Két év alatt majd’ 20 millió játékos mondott igent a Blizzard egyik legsikeresebb játékára, a Diablo III-ra. A PC-sek után a konzolosok is megkapták a maguk Diablo III-adagját 2013 őszén, de ez nem volt elég nekik, képesek voltak addig hangoskodni, míg a Blizzard megelégelte az állandó jajveszékelést, és kiadta minden idők egyik legjobban összerakott és legtartalmasabb Blizzard játékát a legnépszerűbb konzolokra. A kiadó gondolt a jövőre is, ezért az új generációs konzolokra is kihozta a Diablo III: Reaper of Soulst, ami természetesen tartalmazza az alapjátékot is. Ez lett az Ultimate Evil kiadás.
Nem nagyon vagyok rá büszke, de ettől függetlenül tény, hogy Diablo III-függő lettem az elmúlt két évben. Az alapjáték megjelenése után néhány hónapra sikerült ugyan felfüggesztenem a szörnyvadászatot, de aztán a Reaper of Souls kiegészítő megjelenésekor ismét elkapott a gépszíj. Mire észbe kaptam, a hosszú combú démonvadásznővel eltöltött óráim száma már meghaladta az ezret. Nem múlik el szinte egyetlen egy nap sem, hogy ne toljak le vele egy gyors menetet – 15-20 perc bőven elég, így legalább nem laposodik el a „kapcsolatunk”.
A gonosz új ruhája
Az Ultimate Evil kiadást PS4-en teszteltem, és nem mondhatnám, hogy túlzottan hanyatt vágtam magam a grafikai megoldásoktól. Teljesen tisztességes akciójátékot kaptunk, de igazából semmi olyan megoldást nem láttam benne, ami igazolná az új konzolra kiadott extra bankjegyek létjogosultságát. PC-s Diablo III-játékosként nem túlságosan taglózott le a 60 fps és a full HD megoldás, egy komolyabb gépen ez már két évvel ezelőtt is alap volt. A változások inkább azoknak számítanak, akik előző generációs konzolról állnak át, számukra elég látványos lesz a különbség. Kicsit mellbevágó volt viszont a játék helyigénye: PS4-en 41 GB-ot foglalt el a merevlemezből; PC-n mindössze 15 GB volt. Megmaradt viszont a konzolverziók irányítása, amely az egyik legjobb ebben a műfajban. Furcsamód ez az egyetlen megoldás, amit szeretnék látni a PC-s változatban is; van abban valami bizsergető érzés, amikor a kontrollerrel közvetlenül irányítjuk a karakterünket, és az irányítókar egyetlen pöccintésére kecsesen elgurulunk a felénk kilőtt tűzlabda alatt.
A Lelkek Kaszása
Tagadhatatlan, hogy a Reaper of Souls kiegészítő az egyik legjobb dolog, ami történhetett az alapjátékkal, még akkor is, ha elsőre kicsit kevésnek tűnt az a magányos crusader és a néhány óra alatt végigtolható Act V. A hosszan tartó élvezetet nyújtó adventure mód azonban kárpótolt mindenért, több ezer rift és bounty után nem túlzás azt állítani, hogy e megoldások nélkül már rég szögre akasztottuk volna nyílpuskánkat, és a szekrényben porosodnának páncéljaink.
A konzolosok még ennél is többet kaptak: az irányításról már áradoztam egy sort, de ugyanígy megemlíthetném a PC-s játékosok által olyannyira hiányolt ajándékozási lehetőséget (tárgyakat küldhetünk a barátainknak, csak úgy, jófejségből) vagy az új bónuszmegoldásokat. Egyetlen lövéssel összetörtünk minden bútort a szobában, vagy cafatokra szaggattuk a szörnyeket? A jutalmunk nem holmi fityfiritty tapasztalati pont lesz, hanem komoly bónusz a sebzésünkre, a gyorsaságunkra vagy éppen regenerációra.
A Sony nagyon tolja a PS4-et, ennek érdekében még azt is sikerült elérnie, hogy a Blizzard elkészítsen egy egyedi, The Last of Us témájú riftet, ahol a gombafejű clickerek az ellenfeleink, és mindent beborít a spórafelhő. Ez elég jópofa megoldás, kicsit kár, hogy a pálya végi főellenfél nem egyedi boss, csak a meglévők egyikét teszik be véletlenszerűen.
Ezt vedd meg
Pillanatnyilag ez a legteljesebb változat, így aki konzolon szeretné játszani, annak ezt a verziót kell beszereznie. Annyit azért nem árt tudni, hogy a Blizzard már nagyon ráfeszült PC-n a 2.1-es patchre, amiben új lehetőségekkel bővül a játék (Greater Rifts, Seasons, Conquest, The Vault stb). Idővel persze ezek a fejlesztések is bekerülnek a konzolváltozatokba, de azért ez még odébb van.
Az Ultimate Evil Edition esetében egy tisztességesen összerakott játékot kapunk a pénzünkért, amivel az elkövetkezendő években több ezer órát is eltölthetünk, mindenféle erőfeszítés nélkül. Ez nagy szó manapság, érdemes megbecsülnünk az ilyen alkotásokat.
