Mondjuk úgy, felemás érzés volt néhány hónap szünet után visszatérni, és több mint 120 órányi küzdelemben, bukásokban és győzelmekben edződött karakteremet hátrahagyva, frissen indított karakterrel besétálni Majulába. Már nem is dühöngtem, inkább csak savanyú pofával konstatáltam, hogy hátrahagyni rengeteg véráldozat árán feltápolt hősömet voltaképp milyen remekül illik azon válogatott kínzások sorába, melyeket a From Software szokott kieszelni a Souls-sorozat rajongói számára. Az itt-ott újragondolt, csinosított, remixelt, polírozott, bővített, „rendezői változatosított” Dark Souls II: Scholar of the First Sin ugyanis ezt csak akkor teszi lehetővé, ha nem váltunk platformot, azaz nem lépünk PS3-ról PS4-re, Xbox 360-ról Xbox One-ra, DirectX.9 verzióról DirectX.11-re. De miért ne váltanánk, hiszen akkor épp a legnagyobb mutatványokról maradnánk le.
A nagyobb erőforrásnak köszönhetően ugyanis sikerült látványosan javítani a konzolos grafikán (1080p és… többé-kevésbé 60 fps), több az online játékos, és néhol kicsit át lettek pakolgatva az ellenfelek, máshol erősebbre cserélték őket. Most komolyan, ez annyira, de annyira jellemző: a „definitive” meg „ultimate” kiadások esetében a fejlesztők általában szépítenek, reszelgetnek kicsit a játékukon, de a From Software természetesen nem felejtett el nehezíteni sem rajta. Annyira persze nem vészes, ha pedig valaki nem először vág neki Drangleic bűvös-bájos világának (márpedig aki végigjátszotta, jó eséllyel újra is kezdte már New Game+ módban), akkor kimondottan jó érzés, hogy nem vár minden rémség a szokott helyen, hanem újra lehet remegve kikukucskálni a sarkok mögül.
Jaj de nehéz, jaj de nehéz
Nem akarok ebben nagyon elmerülni, de azért gyorsan tisztáznám azok kedvéért, akiknek talán épp most vettem el a kedvét a játéktól: a Souls-sorozat egyáltalán nem olyan nehéz, mint amennyire sokan hangoztatják. Tény, más stílusban kell játszani, mint a legtöbb játékot, mert máshogy is nyújt kihívást, ha pedig valaki a klasszikus berögzülésekkel esik neki, az sok-sok frusztrációra számíthat. De nem úgy „nehéz”, hogy folyamatosan és igazságtalanul kibabrál a játékossal, hanem hogy megköveteli saját játékszabályainak, lehetőségeinek kiismerését és betanulását, az igazi nehézség pedig az, hogy játékosként kiiktassuk a fejünkben azokat az algoritmusokat, amiket kívülről talán hasonló játékok plántáltak belénk. A Scholar of the First Sin konkrétan azért nehezebb, mert a fejlesztők sok helyen kavarták meg az ellenfelek helyzetét, mozgását (vagy éppenséggel azt, hogy hol milyen ellenféllel kell szembeszállnunk), és így a régi játékosok sem tudhatják már fejből, hogy melyik ficakból mi fog előugrani. És ez ismét olyan kihívás, melynek leküzdése fejleszt, és valódi sikerélményt ad.
És a régiek?
Hogy ne vádolhassa senki a From Software-t a játékosok lelketlen szipolyozásával, a Scholar of the First Sin azoknak is hozott fontos változásokat, akik még mindig az eredeti alapjátékkal játszanak. Ők is találkozhatnak új NPC-vel, megtapasztalhatják a kibővített sztorit (de kár reménykedni, a játékos olyan kézenfekvő kérdéseire, mint hogy „Akkor most mi a búbánat is van?”, továbbra sem érkezik válasz – viszont kaptunk egy rakás új tárgyleírást), illetve ők sem lesznek kirekesztve a játék későbbi eventjeiből. Emellett persze egy komolyabb patch is érkezett, a rengeteg szokásos finomhangolással, paraméterek tili-tolijával, szóval minden megy tovább.
A Bandai Namco ügyesen időzítette az új generációs Dark Souls II megjelenését, nem sokkal a PS4-exkluzív Bloodborne után – így legalább az Xbox One-pártiak sem maradnak From Software játék nélkül. Ennek ellenére a Scholar of the First Sin nem csupán egy szokásos új generációs átdobozolás, hanem egy amúgy is kiváló játék még tökéletesebbre csiszolt változata.
