Bevallom, először kételkedtem abban, hogy a DiRT 4-nek jelenleg van létjogosultsága, ugyanis a sorozat egyel korábbi része, a DiRT Rally még elég fiatal. Van azonban a kettő között egy óriási különbség: míg a Rally elsősorban azoknak szólt, akik egy Dark Souls-szinten nehéz, folyamatos koncentrációt igénylő raliszimulátorra vágytak, a DiRT 4 amellett, hogy nekik is kínál örömöt, az átlag játékosok számára is élvezhető. Egy teljes értékű folytatás, megpakolva mindennel, amire az autóversenyzés ezen ágazatának kedvelői vágyhatnak - legyenek akár mazochisták, akár lelkes amatőrök. Nem kellett volna sokkal több energiabefektetés, hogy tökéletes legyen.
Felrázzuk az erdőt
Már a játék elején el kell döntenünk, hogy a gamer vagy a szimulátoros irányítási módot szeretnénk-e inkább. Utóbbi nem olyan lélektépő, mint a Rallyban volt, az előbbi meg nem annyira kegyes, hogy a hajtűkanyarokat is teljes gázzal tudjuk bevenni. A ralizás még mindig félig-meddig művészet, a szűk utak barázdás szélein könnyű megpattanni a kocsival, fontos, hogy nagyon figyeljünk mindvégig; az egyenetlen utak irányítási metódustól függetlenül az ellenségeink. Ahhoz, hogy megtanuljuk, melyik autó hogyan viselkedik, a DiRT Academy nyújt segítséget - ez a gyakorlómód, melynek során egy direkt erre a célra kialakított telepen, bólyákkal határolt pályákon utánozzuk le a játék által bemutatott mozdulatokat, videókat nézünk és szövegeket olvasunk. Egy kicsit megdobbant a szívem, amikor először találkoztam vele, viszont sajnos hamar kiderült, hogy csak annyi energiát fektettek bele, amennyit feltétlenül muszáj volt. Nincs ugyanis kiértékelés, így azt, hogy mennyire teljesítünk jól, csak abban mérhetjük, hogy kiütöttük-e a bólyákat, vagy sem. Bezzeg régen...
A DiRT 4 magját persze nem ez adja, de aki játszott anno Colin McRae játékokkal, az érti, mit hiányolok. Alapvetően - nem nagyon meghökkentő módon - a ralizás maga áll a középpontban: öt helyszínre utazhatunk el, melyek hangulatukban eltérnek egymástól, de szerkezetükben annyira nem. Érdekes, hogy míg a svéd Värmland és a walesi Powys visszatértek a Rallyból, Görögországot, Monacót, Finnországot és Németországot Ausztrália, Spanyolország és Michigan váltotta fel. Fitzroy vörös homokos tájai összetéveszthetetlenek, a spanyol Tarragonában csak aszfalton gurulhatunk, Walesben és Michiganben fák várják a csókot lökhárítónktól, a svédeknél meg nyilván megint a hó a nagy nemezis. Így lényegében minden kötelező típusból van egy, de nem bántam volna nagyobb változatosságot, több opciót (mondjam megint, hogy bezzeg régen?). Legalább a pályagenerátornak köszönhetően a végtelenségig kérhetünk újabb és újabb, ismeretlen területeket. Csak meg kell adnunk az országot, a kívánt pálya hosszát és bonyolultságát, valamint az időjárást és a napszakot, és ennyi: mehetünk új kalandok után. Nyilván ez is csak egy darabig szórakoztató, de addig legalább nagyon.
