A Sim City-vel mutatkozott be Will Wright és a Maxis videojáték-fejlesztő csapata 1989-ben, egy olyan városfejlesztő szimulációval, ahol egy egész várost kellett felépítenünk és menedzselnünk, az út-, áram- és vízvezeték-hálózattal együtt, később pedig rászabadítanunk egy tornádót vagy Godzillát (esetleg egy kis földrengést), hogy megkezdődhessen a renováció.
A Sim City sikere elsöprő volt, akkoriban nem létezett ember, aki ne játszott volna napokat (és főleg hosszú éjszakákat) a programmal. Később sorra jöttek a további Sim-részek: Sim Earth, Sim Farm, Sim Life, Sim Copter, Sim Ant. Istenként itt városok, farmok vagy éppen hangyák sorsa felett dönthettünk.
2000-ben jött a következő nagy dobás, a The Sims, amiben virtuális önmagunkat irányíthattuk. Bombasztikus volt a siker. A sorozattá terebélyesedett játékot világszerte több mint 100 millió példányban értékesítették kiegészítőkkel és folytatásokkal együtt, és ezzel örökre bevéste magát a számítógépes játékok történetébe.
2008-ban Will Wright nagyot gondolva elszakadt a „földhözragadt" emberszimulációktól és megszületett a Spore, amiben saját teremtményünket kellett pátyolgatnunk amőbaállapottól egészen a világűr meghódításáig. Direkt hozzá készült a Spore Lénylabor, miáltal csak képzeletünkön múlott lényünk kinézete, ugyanis teljesen szabad kezet kaptunk. Végül 2011-ben beköszönt a sötétség kora, amikor is egy laboratóriumból megszökött instabil DNS-lánc okoz bonyodalmat, amelyből lények hordái fejlődnek ki - és megszületik a Darkspore.
Merész lépés a Maxistól egy ilyen projekt, hisz a fejlesztők számukra ismeretlen terepre tévedtek, ahol már rég kipróbált versenytársak várják őket.
Hol kezdődött?
A Spore felemás fogadtatása ébresztette rá a programozókat, hogy a második részben valamit módosítaniuk kell. Az első rész legsikeresebb eleme a Lénylabor volt, nem volt hát vitás, hogy ezt a színfoltot kell ötvözni valamivel. A választás pedig elsőrangú lett: a Diablókkal megszeretett akció-RPG-t köszönthetjük ezúttal.
Azonban felejtsük el a megszokott fantasykliséket, varázslatokat, kardokat, és szerelkezzünk fel ágyúkkal és egyéb modern trükkökkel, így lesz a történet teljesen futurisztikus. Nincsenek hagyományos karakterosztályok, és a hősök fejlesztése sem szokványos.
A Spore-ból nem sok mindent vett át a játék. Bár megmaradt a lényszerkesztő, már korántsem kapunk olyan szabad kezet, mint az első részben. Főleg a pályán elhagyott vagy levágott testrészekből (loot) tudjuk fejleszteni csapatunkat, illetve DNS-láncokat felvéve vásárolhatunk kiegészítőket. A szerkesztés hasonló módon zajlik, mint a Spore-ban, a lény színét, testrészeit, fegyvereit módosíthatjuk, helyezhetjük át, méretezhetjük. Itt a lényszerkesztő részben nemcsak megváltoztathatjuk hőseinket, de rengeteg információt olvashatunk róluk, mind a százról szabályos életrajzot kapunk.
A hibernálásból ébredve nincs más dolgunk, mint hogy élő fegyverek arzenálját használva bekapcsolódjunk a harcba a galaxisért, amelyet megfertőztek a Sötét Spórák...
Sajnos ezzel a mondattal össze is foglalhatjuk az egyedül, illetve multiban (coop és PvP) is játszható Darkspore történetét. Bár a pályák között tudunk meg új infókat a mutációról, a galaxisról és a harcról, folyamatos az audiokommentár, és kapunk a pályák között videókat is az előzményekről, hogy miként következett be a fertőzés, de ez nem tesz hozzá semmi lényegit a folyamatos és véres kaszaboláshoz. A hajónk megérkezik egy planétára, és ott ütünk-vágunk mindent, ami mozog. Nem a történet viszi tovább a játékost, hanem a folyamatos harc a túlélésért.
Az irányítás nagyon egyszerű: bal gombbal mész, jobb gombbal ölsz. Az alsó menü kezelése sem okozhat gondot senkinek, aki már látta közelről a WoW-ot, vagy akár a Diablót. Balra láthatjuk a megszerzett tárgyak listáját, középen helyezkedik el az egészség, az energia és a használható képességek, bal szélen pedig három hősünk, az aktuálisan irányított kiemelve.
