Ha egy olyan akció-szerepjátékról beszélünk, amelynek hála több kontroller végezte darabokban, mint bármelyik FIFA rangadónak köszönhetően, akkor csak a Dark Souls szériáról lehet szó. A FromSoftware most a PlayStation-exkluzív Bloodborne után visszatért a harmadik számozott résszel a Souls sorozathoz, a jól bevált receptből pedig ismét sikerült egy bűnös élvezetet varázsolniuk. Aki a Demon's Souls óta próbálta Mijazaki mester játékait, pontosan tudja, mire számíthat. Mértani pontosságú irányítás mellett olyan pokolian nehéz (vagy inkább könyörtelenül igazságos), de hatalmas sikerélménnyel kecsegtető kalandot kap, amelyhez hasonlót nehezen lehetne találni napjaink videojáték-felhozatalában. A Dark Souls III-tól mindenki pontosan ezt várta el, és már most elárulhatom, hogy nem kellett csalódnunk.
Fáj, de élvezed
A Dark Souls játékok egyértelműen az egekbe tornázott kihívásfaktor miatt váltak a mazochizmus szinonimájává. Kezdetben csenevész és szegényesen felszerelt karakterünk csak borzasztóan lassan, rengeteg kudarc és arcunkba tolt "you died" felirat után válhat azzá az élőhalott hőssé, akit a környék összes rondasága méltó ellenfélnek tart. Persze még magas szinten, bokától tokáig csillogó páncélzatba borítva is elég egyetlen korán indított támadás vagy elvétett blokkolás, és kedvenc zombivitézünk egyből fűbe harap. Ez az egészségesnél jóval gyakrabban előforduló eset pedig nemcsak azért szomorú, mert ilyenkor kezdhetjük újra az adott szakaszt, hanem azért is, mert a halállal elveszítjük az eddig levágott rosszarcúakért bezsebelt lelkeket. A lelkek fizetőeszközként szolgálnak, belőlük vásárolhatunk az árusoknál, de őket válthatjuk be újabb szintekért is. Csúfos kudarcunk után még egyszer van ugyan lehetőségünk visszaszaladni az eldobott lelkekért, de ha útközben harapja el a torkunkat egy kóbor csontvázkutya, akkor bizony buktuk az összeset. Több tízezer (netán százezer) elhagyott lélek után pedig az ember simán öregszik másodpercek alatt éveket. Három végigjátszott Souls rész után már 28 évesen elkezdett őszülni a szakállam, úgyhogy tudom, miről beszélek.
A Souls játékok olyan extázisba tudnak hozni, amiért megéri több órán át szenvedni ugyanazzal az egy bossharccal. Mikor több tucat sikertelen próbálkozás után végre beviszem az utolsó pontos találatot, és elfekszik az a behemót szemétláda, úgy érzem, a játék kárpótolt minden fájdalmas pillanatért.
Ismerős arcok
A névtelen élőhalottak legújabb generációját képviselve ezúttal Lothric királyságát járhatjuk be. A terület hatalmas, ám az egyes régiók most nincsenek olyan szoros kapcsolatban egymással, mint a korábbi részekben. A legtöbb esetben az egyik területről egyenes út vezet a másikra, most talán egy picivel nehezebb lesz eltévedni a játékban; nekem legalábbis végig teljesen kézenfekvő volt, merre is kell haladnom. Utunk során rengeteg karakterrel, sőt konkrét helyszínnel is találkozunk, amelyek szerepeltek már az előző Dark Souls játékokban. Egy híres terület, amelyhez az egyik rész emlékezetes bossharca köthető, például jócskán magán viseli az eltelt idő nyomát, mégis remek érzés visszatérni oda.
Ha pár tucat felszeletelendő rondaság között összefutunk egy beszédes kedvű NPC-vel, akkor ő jó eséllyel elcsábítható Firelink Shrine-ba, a Dark Souls III központi pihenőhelyére, ahol az illető árusként tehet nekünk jó szolgálatot. Itt található egyébként a szintlépést intéző Fire Keeper és Andre, a kovács is, utóbbinál fejleszthetjük fegyvereinket. A páncélzatok most teljesen kimaradnak, csak a fegyverek és a pajzsok szintezhetők, illetve különféle ékköves módosítókkal is csak ezeket a tárgyakat láthatjuk el. Ahhoz, hogy a jó öreg Andre fejleszteni tudja felszerelésünket, nem csak a már régóta ismert alapanyagokra lesz szükségünk. Bizonyos módosítók csak azután válnak elérhetővé, hogy megtaláljuk a hozzájuk elengedhetetlen szenet, és ezt át is adjuk a kovácsnak. A többi árus készlete is bizonyos tárgyak átadásával bővül ki. Ugyancsak Firelink Shrine ad otthont annak az NPC-nek, akinél a legyűrt főellenfelek lelkeit cserélhetjük el, csak ezen a módon megszerezhető felszerelésekre. Jó lett volna ezeken kívül is egy kicsivel nagyobb változatosság felszerelésfronton. Biztosan sokan boldogok lesznek, hogy kedvenc cuccaikat ismét magukra ölthetik, de nem ártana több új gönc és bökő.
Természetesen a többjátékos módot jelentő létsíkok közötti vándorlás és az ehhez szorosan kapcsolódó Covenant-rendszer sem maradhatott ki. A Covenantok talizmánját megszerezve és felöltve egyből csatlakozunk a szervezethez, amelynek etikai kódexe szerint alakul szerepünk az online kalandok során. Egyes Covenantok tagjai gyanútlan flótások játékába ruccannak át és szenderítik őket jólétre, mások éppen ellenkezőleg tesznek, és segítséget nyújtanak a combosabb ellenfelek legyűréséhez.
