Sokakból váltott ki nosztalgikus érzést, amikor a 2022-es The Game Awards során maga Michael Madsen jelentette be érces hangján a Crime Boss: Rockay City névre keresztelt kooperatív FPS-t, amely a '80-as és '90-es évek olyan sztárjaival volt teletűzdelve, mint Danny Trejo, Chuck Norris, Kim Basinger, Danny Glover, Damion Poitier, Michael Rooker vagy éppen Vanilla Ice.
Jól ismert színészek, nagybetűs hangulat, badass egysorosok és izgalmas balhék - a trailerek mindent megtettek annak érdekében, hogy elhitessék, egy szórakoztató rablássorozatban lesz részünk, de a gameplay videók már óvatosságra intettek minket, és volt is miért: a nosztalgia ereje és az illusztris szereplőgárda ugyanis képtelenek elfedni a játékon tátongó halálos sebeket.
Travis Baker in da house
A történet egy cetlin is elférne, és amúgy is találkozott már vele mindenki, aki látott legalább két gengszterfilmet vagy játszott egy-két heist játékkal: a fiktív amerikai városban új nagykutya bukkan fel Travis Baker (Michael Madsen) személyében, és miután a helyi alvilág királya eltűnik a képből, igyekszik ő átvenni a hatalmat kerületről-kerületre - természetesen a mi irányításunkkal. Miközben Bakerrel gyűjtjük a szövetségeseket (a jobb keze a Damion Poitier által játszott Nassara, a pénzügyeket Kim Basinger Casey-je intézi, a területharcokat pedig Michael Rooker Touchdownja vezeti), az erőforrásokat, a csapattársakat és a területeket, a riválisok sem tétlenkednek, és a Chuck Norris alakította seriff is mozgásba lendül, hogy folyamatosan erősödve kipucolja a mocskot Rockay Cityből.
Mindezt önmagában is elég feladat lett volna szórakoztatóvá és hosszú távon is érdekfeszítővé tenni, de az InGame Studios imádja a kihívást, ezért a saját dolgát megnehezítve roguelike elemeket is pakolt a mixbe. Nincs tehát manuális mentés, ha tíz óra után bukik el Baker egy küldetésen, akkor bizony kezdhetjük szinte az elejétől a kampányt, és próbálkozhatunk máshogy felkapaszkodni a ranglétrán. Papíron ez működhetett volna, ahogy más játékokban sikerrel alkalmazzák is, viszont a gyakorlatban az önismétlő feladatok, a gyorsan unalmassá váló játékmenet és a buta mesterséges intelligencia miatt két menet után aligha lenne bárkinek is kedve tovább próbálkozni.
Az újrajátszhatóságon az sem javít, hogy bár Baker szintet lép a tapasztalatszerzés után és kap a következő fordulóra extrákat (például plusz életet, nagyobb kezdőtőkét vagy egy területtel többet indulásnak), többnyire ugyanazok az átvezetők, missziók és szövegek várnak minket legközelebb is, ráadásul a legerősebb csapattársak személyes háttérküldetéseit is újra és újra végig kell pörgetnünk, ha nem akarjuk őket elveszíteni, viszont ezekben nincs elég nafta a többszöri ismétléshez.
We built this city on rock and roll
Mielőtt felszállna a rózsaszín köd a szemünk elől, az egyre nagyobbá váló birodalmunk menedzselése, a fegyverekkel való tüzelés, a bevetések megtervezése, a rajtaütések izgalma és a lopakodással való próbálkozás még az állandó szórakozás ígéretével kecsegtetnek, aztán lassan rádöbbenünk arra, hogy mi a valóság. A karakterek mintha a színészek paródiái lennének, a feltörekvés közben ugyanazokat a köröket futjuk le, a lopakodás ki van herélve, a tűzharcok laposak, a pályadizájn sekélyes, a társak képességei pedig korlátozottak.
A rendőrök és az ellenséges bűnözők sem a legélesebb kések a fiókban, viszont mindezt létszámfölénnyel és agresszivitással kompenzálják, így hiába izzadtunk össze jobb felszerelést és toboroztunk erősebb csapattagokat, a legnagyobb erőfeszítéseink ellenére is simán ott hagyhatjuk a fogunkat egy közepes nehézségű rablás során is, hogy aztán kezdődhessen az egész megpróbáltatás elölről. Mindent elveszíteni és újra nekigyürkőzni pedig csakis akkor fun, ha a játék azt érezteti, hogy van miért szenvedni, hogy érdemes továbbmenni. Ez itt sajnos nincs meg.
Olyan érzetet kelt a gameplay, mintha a Crime Boss nem a 2020-as, hanem a 2010-esek évek elején készült volna, amivel nem is lenne baj, hiszen nem egy 60 eurós címről van szó, viszont akkor született már egy ennél jóval minőségibb alkotás, a 2013-ban megjelent Payday 2, aminek a szintjét nem sikerül megközelítenie az InGame Studios munkájának. Főleg annak fényében szomorú ez, hogy a játékelemeket mintha egy az egyben onnan másolták volna, még a széffúrásnál tapasztalt idegesítő mechanika is visszaköszön, csak ezúttal még frusztrálóbb kivitelezésben.
Random Chuck Norris vicc
A roguelike kampány mellett egyébként van két másik játékmód is, csak teljesen feleslegesek: az egyikben gyors bevetésekre indulhattok a haverokkal viszonylag korlátozott felhozatalból válogatva (ennek elvileg az az előnye, hogy nem kell birodalmat menedzselni), a másikban pedig már az első pillanattól kezdve durva fegyverekkel lehet nekifutni Rockay City alvilágának, de tulajdonképpen mindegyik ugyanazokat az elemeket hasznosítja újra, amiket már a fő attrakcióban meguntunk.
Ha nagyon olcsón le tudtok csapni rá a haverokkal, akkor pár kört lepörgethettek rossz szájíz nélkül (és talán komolyabb hibákba sem fogtok belefutni, mert azokból is van jó néhány), de egymagatokban, pláne teljes áron szinte biztos, hogy nem ez lesz életetek legjobb üzlete. Nagyon hamar elveszíti a mókafaktorát a játék, gyorsan át lehet látni a nosztalgia keltette csillogásán és hiába értékeljük nagyra a színészek munkásságát, amikor tizedszerre mondják el ugyanazt, lehervad a mosoly az arcunkról. A Crime Boss: Rockay City egy gyenge Payday spin-offnak tudható be, ami mindent elmond róla.