Lénytények
A játék kezdetekor háromfős osztagunkba mindössze három lényből választhatunk. Később egyre több és magasabb szintű teremtményt aktiválhatunk és adhatunk csapatunkhoz. Hagyományosan vett fejlődés nincs a játékban, csupán a felszerelt kiegészítőkkel válhat szörnyünk magasabb szintűvé, elegendő tapasztalati pont megszerzését követően a lények aktiválásában kulcsszerepet játszó Crogenitorunk szintjét emelhetjük.
Kereken 100, maximálisan 50-es szintre húzott lény közül választhatunk a játék során. A változatossághoz nagyban hozzájárul, hogy célszerű folyamatosan fejlettebbre és hatékonyabbra cserélni a már megszokott és megszeretett teremtményeket, amelyeket alapvetően három osztályba sorolhatunk. Kár, hogy ez a módszer gyakran megakasztja az akciót, s hosszabb távon frusztrálóvá válhat.
A Sentinel tipikus tankkarakter, aki közelharcban erős, jó védekező és támadó képességeivel, cserébe viszont meglehetősen lassú. A Ravager kiegyensúlyozott, közelre és távolra is sebző, gyors mozgású lény, míg a Tempest a gyenge és törékeny, de távolról nagyot sebző típusba tartozik. A későbbiekben öt újabb fejlődési irány is megnyílik előttünk, ezek a tűznek, víznek, elektromosságnak parancsoló Plazma, az életerőt szívó, mérgező, állatokat és növényeket uraló Bio, a kinetikus lövedékekkel, robbanó töltetekkel és energiacsapásokkal támadó Cyber, a félelem, a sötétség és a halál szféráit uraló Necro, valamint az anyagot, időt és teret manipuláló Quantum.
A játékban egy háromfős osztagot irányítunk, amelynek tagjait a pályákon kedvünkre váltogathatjuk. A cserék szerepe nem csupán abban merül ki, hogy elküldjük pihenni a leharcolt állapotú lényeket, a fejlődési leágazásoknak fontos szerepe van a harcoknál. Ha egy ellenfél ugyanarra szakosodott, mint a hősünk, akkor nagyobb sebzést szenvedünk el tőle, valamint immúnissá válhat egyes támadásainkkal szemben. Ilyenkor egy másik hőst kell választanunk a háromfős alakulatunkból, aki már a győzelem reményével szállhat szembe az ellenféllel. A lények tulajdonsága az osztálytól és a leágazástól függ, illetve a pályákon felvett zsákmányon, amelyet véletlenszerűen dob a gép. Ezenfelül minden, a csapatba újonnan aktivált lény kap egy plusz tulajdonságot másik két társától a sajátjai mellé. Hogy ne züllesszük a játékot zsákbamacskává, mielőtt egy új bolygóra tennénk a lábunkat (vagy csápunkat), alaposan áttanulmányozhatjuk a planéta élővilágát, azok törzsfejlődésének irányvonalát, így előre tudni fogjuk, hogy milyen összeállítású osztaggal érdemes alászállni.
Dupla vagy semmi
A pályák szépek, színesek, de sajnos a legtöbb igen unalmas és középszerű, bár akad néhány érdekes darab. A játék emellett nem csúnya, ám azért 2011-ben már szebb grafikát várunk. Ha végeztünk egy pályával, majd visszatértünk a hajónkra, dönthetünk úgy, hogy elfogadjuk a megszerzett jutalmat, de akár kockáztathatunk is. Továbblépünk a következő helyszínre, s ha nem halálozunk el, megduplázzuk a jutalmat, ha pedig elszámítjuk magunkat, akkor bukjuk az egészet.
A Darkspore zenéje a StarCraftot idézi, nagyon modern hyper-tech trance világzenével vegyítve, amely megfog és földhöz vág, majd a huszadik perc után elkezd iszonyúan idegesíteni, bár a folytonos akció, küzdés a túlélésért és a kísérő effektek elterelik róla figyelmünket.
Sommázásképp elmondhatjuk, hogy a játék ugyanolyan, mint a többi Maxis-játék. Vagy nagyon szeretjük és napokig (hónapokig) a monitor elé szegez, vagy pillanatok alatt kiábrándulunk belőle, és másodszor már nem kattintunk az ikonjára. Nem hiszem, hogy nagyot robbanna a piacon, egyszer azért érdemes végigjátszani, de nem fogjuk újra és újra levenni a polcról, hogy unalmas óráinkat feldobjuk vele.
