series X-en egészen szépek - One X-en és Series S-en azért akadnak problémák, és egyébként a Series X-es változatnál is sokszor látszik a fények, árnyékok és textúrák kirajzolódása, akármilyen megjelenítési módot választunk, és akármilyen nézetből is játszunk (belsőből kettő is van egyébként, hurrá!).
Bár nincs olyan részletes körítés, mint mondjuk egy Need for Speed esetében, a DiRT 5-nek van sztorija: a Nolan North által megszólaltatott Bruno Durand a riválisunk, míg Troy Baker karaktere, AJ támogat minket utunk során. Ők többnyire csak a menükben megszólalva jelennek meg két podcaster társaságában, sokat nem adnak az élményhez, kissé elpazarolták a közreműködésüket. A versenyekkel olykor kihívásokat oldhatunk fel, amikben egyetlen vetélytárssal nézünk szembe, de hiába lennének ezek különlegesként tálalva, simán megcsináltam őket, és könnyedén léptem tovább.
Sarki fények, sarki jég
A DiRT 5-öt felkészítették az új generációra, viszont ez azt is jelenti, hogy igazán csak Xbox Series X-en vagy kellően erős PC-n (esetleg PS5-ön, de azon még nem tudtuk kipróbálni) lehet élvezni. A Microsoft új konzolján csak a már említett textúrabetöltéssel van para, egyébként sima 60 vagy 120 fps a képfrissítési sebesség, nincs reccenés, minden szép, különösen például a havazás.
Series S-en már látszik, hogy az élsimítás nem tökéletes, és a feliratok is homályosak néha; 120 fps ide vagy oda, azért mégsem nyújtja ugyanazt, amit a drágább konzolon. One X-en be kell érnünk 30 fps-sel, ray tracing sincs, és ugyan nem tudjuk, milyen élményt ad a játék sima One-on és One S-en, feltételezzük, hogy ott már komolyabb problémák tesznek keresztbe neki. Azt javasoljuk, hogy csak akkor vágjatok bele, ha megvan hozzá a megfelelő hardver.
Játékmenet szempontjából viszont nehéz bármibe belekötni (aki realizmusra vágyik, annak nyilván biztosan nem olyan nehéz ez a feladat), a dinamikus időjárás mindig fel tudja rázni a versenyeket, és a tartalom mennyisége is kielégítő, még ha az autók tuningolásáról le is kell mondanunk. Ha nem egy hétvége alatt akarjuk ledarálni az egészet, a versenytípusok ismétlődésébe sem fogunk beleunni, és van elég kocsi, pálya ahhoz, hogy akár magunk is elősegítsük a nagyobb változatosságot. A Playgrounds módban saját pályákat alkothatunk, vagy letölthetjük másokét, online vagy osztott képernyős módban pedig akár lazább partijátékokat is játszhatunk. A DiRT 5 szórakoztató, izgalmas, és többnyire szép - pont olyan játék, ami egy új generáció elejére kellett.