Egy csapat vagyunk
A karriermódban is a rali kapja a főszerepet. Szintén nem kell egy nagyon bonyolult, túlcukrozott rendszerre gondolni, csak sorra teljesítjük a kihívásokat, gyűjtjük a pénzt, fejlesztjük a csapatunkat, bővítjük az autóparkunkat. Sztori nincs, de egy minimális menedzsermódban terelgethetjük magunkat a siker felé. Fejlesztenünk kell egyrészt a személyzetet, hogy jobb mérnököket és PR-ost alkalmazzunk - előbbiek a versenyek, egész pontosan a javítások során fontosak, utóbbi pedig azért kell, hogy a szponzoroktól jobb ajánlatokat kapjunk. Aki elég jót ajánl, annak matricája felkerülhet a kocsinkra, és támaszt egy elvárást; ha megfelelünk ennek (megadott vagy annál jobb helyen végzünk, addig tekergetjük a beállításokat, míg X százalék fölé szökik a nehézségi bónusz, vagy az elvártnak megfelelően teljesítjük a szakaszokat), extra pénzt kapunk és javul a kapcsolatunk a partnerrel, ha nem, romlik. Másrészt fontos, hogy létesítményekre is költsünk: egy nagyobb garázsban több autó fér el, egy jobb kutató-fejlesztő csapattal magasabb minőségű alkatrészekhez férhetünk hozzá stb. Ezzel muszáj egy kicsit szöszölni, de nem kell órákat tölteni vele, ahogy egyébként az autófejlesztéssel sem: ha jobbra cserélnénk egy alkatrészt, kiválasztjuk az E és A közti betűkkel jelölt kategóriába soroltak közül azt az egyet, ami épp magasabb.
Karrierünk során a rali mellett még három kategóriában versenyezhetünk. Az egyik a Historic Rally, ami pont olyan, mint a sima, csak klasszikus autókkal veretjük (Ford Escort MkII, Opel Kadett, Peugeot 205, Mini Cooper S, satöbbi), de a másik kettő tényleg eltérő élmény - viszont csak rövid ideig élvezhetjük őket. A Land Rush során buggykban vagy terepjárókban ülve körözhetünk a három pálya valamelyikén (vannak variációk persze). Ez a hepehupás földút miatt még gamer fokozaton sem egyszerű, a járgányok ráadásul nehezen kiszámíthatók, óvatosnak kell lenni velük.
A megjelenés előtti kommunikációban a Codemasters hangsúlyozta, hogy lesz ralikrossz is, ugyanakkor alig törődtek vele többet, mint a Land Rush-sal - bekerült néhány pálya, a navigátor helyett spotter segít, de helyszínekből el tudnánk viselni még párat. A ralihoz hasonlóan itt is öt helyszínen vezethetünk, viszont ha már sikerült megszerezni a hivatalos licencet, akár többet is kezdhettek volna vele. Ettől függetlenül viszont óriási élmény a ralikrosszozás, és magasabb szinteken a gép által irányított autósok sem viselkednek őrültként (alacsonyabbakon hajlamosak idióták módjára egymásnak rontani, túl hirtelen korrigálni, és hasonló megmagyarázhatatlan tetteket elkövetni).
Van még egy mód, amiről kevés szó esett, és a karrier részét nyilván nem képezi: a Joyride. Az akadémia biztosítja a helyszínt, és azoknak szól, akik épp a Gymkhanát szerették az utóbbi részekben. Kétféleképp játszhatjuk: ha a Time Attack kihívásokat választjuk, a lehető leggyorsabban kell teljesítenünk egy pályát, miközben zöld zsetonokat gyűjtögetünk, és pirosakat kerülgetünk, a Smash Attackban pedig adott idő alatt kell minél több szivacskockát szétzúzni. Hatvan kihívást készítettek el, így végképp érdemes vele legalább egy próbát tenni - két komolyabb verseny közti lazításhoz, gyakorláshoz tökéletes.
Ültessünk új fákat
Ha a technikai oldalt nézzük, sajnos ott nincs minden rendben. Az autók még úgy-ahogy jól néznek ki, viszont minden, ami az úton kívül van, ronda. A fák, a hirdetőtáblák, a környezet elemei akár túlzásnak hangzik, akár nem, az előző generációt idézik. Nem akarok eltartott kisujjal grafikasznoboskodni, csak láttunk már szebbet olyan fejlesztőktől is, akik nem egy platformmal dolgoznak. Hangok tekintetében az autók búgásával nem volt problémám, viszont a csattanások rettenetesek: néha nem hallani semmit, máskor késve jönnek a hangeffektek, vagy sokkal tovább tartanak, mint az ütközés maga. Ezt remélhetőleg patchcsel orvosolják, és csak valami fura anomália okozza.
Nem hibátlan a DiRT 4, és nyújthatna többet is, viszont változatossága, a jelenlegi tartalom kínálta élmény miatt kétségtelenül ez a legjobb ralijáték most a piacon. Nem szívesen mondom ezt, de egy kicsit remélem, hogy DLC-kkel még bővíteni fogják - ingyenes tartalmaknak persze még jobban örülnék.
