Kevés olyan egyedi játékot találni az indie-piacon, mint a Deep Sky Derelicts, amely egyszerre akar kártyajáték, RPG és sci-fi űrkaland lenni. Ebből a háromból kettő össze is jött, s ez úgy is szép eredmény, hogy a harmadik területen azért megbicsaklott.
A mélyben kezdünk
A Deep Sky Derelicts a címéhez hűen a mély vízbe dobja a játékosokat. Néhány magyarázó mellékszövegen túl nincs oktatóküldetés vagy segédanyag; amint megnyomod a kampány gombot, azonnal egy karakterszerkesztőben találod magad, ahol úgy kell megalkotnod három főhősödet, hogy azt sem tudod, mit fogsz velük kezdeni. Kiválasztod a kasztjukat, a portréjukat, a nevüket, aztán indul a buli. Egy ütött-kopott sci-fi-univerzumban találod magad, amely egy kicsit hasonló az eredeti Star Wars trilógia képi világához. Vannak űrhajók, energiapajzsok, lézerfegyverek, de mindent megevett a rozsda és idő. A játék egész művészeti stílusára jellemző, hogy erős vonalakkal és tompa színekkel akarja éreztetni az előttünk feltáruló univerzum ősöreg mivoltát.
Ebben a megviselt galaxisban egy űrbázis az otthonunk, ahol a helyi kormányzó kiadja a feladatot: találjuk meg a misztikus anyahajót. Ehhez a világűrben sodródó hajókat kell átkutatnunk információkért. Innentől kiválaszthatjuk, hogy a kis űrsiklónkkal melyik legközelebbi roncsra akarunk átugrani, és elkezdünk átkutatni. Az egyes helyszíneket egy PDA-térképen keresztül járjuk be, és minden lépésünknek ára lesz. A pályán energiába kerül a mozgás, egy adott terület átfésülése, de még a harc is. Ha sikerrel is vettük küldetésünket, csak további energiaráfordítással jutunk vissza hajónkhoz. Természetesen kifuthatunk ebből az erőforrásból, és meghalhatunk nélküle. Ez főleg akkor kellemetlen, amikor hardcore-módban játszunk, mert ekkor az elmúlás végleges. Emiatt érdemes fél szemünket mindig az energiajelzőn tartani.
Kutatás közben belebotlunk majd rosszarcokba, akik egyébként az életünket akarják, őket pedig egy körökre osztott, kártyás harcrendszerben nyomhatjuk le. Mindhárom karakterünk saját paklival rendelkezik, a lapok képességei és erősségei pedig a rájuk aggatott felszerelésektől függenek. Megtalálni a legjobb cuccokon keresztül a karakterekhez illő legjobb lapokat a legnagyobb sikerélmény, amit a Deep Sky Derelicts nyújtani tud.
A sötét oldal
Miközben az anyahajó után kutatunk, mellékküldetéseket vehetünk fel, amelyek teljesítéséért tapasztalati pontokat, tárgyakat és pénzt kaphatunk. A játékkal eltöltött óráink nagy része úgy néz majd ki, hogy elfogadunk egy szerződést, elmegyünk teljesíteni azt, majd hazatérünk, feltöltjük az energiát, elrendezzük a felszerelésünket, és indulunk a következőre. Ezt az élményt leginkább csak az keseríti meg, hogy maga a központi sztori harmatgyenge, és egy kicsit sem motivál arra, hogy kergessem az anyahajót. A karakterek jellegtelen zsoldosok, akikért nem igazán fogunk aggódni, ezért tényleg csak hardcore-módban érdemes játszani, hogy a végleges halál fenyegetése izgalmassá tegye a kalandot.
A játék legnagyobb hibája mindemellett az, hogy a harcokban és a bázison történő ügyintézésen kívül időnk nagy részében teljesen üres, 2D-s PDA-térképet bámulunk, mivel azon keresztül lépkedünk. Fantáziátlan és unalmas, ami főleg azért dühítő, mert a játék többi része gyönyörűen kidolgozott; kár, hogy a hangulatos látványvilágot folyton ez a buta térkép takarja el. Szerencsére a taktikus játékmenet és a háttérzene kárpótol bennünket a szerencsétlen megoldásért. Ezzel együtt a Deep Sky Derelicts valamivel több törődéssel sokkal jobb is lehetett volna, így viszont csak az ínyenceket fogja tartósan magával ragadni.