Van új a sötét nap alatt
Bár alapjaiban minden maradt a régi, pár változás mégis történt. Most is a máglyáknál tölthetjük fel gyógyító Estus-flaskáinkat, és persze a megszokott módon ilyenkor minden egyes szörnyeteg újra a helyére kerül, és ott is marad, ugyanis a Dark Souls II-vel ellentétben most nem tűnnek el végleg az ellenfelek, ha tízszer elintézzük őket. Az egyik fontos újítás az Estus-flaskákat érinti: ezentúl kétfélét is tarthatunk a tatyónkban; a szokásos életerő-visszaállító Estus mellett megjelenik a kék színű Ashen Estus Flask, amely a Focus Pointokat (FP) tölti fel. Andre barátunkat meglátogatva bármikor szabadon megváltoztathatjuk a magunkkal cipelt kétféle flaska arányát.
Az FP lényegében a manát vezeti be a játékba, amely a Demon's Soulsból lehet ismerős. Immár nem bizonyos számú töltetet tárolnak a papi, varázslói és piromanta tekercsek, hanem elsütésük után FP-t fogyasztanak. Ugyancsak az életerő- és staminacsíkunk közé elhelyezett FP-mutató csökken akkor is, ha fegyvereink különleges képességeit használjuk. Ezek a képességek elég változatosak, van például kard, amivel hatalmas tornádót szabadíthatunk rá az ellenlábasainkra. Ha a kardos-pajzsos harcmodor mesterei vagytok, akkor persze simán el lehet felejteni az egész FP-mókát, és elég a megfelelő pillanatban elindított csapásokra hagyatkozni. Bevallom, csak egyetlen bossnál használtam egy varázskard különleges adottságait, ott viszont életmentő volt ez a trükk.
Rendelkezésünkre álló új eszköz még az Ember, vagyis a Parázs. Egy Parázs elhasználása után drasztikusan megnő maximális életerőnk, de ez az előny egyből semmivé lesz, ha valamelyik csoszogó hulla lecsapja csinos kis fejecskénket. Ha egy főellenséggel végzünk, automatikusan megkapjuk a Parázs nyújtotta előnyt. Egy ilyen tárgyat kell elhasználnunk abban az esetben is, ha más játékosokat szeretnénk megidézni vagy mi magunk idézhetővé válni.
Toronyháznyi rondaságok
A minden elágazás mögött leselkedő veszély állandó feszültséget generál, mégis akkor szorítja talán az ember legbőszebben a kontrollert, ha meglátja a főellenfelek termeit jelző szürkés ködfalat. Ha ezeken átlépünk, akkor valóban fel kell kötnünk a fémpantallót, és készülhetünk a Dark Souls III legdurvább harcaira, amelyek során tényleg eldől, ki a valódi élőhalott fenegyerek, és ki az, aki inkább maradhatott volna a koporsóban pihenni. Sajnos azonban nem minden ilyen összecsapásra jellemző az a kreativitás, ami a sorozat bossharcaira általában. Akad pár olyan ellenfél, akikkel elég csak egy bizarr táncot járni, és a végtelennek tűnő körözés közben szépen lassan lehámozzuk róluk életerejük utolsó morzsáit is. Ezzel szemben vannak nagyon ötletes hústornyok is, akiket például csak meghatározott helyeken tudunk megsebezni.
A főellenfelekhez kapcsolódik a játék kvázi története is, amely újra főleg tárgyleírásokból és az NPC-k elejtett mondataiból rakható össze. Hatalmas átvezető videókra vagy hosszú párbeszédekre ne számítson senki. A világ most is precízen felépített és láthatóan gazdag történelemmel rendelkezik, de ebből kalandjaink során csak apró kis részleteket kapunk meg. Ezt a Dark Souls-veteránok pontosan tudják, így nekik nem jelenthet majd gondot, az újoncoknak pedig legalább nem szabhat gátat az, ha kimaradtak volna a korábbi részek.
Megéri szenvedni
A muzsikára és a hangokra most sem lehet panasz, mindig az adott szituációhoz illő dallamok csendülnek fel. A sötét katakombákat járva a halk zenét pedig néha olyan vérfagyasztó halálsikolyok törik meg, amelyek hallatán bizony felszisszentem. A látvány viszont nem tud ilyen konzisztens egészet alkotni. A játék egyik első helyszíne, az élőhalottak faluja elképesztően jól néz ki, végre nem egy gótikus várkastélyban kell barangolnunk. A későbbi területek némelyike viszont, legfőképpen a föld alatti régiókban olyan hatást kelt, mintha a képi gyönyörökért felelős kreatív elmék kifogytak volna az ötletekből, és gyorsan le akarták volna tudni az egészet.
A Dark Souls III megmaradt annak az egyedi akció-szerepjátéknak, amelyet joggal szeretnek a zsáner rajongói. Nem büntet igazságtalanul, de nem is fogja a kezünket, és az első adandó alkalommal odacsap, ha elügyetlenkedjük a helyzetet. Az FP-rendszer érdekes új elemet visz a harcrendszerbe, de nem borítja fel azt a jól megszokott és hiba nélkül működő formulát, amitől annyira egyedülálló a FromSoftware játéka.
