Ki hitte volna annak idején, hogy a Naughty Dog olyan klasszikusokat ad majd nekünk, mint az Uncharted, a The Last of Us, és ma ki gondolná, hogy olyan klasszikusokat is köszönhetünk nekik a múlt évezredből, mint a Crash Team Racing? Bizony, ezek a srácok a játékvilág csokornyakkendős hősei, akik felráznak, nem kevernek, nem egy legendás sorozatot köszönhetünk nekik. Bár be kell vallanom nektek, hogy szerintem ez a tikkelő, neurotikus bandikut nem a világ legjobban kitalált karaktere. Sokáig nagyon idegesített (lehet, hogy csak simán a '96-os nagy kamaszkornak voltak köszönhetőek ezek a pusztító érzések?), okozott pár álmatlan éjszakát a platformertrilógia, aztán szinte a semmiből befutott a Crash Team Racing, amely az akkor már divatosnak mondható gokartversenybe álmodott platformer vagy rajzfilmhős-adaptáció műfajába simult bele szépen, okosan. Bele is toltam pár órát, az akkori Tekkenre kihegyezett baráti összejövetelek során is gyakran előkerült levezetésképpen ez a játék, így nem csoda, hogy nyugdíjasotthonunk minden lakója a kornak megfelelőnél erősebb remegésbe kezdett, amikor megtudta, hogy a Beenox újraépíti a húszéves klasszikust, és Nitro-Fueled címtoldással be is futott az a remake, amit az utóbbi idők felújítási lázában már nagyon vártunk.
Nem egy Mario Kart, sosem volt az
Nagy felelősség hárult a főleg Spider-Man és Skylanders címek fejlesztésében, valamint portolásban is jártas kanadai csapatra, hiszen a Crash-rajongók a mai napig nagy becsben tartják ezt a klasszikus gokart versenyjátékot. Ennek egyik nagy előnye, hogy a Mario Kart bájos egyszerűségét és könnyed élményét már az első perceiben baltával (vagy robbanó ládával, hogy stílszerűek legyünk) zúzza szét, a játékos pedig megérti, hogy milyen volt a régi vonalas gamerek élete a múlt évezredben. A Crash játékok sosem voltak könnyűek (senkit se tévesszen meg a látszat), így hát a Crash Team Racing sem lehetett az. És persze a remake sem engedi meg magának azt a luxust, hogy alapjaiban változtassa meg a játékélményt. Ez az első pillanatban abban érhető tetten, hogy az irányításon sem változtattak; ha valaki a mai versenyjátékok gombkiosztását keresi a beállítások menüpontban, akkor csalódnia kell. Ennek feltehetően két oka van: az idősebb játékosok keze a mai napig a PS1-es kontrollerre áll rá, illetve maga a játékmenet sem engedi meg a nagy eltéréseket a klasszikushoz képest, ugyanis sokkal több dolgunk van, mint tövig nyomni a jobb ravaszt, és kilőni a powerupokat versenytársainkra.
A CTR persze alapjában véve egy klasszikus gokart versenyjáték, amelyben egy gyors és látványos verseny keretében elsőként kell átlépnünk a célvonalat, miközben ládákból felvett extra fegyverekkel vagy gyorsítókkal szerezhetünk tisztességtelen előnyt, de a hangsúly itt a megfelelő irányításon van. Kanyarodás közben ugyanis rendkívül fontos a kontrollerek két hátsó felső gombjára kalibrált farolás és nitró megfelelő használata, különben könnyű fokozaton is gondjaink lesznek az első hely megszerzésével. Ez már önmagában kihívást jelenthet azoknak, akik a könnyedebb versenyjátékokhoz vannak szokva, ám szerencsére a Beenox igyekezett figyelni a casualekre is: vannak nehézségi fokok, de még a legegyszerűbb is okoz majd néha álmatlan éjszakákat, főleg a bossharcok és extra kihívások miatt.
A tartalom tökéletes
Ennek a játéknak (de már a klasszikusnak is) az a legnagyobb érdeme, hogy nem elégszik meg az alapszintű versenyeztetéssel, amit már mindenki jól ismer. Eleve adott egy Adventure mode, amelyben egy gyengécske kis sztori segíti az előrehaladást, a koncepció lényege pedig a korábbi játékokból ismert karakterek versenyeztetése Nitros Oxide ellen, hogy megmentsék világukat a pusztulástól. A legérdekesebb, hogy nemcsak futamok várnak ránk, hanem bejárható minivilágok is, amelyekben megnyithatjuk a pályákat (mint portálokat). Nagyjából úgy képzeljétek el, mint a nemrég szintén remake-ként visszatért Spyro koncepcióját. Vannak főellenfelek egy-egy etap végén, akik aztán választható pilóták lesznek, ha legyőzzük őket.
És hogy milyen erős a kontent? Ott a "kampány", a klasszikus versenyek mellett bajnokságok, extra kihívások (tokenek, kristályok és időrelikviák gyűjtögetése) rabolja majd el az időnket, van Time Trial- és Battle-mód is (mely utóbbi haverokkal játszva egészen zseniális móka, gyakorlatilag egy powerupok puffogtatására kihegyezett Destruction Derby élmény).
Összesen 31 pályán égethetjük a benzint, ezek egyébként a már a Vicarious Visions kezei között formálódott 2003-as folytatás, a Crash Nitro Kart című játékból lettek átemelve, a változatosság abszolút gyönyörködtet, és még új patchekkel is bővítik a kínálatot az alkotók. Emellett rengeteg karakter, skin, animáció, kozmetikai cucc nyitható meg, kreativitásunk és kitartásunk egészen egyedi karaktereket szülhet, ami főleg multiban mutat jól. Természetesen online és osztott képernyőn is nekimehetünk egymásnak (komolyabb bajnokságok azért kellenének még a tökéletességhez), megjelenéskor döcögött kicsit a matchmaking, sokan panaszkodtak megállásokra, bugokra, én szerencsére semmi ilyesmivel nem találkoztam.
Családi móka, vagy amit akartok
Mind a látvány, mind a zene feldolgozása remek, tartalommal jócskán megpakolt kivitelezésben. Végtelen sokat mókolhatunk az egyedi megjelenéssel, és feljebb csavart nehézségi szintekkel okozhatunk magunknak sztrókot, vagy többjátékos módban önfeledten anyázhatjuk egymást - a Crash név most sem okoz csalódást. Nem lesz mindenkinek kényelmes az irányítási mód, és néha - ahogy ezt már a Naughty Dogtól megszokhattuk - tikkelni fog a szemünk pár lehetetlennek tűnő kihívás okán, de a Crash Team Racing Nitro-Fueled alapvetően szuper érzékenységgel összerakott csomag, amit kényelmesen értelmezhetünk családi játékként, de a hardcore gamerek közösségének is melegen ajánlott. Maga a gokartverseny extrái (almák, powerupok, dizájnelemek) tökéletesen idézik meg a Crash hangulatvilágot, a remake hű a nagy eredetihez, de okosan bővíti azt, bár az online módra még ráférne egy kis törődés, bővítés. De végső soron visszatért a húsz évvel ezelőtti rajongás, hajtépés, jobbra-balra dőlve, elszánt arccal koncentráló vezetgetés, részemről az egész retró élmény átélése pipa. Kicsit talán bénább vagyok, mint annak idején, de ezzel együtt lehet élni.
